Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

június 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Interjú - Szakáts Tibor (Hard Rock Magazin)

2012.02.24. 10:54 | Metalkilincs | 5 komment

Szakáts Tiborral, a Hard Rock Magazin főszerkesztőjével  nemrégiben elkezdtünk egy beszélgetést a Rockinfom hasábjain. Mondom, elkezdtünk, mert akkor és ott, a hely szűke miatt nem volt lehetősége bővebben megválaszolni a kérdéseimet. A válasza illetve a véleménye fontos, bár megosztó. De éppen azért fontos, mert megosztó. 

 
 
A Hard Rock Magazinnál nagyobb hangsúlyt fektettek a külföldi zenekarokra és a velük történt eseményekre, mint a magyar bandákra. Ez már az újság megalapításánál koncepció volt, vagy az olvasói igények miatt alakult így?
 
Változatlanul azt a választ tudom adni, mint ami a Rockinformban is megjelent, hogy nem, nem volt koncepció, sőt. Azt kell mondjam, hogy úgy látszik a mérleg nyelve elbillent, ez az évek során alakult így és nem a Hard Rock Magazin szerkesztősége súlyozta azt a bizonyos serpenyőt. 
 
Éles kritikával illetted, általánosságban, a magyar zenekarokat. Véleményed szerint mi az, amit ők nem tudnak, külföldi társaik viszont igen? 
 
Ha igazán éles kritikával illetném őket, akkor azt valószínűleg meg sem jelentetnéd, pedig lenne mondanivalóm bőven. Az általánosság pedig igen relatív ebben az esetben, hiszen vannak nagyon tehetséges és jó magyar zenekarok, akik azt gondolom, ha nem ide és ilyen körülmények közé születnek, már sokkal magasabb szinten űznék az ipart. De vannak olyanok is, akik tudnak normálisan alkalmazkodni a magyar körülményekhez, úgyhogy őket valóban nagy tisztelet és megbecsülés illeti. Sajnos Ők vannak kisebbségben, így, ha erről a témáról kell nyilatkoznom, talán kritikusabb vagyok a kelleténél. Ezért nem általánosságról beszélek, hanem inkább a többségről.
 
Kisebb megszakítással 1986 óta tevékenyen benne vagyok a magyar rockszakmában, így amit mondok, nem légből kapom, hanem tapasztalatból beszélek. Ott voltam nagyon sok zenekar és mozgalom megalakulásánál, sikerénél és bukásánál. Körbeutaztam tucatszor az országot különböző turnékkal, haknikkal, ezért (sajnos) többet tudok, mint az „átlag” ember. Ez addig nem is volt baj, míg a Hard Rock Magazin szekere el nem kezdett futni és a régi zenész „barátok” hirtelen érdekből kezdték el tartani velem/velünk a kapcsolatot. Itt volt az a pont, amikor, ha kritikával illettem valamit, vagy valakit, azonnal más lett a hangnem közöttünk. Ha ismert volt egy zenész, akkor kioktatott, hogyan is kell ezt csinálnom és persze több esetben megfenyegettek, hogy ha nem az Ő szájuk íze szerint írunk a zenekarokról, akkor majd latba vetik a befolyásukat a szakmában és ellehetetlenítenek minket. Ahogy látod, ez hét év alatt sem sikerült.
 
Aztán volt olyan is, hogy felhívott egy muzsikus az aktuális zenekara frissen megjelent lemezének kritikája után, hogy azonnal utasítsam az írót, vegyen ki részeket a megjelent cikkből. Hát hogy jövök én ehhez? Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a Hard Rock Magazinnál nincs és nem is volt diktatúra és én nem vagyok diktátor. Az alkotói szabadság nálunk elsőrendű fontosságú szempont, amiből semmilyen nyomásra nem engedek. A napokban például egy koncertbeszámoló kapcsán regisztrált be az egyik zenekar tagja, hogy megvédje a „mundér becsületét”. Az összes hozzászóló a cikk íróját igazolta, de Ő váltig állította, kókler a kritikus. Vajon ki járatta le magát ebben az esetben? A napokban pedig azzal vádoltak meg minket, hogy a mi kritikáink miatt - amiket megfogalmazunk magyar zenekarokkal kapcsolatban, - üresek a koncerttermek és haldoklik a rockzene hazánkban. Ezen legalább jót röhögtem.
 
