Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

június 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Gary Moore emlékkoncert - Pecsa Music Hall - 2012.04.04. beszámoló

2012.04.09. 15:10 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

 Ez a cikk egy élménybeszámoló, nem több és nem kevesebb. Ha elemzésekbe és nagy megfejtésekbe próbálnék kezdeni, azzal megölném az est varázsát, és ez nagyon távol áll tőlem. Ezen az eseményen életre szóló zenei élményben volt részem és egészen biztos vagyok benne, hogy ezt minden jelenlévő hasonlóan élhette meg. Itt a zenét nem csupán meghallgattuk, nem tomboltunk, ahogy azt egy átlagos koncerten szokás, nem „műkedveltünk”, mint általában egy hangversenyen, itt a zenét szinte tapintani lehetett. Minden egyes leütött ütem, egy szívdobbanás, minden egyes lefogott hang egy érzés, minden dal egyszerre sírt és nevetett, minden egyes előadó volt egyben virtuóz és alázatos. Ez az este maga volt a tisztelet, egy olyan zenész előtt, aki történelmet írt és kortalan csodát alkotott. Az Ő vászna a gitár volt, és „festményeit” lemezek őrzik az utókor számára.  Gary Moore (teljes nevén: Robert William Gary Moore) 1952. április 4. napján, Észak-Írországban született rock- és blues-gitáros, aki 2011. február 6-án hunyt el spanyolországi vakációja alatt.

2012 április 4-én, Gary Moore 60. születésnapját ünnepelték barátai és Talán nem él a világon olyan Blues és vagy Rock zenész akire Gary valamelyik dala ne gyakorolt volna hatást, mindenhol élnek követői és csodálói, akik elsődleges példaképükként emlegetik. 
 
 
Gary Moore 60. születésnapja alkalmából a  Pecsa színpadán számos külföldi barát és hazai követő rótta le tiszteletét és emlékezett meg a Blues zene egyik legismertebb alakjáról a hétköznap este ellenére igen szép számban összegyűlt nézőközönség előtt.
 
Fantasztikus koncertet adott, magyar barátai kíséretében, Garyhez hasonló kvalitásokkal rendelkező tetvére, Cliff Moore is. 
 
Az este ékes bizonyítéka annak, hogy ez a műfaj mennyire nem függ az életkortól, hisz egyszerre voltak jelen egészen fiatalok és lélekben örökké fiatal rajongók.
B.B. King, Jimmi Hendrix és George Harrison. Néhánysokat mondó név, akikkel Gary Moore felvételt készített és talán egy egész könyv is kevés lenne rá, hogy felsoroljuk azok neveit, akiket alkotásra inspirált. Úgy szólaltatta meg hangszerét, ahogyan arra senki más nem képes, és ezen az estén mégis méltó módon idézték meg azt a hangulatot az est fellépői, amit egykoron Gary teremtett. Jómagam sosem hallottam élőben, valahol mégis úgy érzem, hogy hiteles képet kaptam arról, amit egykor előadott.
 
 
Az estét a budapesti illetőségű T. Rogers Blues Band nyitotta remek koncertjével, megteremtve a hangulatot az ekkor gyülekező közönségnek. Az ő fellépésüket egy remek akusztikus Blues trió hangulatos előadása követte.  A fellépők között hihetetlen karaktereket ismerhettünk meg, mint pl. Gary orosz barátja és zenész kollégája,  Sergei Voronov, akinek egyik lemezére Gary még egy szólót is feljátszott.  Az Ő műsorukat követően viszont már egy percre sem volt leállás, dübörögtek a Blues/Rock dallamok, briliáns szólókkal és fantasztikus átéléssel. Vérbeli örömzenélést láthattunk az itt fellépő zenészekkel, olyan kiváló vendégénekesekkel kiegészülve, mint Takács Tamás vagy a többek közt az EGO Projectből ismert Kiss Zoli.
 
