Élménybeszámolót írni egy koncertről értelmetlen dolog. Hiszen az élmény csak azé, aki átélte. Ezt megosztani szinte lehetetlen.
Szeptember 24-én este a PeCsa Caféban a Steroid, az Engine és az Éjfény zenekarok koncertjét láthatták azok, akik vették a fáradtságot, felemelkedtek a számítógép és a televízió elől és nem sajnálták a 800 forintos beugrót, amihez egy ingyen lemez is járt. Szerencsére volt közönség, de ez a három zenekar külön-külön is, de egyben meg főleg több vendéget érdemelt volna. Valamilyen, számomra ismeretlen okból kifolyólag az emberek azokra a zenekarokra járnak tömegesen, akikről már hallottak, akiket ismernek, akit ismer a barátjuk, barátnőjük és sok esetben akikre „sikk” járni.
Tudjátok ez a: „Te is voltál? Wow! Hű, de menők vagyunk” effektus. Nem nyitottak az új bandákra, pedig ha így tennének, új kedvencre lelnének.
Természetesen sorolhatnám még azoknak az „amatőr” zenekaroknak a nevét, akikre érdemes lenne elmenni, de akkor holnap reggelig ülnék a számítógép előtt. :)
A másik magvas gondolatom az volt tegnap este, miközben hallgattam a zenét, hogy az X-Faktor, Megasztár, Csillag születik elnevezésű szórakoztató vetélkedő műsorok jelenlegi és eddigi összes zsűrijét le kellett volna ültetni az egyik székre, és azt mondani, hogy hé, nem kell keresnetek a tehetségeket, itt vannak. Aztán felébredtem Csipkerózsika-álmomból, hiszen AZOK a vetélkedő műsorok a pénzről szólnak, ez meg itt a tehetségről.
Az első fellépő a Steroid volt. A srácokat idén már sokadszorra láttam, és azt kell, hogy mondjam, egyre jobbak.
A repertoárból nem maradhatott ki a Skizofréniás című dal, amiből hamarosan videoklip készül és természetesen a végén nem maradhatott el Krisz háton történő gitározása sem, ami már lassan a védjegyévé válik.
Engine koncertet nem láttam még teljes egészében, ezért ezt különösen vártam. Hát mit mondjak? Miért is jelentkeztek ezek a srácok tehetségkutatóra? Jósa Tamás, ismertebb nevén Yosha ismét beteg volt és mivel ez a második alkalom, hogy személyesen találkoztunk és az előző alkalmával is beteg volt, kezdem azt gondolni, hogy én vagyok rá rossz hatással. :)
Viszont ami biztos, hogy még így betegen is sok mindenkit kenterbe vágott a hangjával. Tessék egyszer meghallgatni!
Az Éjfényt egy hónapja volt szerencsém a Zorall Sörolimpián megnézni. Akkor a dobosukat egy számítógép helyettesítette, de mostanra sikerült beszerezniük egy alig 16 éves dobos fenomént. Remélem, hogy hosszú távon meg tudják majd tartani, mert a srác több mi jó.
Profikat megszégyenítő volt, amit a színpadon műveltek, remélem, hogy hamarosan nagy tömegek előtt játszhatnak majd.
Ami számomra, mint szervező számára még élmény volt, ahogy ez a három zenekar magát, a közös produkciót kezelte. Nem voltak sztárallűrök egyik zenekar részéről sem. Nem volt sértődés a sorrendet illetően, időben megérkeztek, megosztották egymással a technikát, gyors volt az átállás, szóval nem volt olyan hiszti, amiben már párszor belefutottam. Ezért külön köszönet mindhárom bandának!
Nos, az élménybeszámolóm a végére egy filozofikus esettanulmányba ment át, de hát mondtam az elején: Élménybeszámolót írni egy koncertről értelmetlen dolog. Hiszen az élmény csak azé, aki átélte.
Utolsó kommentek