De hasonló sztori történt az egyik leghíresebb rock/metal előadó magyarországi koncertje után megjelent kritikámmal kapcsolatban, amikor egy álló napon keresztül kellett leveleznem egy nagy múltú koncertszervező cég alkalmazottjával, aki nehezményezte, hogy kritikával illettem a rendezvényüket. Végül közölte, hogy nem vagyunk kívánatosak a következő évi koncertjeiken, pedig azok nagyon is egybevágnak majd magazinunk profiljával. Ennek három éve, én nem tojtam be a gatyámba, ők meg nem szerveztek több koncertet kis hazánkban. Lassan könyvet tudnék írni ezekből a sztorikból. Így megy ez nálunk, ami miatt az ember bármennyire is próbál pozitívan gondolkodni, egy idő múlva elege lesz a nagy magyar valóságból. 
 
 
A Hard Rock Magazin hasábjain azért az ismertebb magyar bandák fel-felbukkannak. Feltörekvő újak viszont egyáltalán nem. Mi van akkor, ha ezek között van egy olyan, aki megüti a mércét? Vagy ezt teljesen kizártnak tartod?
 
Ezt azonnal meg kell cáfolnom, hiszen a Mi vagyunk a… rovatunk már lassan négy éve ad terepet a bemutatkozó magyar zenekarok számára. Arról nem is beszélve, hogy a szintén négy éve megrendezésre kerülő Budapesti Hard Rock Farsang eddig kizárólag magyar zenekaroknak adott lehetőséget a fellépésre, rendszerint teltházak előtt. De itt is álljunk meg egy pillanatra. Idén egy kezdeményezést indítottunk el, ami lehetőséget adott egy fiatal magyar zenekarnak a bemutatkozásra, a főváros egyik legpatinásabb és legnagyobb klubjában, profi körülmények között. Azt hittem, százával jönnek majd a jelentkezések, nem így lett. Nem mondom, hogy nem volt jelentkező, de korántsem annyi, mint amennyire számítottunk. Aztán amikor a konkrétumokra került a sor, akkor újra többen visszakoztak. Tudod, az ilyen zenészek és zenekarok soha, de soha nem lesznek sikeresek és azt kell mondjam, ez nem is baj. Isten mentsen minket a nyavalygó, kishitű, a sikerért dolgozni és tenni nem akaró emberektől. Ezeknek a produkciója kb. annyit ér, mint amennyit tesznek érte. Maradjanak a próbateremben, aztán egy idő múlva válasszanak más hobbit, mindenki jobban jár.
 
Viszont annak örülök, hogy vannak kivételek, mint például a Monochrome Skies, akik végül megnyerték a versenyt és színpadra léptek a IV. Budapesti Hard Rock Farsangon. És tudod mi az érdekes? A korai kezdés ellenére szép számú közönség jött össze, hogy lássa Őket. Remélem, tudnak profitálni ebből a sikerből és sokat hallunk még róluk. De visszatérve a kérdésedre, hogy vannak-e olyanok, akik megütik a mércét? Igen vannak, nem is kevesen. Viszont önmagában az, hogy valaki jól zenél, még nem elég. Mivel nincsenek nálunk a szó szoros értelmében vett menedzserek és menedzseri irodák, így a csapatok nagy többsége önmagát menedzseli, azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik. Nem elég az, hogy folyamatosan bombázzuk a sajtóorgánumokat egy helyesírási hibák tömkelegétől burjánzó koncerthírrel, mert ez nem hírérték, arról nem is beszélve, hogy egy koncert már a gazdasági vállalkozás témakörébe tartozik, tehát nem egy szimpla hír; „a koncertek finanszírozása és azok reklámozása” pedig akár egy újabb cikk témája is lehetne. Na, ezzel kapcsolatban van a következő nagy káosz a fejekben! Simán megérne még egy misét a klubok és a koncerthelyek hozzáállása is. Döbbenet… De visszatérve, nézd meg azokat a zenekarokat, akikkel foglalkozik a sajtó. Mindig tudnak valami igazán újat, frisset feldobni, amire a média és az olvasók egyaránt ráharapnak. Ők benne vannak abban a vérkeringésben, amire érdemes építeni és értik miről szól a muzsikálás, illetve annak a háttere. Ők azok a zenészek, akik ezt a cikket is érteni fogják.  
 
Te személy szerint, mennyire követed nyomon az új feltörekvőket? Belehallgatsz egy-egy anyagba? 
 
Nem követem, nem is tudom. Hogyan tudnám követni, ha el sem jutnak hozzám az anyagok? Ma olyan világban élünk, ahol az jelentethet meg lemezt, aki csak akar. Van egy kis pénze, fogja magát, bemegy a stúdióba, felveszi a lemezt, kinyomja és megjelenteti. Na és akkor mi van? Kiteszi a falára és dicsekszik a szomszédoknak, hogy nagylemezes zenész vagyok? Ugyan már… Nem az a lényeg hogyan kerülnek a dalok egy korongra, hanem az, hogyan jut el a közönséghez. Ez a kulcsa annak, hogy egy zenekar eljusson arra a szintre, hogy ismertté váljon.
 
Tudom, hogy nagyon nehéz kiadót találni és forgalmazni egy lemezt, amiről ráadásul nem a muzsikusok tehetnek, de ettől függetlenül a hallgatón, a közönségen és az újságírókon sem lehet számon kérni, miért nem ismerik X, vagy Y zenekart és annak munkáit. Hozzáteszem, az egyik kedvenc hallgatnivalóm mostanában a Nine Books bemutatkozó lemeze! Hány helyen olvastál róla? A Hard Rock Magazinban biztos. Világszínvonalú produkció, magyar zenészektől. 
 
Persze most "hazabeszélek", de véleményed szerint mennyire befolyásolja a magyar zenekarok lehetőségeit a hazánkba érkező külföldi zenekarok áradata?
 
Itt is visszakanyarodok a Rockinformban megjelent cikkhez, ahol azt találtam mondani, örülnék, ha befolyásolná (de nem teszi), mert sokat tanulhatnának a magyar zenészek ezekből a koncertekből, azonban valahogy nem akaródzik nekik részt venni ezeken az „órákon”. Íme, egy friss példa a millióból. A napokban, hazánkban járt egy AOR/hard rock legenda, ahol a hasonló stílusban működő előzenekar, a koncertje után a szemem láttára ment haza. Ott volt a lehetőség látni, hallani, tanulni. Még fizetniük sem kellett belépőért. Ezek után mi legyen a véleményem?
 
De, ha megengeded, visszautalnék a második kérdésre egy picit, ahol nem válaszoltam arra „mi az, amit ők nem tudnak, külföldi társaik viszont igen?”. Sajnos kis hazánkban egy-két kivétellel nem turnéznak, hanem hakniznak a zenekarok. Nincs meg az a tradicionális, lemezmegjelenést, vagy más egyéb történést követő turné, mint külföldön, hanem a csapatok többsége folyamatosan úton van. Ezzel egy idő múlva elveszik a varázsa a koncerteknek és ez az egyik kiváltó oka a sűrű tagcseréknek is a bandákban. A zenészek nagy része, bármennyire is furcsán hangzik, megélhetési zenész, vagyis főállásban űzi az ipart, ami azt jelenti, a megnövekedett terhek mellett egyre több bulit kell kötnie ahhoz, hogy a számláit ki tudja fizetni. Vannak olyan bandák, akik 10-15 éve turnéznak. :) Ne mondja nekem senki, hogy ez normális. Mi rockerek leszóljuk a popcsapatokat, akik hétvégente diszkókba és egyéb rendezvényekre mennek haknizni. Miért, a rockzenekarok többsége mást csinál? Tudok olyan zenészről (persze neveket, ahogy eddig, ezután sem fogok említeni, mert a magam nyugalma többet ér annál), aki évek óta komoly egészségügyi problémákkal küzd, de nem megy el orvoshoz, mert rögtön azt a diagnózist kapná, fél évig maradjon csöndben. Na, de akkor mi lesz a haknival, mi lesz a családdal, mi lesz a zenekarral? Inkább kiáll egy gyengébb produkcióval, de nem adja fel. Így nézünk mi ki. Persze itt is vannak kivételek. Nézd meg azokat a csapatokat, akik próbálnak a turné rendszerében fellépni. Sokkal jobb és érdekesebb előadásokat adnak, mint az említett, sajnos többségnek mondható haknibandák.
 
Ezzel szemben egy külföldi csapat turnékra indul és bizony sok olyan banda is ellátogat hazánkba, akiket nagyon szeret a közönség, de azt nem tudja, hogy a tagoknak a muzsikálás mellett polgári foglalkozásuk is van. Vagyis visszatérve a kérdésedre, vajon befolyásolja-e a sok külföldi buli a magyar zenekarokat, azt kell mondjam, sajnos jó értelemben nem, de számukra biztos rosszul jön, hogy egy sokkal érdekesebb műsorral és profibb előadással valaki jobban tudja szórakoztatni a közönséget, mint ők az agyoncsépelt, hétről-hétre ismétlődő fellépéseikkel. Valószínű, hogy ezután a cikk után nem leszek túl népszerű a magyar zenészeknél, de ahogy az élet minden területén, úgy itt is helyre kell tenni időnként a dolgokat. 
 
 
Az előző interjúban említetted, hogy van egy új kolléga, akinek szívügye a magyar rock és metalzene. Mennyire fog ez megnyilvánulni a Hard Rock Magazin napi híradásaiban?
 
Azt nem tudom ígérni, hogy napi szinten radikális változás fog történni, de Bazsa érkezésével, aki –egykori zenész lévén - töretlenül hisz a magyar zene és zenekarok sikerében, lényegesen többet fogunk foglalkozni a hazai bandákkal. Az utóbbi időkben például egyre több interjú jelenik meg magyar zenészekkel és zenekarokkal a Hard Rock Magazin hasábjain. Más kérdés, hogy lényegesen alacsonyabb az érdeklődés a magyar bandákkal készült cikkek iránt, amiről azt gondolom, megint csak nem mi tehetünk. Látod, itt ismét visszatértünk arra a pontra, hogy hogyan menedzselik magukat a zenekarok. Ahogy erről beszélünk, egyre jobban az világosodik meg bennem, ez egy ördögi kör, amit maguk a benne álló magyar zenészek zártak be. De legyünk optimisták, van kitörési lehetőség, viszont ehhez, mondom még egyszer, nagyon komolyan rendet kell tenni a fejekben. 
 
Mi a véleményed a nagy visszatérőkről és a több évtizede zenélő zenekarokról? 
 
Az úgynevezett nagy visszatérők mindig lépéselőnyben vannak, hiszen a rajongóik abban bíznak, egyszer majd újra láthatják őket és az idő is mindig mindent megszépít. Ezzel nincs semmi baj. Most a legaktuálisabb téma az 50 éves Omega turnéja, ami önmagában is egy csoda, hiszen a világon is nagyon kevés az olyan banda, aki egy fél évszázadot megélt. Ez még az én, egyébként otthonról nehezen kimozduló szüleimet is lázba hozta. A több évtizede működő zenekarokat pedig, két részre lehet osztani. Vannak, akik az évtizedek során is aktívak és kreatívak maradtak, illetve vannak, akik a múltból próbálnak megélni. Mindenki magának ítélje meg, hogy melyik a számára hitelesebb, vagy jobb…
 
 
Köszönöm az interjút!
 
Boltsek Andrea
 

Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://metalkilincs.blog.hu/api/trackback/id/tr364191684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mc_Fly 2012.02.24. 14:10:55

Bár közönségként én is hasonlóan látom a helyzetet, kíváncsi lennék a klubokról kialakult véleményre is.

Szerény véleményem szerint ők, és a rendezvényszervezők tehetnek a leginkább arról, hogy itthon gyakorlatilag szent őrült, aki a zenélésre teszi fel az életét.

A klubos gyakorlatilag odaadja a helyet, esetleg, ha addig zaklatod az ismerőseidet, hogy lejönnek 20-30-an, akkor fizeti a benzinpénzt- Azaz mindent megtesz azért, hogy véletlenül se alakuljon ki olyan klubélet, ahol van törzsközönség, és cserébe csak a jó, valóban bulit csináló zenekarok léphessenek fel (ez nagyjából szükséges feltétele is a törzsközönség kialakulásának..)
Sok nagyon tehetséges barátom azért választott a zenélés helyett más hobbit, mert a folyamatos lehúzások, átverések, megalázó körülmények miatt már nem élvezet, hanem nyűg a zenélés egy most kezdő bandának.

Mo. egyik leghíresebb zenekarának gitárosa mesélte, hogy még őket is, akikre vidéken több ezren kíváncsiak, megpróbálják lehúzni. Ha 800 ezres gázsiban egyeztek meg, adnak a borítékban 750-et, és reménykednek, hogy nem veszik észre. Akkor mit várjunk mi, a feltörekvő bandák? Megmondom: semmit. Legalábbis, amíg nem lesz egy erős, szakmai alapon működő zenész-szakszervezet.

Én is játszottam már több helyen Bp-en. Volt úgy, hogy az ország talán két legjobb fiatal rockénekesét kísértem, tehát valami hitelt talán érdemel a tapasztalatom: a sok hely közül egyetlen, az azóta bezárt Avalon klub volt az, ahol a beállás valóban beállás volt, úgy kezeltek minket, mint akik itt valakik, és nem kegyként zenélhetünk ott, valamint a gázsit sem nekünk kellett elkérni, hanem utánunk hozták. (Ebben egyébként pont a cikkben említett Bazsának is benne van a keze, utólag is nagyon köszönöm az élményt!)

Darky_ · http://powerteam.blog.hu/ 2012.02.24. 15:00:45

Mivel közvetve meg lettem említve az interjúban, úgy érzem hozzá kell szólnom. Én nem azt mondtam, hogy CSAK a kritikusok miatt üresek a hazai koncerttermek, ez erős csúsztatás! Mondanivalómnak az volt a lényege (még ha ez egyesekből nevetést is váltott ki), hogy a kritikusok az említett online magazinban rosszindulatú hangnemben húzzák le a magyar bandákat, máskor meg arról keseregnek, hogy mennyire kevesen vannak a koncerteken. A gyengébbek kedvéért újra leírom: nem a kritikusok miatt vannak kevesen a koncerteken, de ha az "elvileg" rockzenét szerető emberek ilyen hangnemben gyalázzák a magyar bandák teljesítményét, akkor az egy újabb szög a hazai rockzene koporsóján.
Nem értem a fenti cikkben lévő kesergést sem a hazai bandák teljesítményéről. Úgy látom a Tibor nincs tisztában a mai hazai szociális és kulturális helyzettel! Egy hazai zenész egzisztenciálisan semmilyen szinten nem hasonlítható össze egy külföldi zenésszel, még ha mindketten dolgoznak is a zenélés mellett!!
Igen ma Magyarországon a zenekarok nagy többsége (úgy 95%) önmagát menedzseli. Nem azért mert ne lenne igény külső segítségre, hanem mert nincs rá pénz. Mint ahogy nincs pénz producerre, dalszerzőre sem, aki gatyába rázza, vagy megírja a dalokat, slágereket a zenekaroknak. Mert a külföldi bandáknál igenis van ilyen, meg lehet nézni, hogy a nagy rockbandák (mint a Metallica vagy a Bon Jovi) hány saját slágert írt meg a kútfejéből. És arra is marhára kíváncsi vagyok, hogy Tibor Hogy képzeli el a magyar bandák szintemelkedését, mikor a legtöbben még a próbatermet sem tudják kifizetni, nemhogy befizetni magukat egy-egy "nagyobb" banda elé. Ja, mert hát kis hazánkban az elő-zenekarkodásért is csengetni kell a zenészeknek, ha valaki nem tudná.
Szóval én nem állítom, hogy nincs különbség a hazai és a külföldi bandák között minőségben, akármit is jelentsen ez. De azért a dologhoz az is hozzátartozik, hogy korántsem indulnak azonos feltételekkel, így az összehasonlítás is teljesen értelmetlen. Mintha a Spanyol Focibajnokságot hasonlítanánk össze a magyar NB1-el.

Mauzer 2012.02.25. 17:50:47

Tisztelet!

Számtalanszor találkoztam az elmúlt 1 évben azzal, hogy hiába küldi ki a zenekar a hírlevelét, hírértékkel: friss klip, ingyenesen letölthető kislemez stb. Az online magyar sajtó még csak válaszra sem méltatja a zenekart. Így bizony elég nehéz az önmenedzselés, ha a lehetőséget sem kapod meg, hogy megmutasd az arcod azoknak az embereknek, akik az adott lapot olvassák. Közönség nem lesz csak úgy magától, valahonnan hallani kellene a csapatról...

Értem én, hogy itt olyan szituációval is számolni kell, hogy "nekünk nem tetszik, amit csinálsz, ezért nem írunk róla, nem tesszük ki a híreidet", de azért egy válasz dukálna, ha már korrektségről beszélünk és tesszük mindezt oly hatalmas mellénnyel, mégis árad belőle a tipikus magyar attitűd: Én jobban tudom, sőt, én tudom igazán...

A magyar zenekarok megítélése is pontosan ilyen mintát követ. Akiket bírunk (mondjuk ismerünk, vagy picit benyalnak), azokról írunk, esetleg ha már megyek egy buliba, amin ők az előzenekarok, akkor talán nem kések el... hoppá, egy újabb fontos infó. Sok magyar zenekarról azért sem ír a "Tisztelt" sajtó, mert rendszerint "lekési" a bulijukat. Nem mellesleg nem egyszer láttam már a tisztelt sajtót a buli elején nem éppen szomjasan, ami gondolom megint nem tesz jót...

Egy dolgot meg sosem szabad elfelejteni: Magyarországon Te CSAK egy Magyar zenekar vagy... értékeljétek nyugodtan... a legtöbb csapat csak a haveroknak játszik... nem véletlenül.

A klubozásról lehetne cikkezni keményen, jómagam is megéltem már pár sztorit... jót nem tudnék sokat mondani, talán egy kezemen megtudom számolni az értékelhető és korrekt helyszíneket...

nyam-nyam 2012.02.25. 19:30:12

Pontosan ugyanazt hiányolom, amit Tibor. Tiszteletlen dolognak tartom, hogy minimális felkészültséggel és időnként kajla önképpel kiáll valaki a színpadra úgy, hogy halvány gőze sincs az ezzel járó felelősség fogalmáról. Ehhez képest csodálkozik a sikertelenségen.
Régóta tudjuk, hogy a tehetség egy dolog. Rengeteg tehetséges embert ismerünk mindannyian, aki elő sem kerültek, jobb esetben elvesztek.
Nemrég láttam egy magyar blues-rock zenekart, nagyon jók voltak. Huszonegykét éves korukra professzionálisan kezelik a hangszert, a dalok és a produkció össze van próbálva, szóval van benn munka, nemcsak tehetség. Ehhez képest szinte tudomást sem vettek a kb 40-50 főnyi közönségről, úgy nézett ki a produkció, mint egy jól sikerült próba. Egyszerűen nem tudták, hogy melyik irányban helyezkedik el a közönség. Innentől eléggé uncsi volt a dolog, az ötödik szám után hazamentem és egy jó darabig nem is látogatom a bulijaikat, mert: minek?
Tudom, hogy el fognak tűnni a süllyesztőben, mert ez így nem tartható fent sem közönséggel, sem anyagilag.
Ritkán látok magyar zenészeket külföldi zenészekkel beszélgetni. Ha csak a próbák színvonalát és mennyiségét hasonlítanánk össze, érdekes dolgok válnának láthatóvá.
Amiről Tibor nem beszélt, az az oktatás. Nagyon fontos és - Kőbánya ide vagy oda - sehol sem tartunk.

Lovrek Krisztian · https://www.youtube.com/c/krisztianlovrek 2012.02.28. 14:44:28

Hímer "Paya" Bertalan készített velem egy interjút nemrégiben, amelyben én sem rejtettem véka alá a véleményem bizonyos magyar zenei életet érintő kérdésekkel kapcsolatban. Az interjú linkje: www.magyarzenesz.hu/index5.php?subaction=showfull&id=1327484241&archive=&start_from=&ucat=3&

Részlet az interjúból:

"Decemberben a Hammerworld mellékleteként kijött a zenekarod első CD-je, ezzel párhuzamosan egy videóklip is terítékre került. Kívülálló azt gondolná, sínen vagytok, csak zenélni kell és a pénzt beszedni… Hogy is néz ez ki belülről?

Bárcsak így lenne! (nevet) A szomorú valóság azonban az, hogy ebben az ingyen letöltögetős világban a zenésznél rosszabb helyzetben már senki nincs a show bizniszben...Miközben a roadtól a technikusokig mindenki csak pénzért dolgozik, addig a feltörekvő rockzenész nem hogy pénzt nem keres, de saját zsebből kell fizetnie mindent! A lemezfelvétel költségeit, aztán a kiadásét is, promócióét, és minden egyebet is, pl. videóklipet, ami régen, amikor még volt lemezeladás, a kiadók dolga volt. De ezen felül persze gondoskodnia kell a hangszereiről, és a megfelelő hangszeres képzettségről is, hogy a kegyetlen próbatermi díjakról ne is beszéljek, ami így együttesen már biztos, hogy legalább 8 számjegyű összeg, egy lakás ára, tehát ebben semmi üzlet nincs, csak ráfizetés! Aztán erre jön, hogy ha megvan a lemez, akkor koncertezni kéne, de az előzenekaroskodás szintén pénzbe kerül, ráadásul nem is kevésbe! Egy másodvonalbeli zenekar előtt játszani 20-50 ezer Ft-ba kerül bulinként, ahol nyomhatsz 30-40 percet negyedháznak se... Ha turnéra akarsz menni valakivel, az már több százezer Ft, és abban még az utazás, kaja-pia stb. nincs benne. Most futjuk ezeket a köröket, és szomorúan látom, hogy azok a csapatok is pofátlan összegeket kérnek, akiket anno az akkori nagyok köztudottan ingyen vittek magukkal...Úgy látszik sokan elfelejtették, hogy honnan jöttek, és hogy segítség nélkül ők sem jutottak volna oda, ahol most tartanak... A rock/metál színtéren a 10 évnél fiatalabb bandák közül senki nem tud megélni a zenélésből, és ez tragikus...A 10-20 éve létező zenekaroknál van kb. 5 banda, de ott is csak egy-egy tag keres annyit, hogy mellette ne kelljen a civil szférában gürcölnie... Lemezeladások nincsenek, így jogdíjak se, a mai generáció tehát rendesen ráfázott...Mindebből remekül látszik, hogy manapság ezt csak szerelemből lehet csinálni, semmi másból!

De akkor te miért csinálod?

Erre a kérdésre a kedvenc idézetemmel válaszolnék, amely Kassák Lajostól származik: “A művészetnek nem célja van, hanem oka.” Lehetne boncolgatni, de ebben a mondatban azt hiszem minden benne van..."
süti beállítások módosítása