 
Hihetetlen élmény volt meghallgatni az olyan klasszikusokat, ekkora tehetségek előadásában, mint pl. a Still Got The Blues. Maga az est struktúrája is maximálisan el lett találva, a zenekarok sorrendjével és az átszerelések alatt vetített életrajzi DVD-vel együtt. Az est fő műsorszáma Gary Moore utolsó blues zenekarának színpadra lépése volt. Gary az emlékezetes budapesti koncertjén szintén ezzel a felállással kápráztatta el közönségét, így a hazai nézők már ismerős arcokat köszönthettek a színpadon.
 
 
 
A Gary után maradt űrt ezen az estén generációjának egyik legjobb gitárosa, a Németországból érkező Henrik Freischlader hivatott betölteni, és erre a szerepre alkalmasabb karaktert talán nem is találhattak volna.
 
Ekkor lépett színpadra Takács Tamás is, aki hihetetlenül nagyot énekelt és Kiss Zoli szintén hihetetlen alázattal és fantasztikus előadással örvendeztetett meg minket, a koncert végére a színpad egy hatalmas közös örömzenélésnek adott teret felvonultatva az est vendégeit.
 
 
 
 
 
 
Köszönjük nekik ezt a fantasztikus megemlékezést.
 
 
Beszámoló: Novák Árpád
Képek: Tőrös András
 

Címkék: beszámoló

Első találkozásom a Fehér Bálnával - Club 202 - 2011.12.10.

2011.12.11. 12:36 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Kezdhetném és lényegében be is fejezhetném azzal, hogy számomra ez az év koncertje volt. De ebből sohasem derülne ki az, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem az első találkozás a Moby Dick zenekarral. Nem terveztem lázasan a koncerten való részvételt. Tudtam róla, írtam róla, és természetesen volt elképzelésem arról, hogy ez egy nagyon fontos buli. Fontos a zenekarnak és fontos a rajongóinak. Aztán megérkezett Schmiedl Tamás (Smici) meghívója és döntöttem. Lássuk a medvét! Azaz a bálnát!

Korán érkeztem, mert én mindig korán érkezem. Ez nálam valami beteges félelem az elkéséstől, ezért mindig mindenhova órákkal a lényeg előtt megérkezem. Bár a Club 202-be szeretek bármikor megérkezni. Így volt idő Kati főnökasszonnyal megbeszélni a megbeszélnivalót, néhány szót váltani ismerősökkel, majd végigülni a soundcheck-et, ami valamiért mindig izgalmas számomra. 
Mikor fél 9-kor a Thornwill elkezdte a muzsikálást, már szép számmal voltak a klubban. Sokan érkeztek vidékről, Felvidékről, és sok olyan ismerős arcot láttam, akikkel rendszeresen " összefutok" nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon. Fél 10 után kezdett az Eye Beyond Sight. Őket még nem láttam színpadon, de azt kell, hogy mondjam, nagyon rendben volt a produkció. Akkora már kezdtem rendesen elfáradni és bár magam is erős dohányos vagyok, a tüdőm megtelt a többiek füstjével is és a szemem olyan piros volt, hogy a tapsifülesek simán örökbe fogadtak volna. Akkor már órák óta próbálkoztam azzal, hogy pár szót váltsak Smicivel, de akárhányszor felbukkant a tömegben, rajongók vették körül, közös fotók készültek, én pedig nem akartam megzavarni. Ez az ő, és a Moby Dick napja volt. Aztán  persze sikerült pár szót váltani, de a frissen oda röppent rajongók megakadályoztak minket a hosszabb trécselésben. De hát nem is ezért jöttem. Azért jöttem, hogy lássam a a Moby Dick-et színpadon.
 
"A soproni Moby Dick együttes az 1990-es évek elején vált országosan ismert, és a magyar színtéren meghatározó thrash metal zenekarrá. Első három albumukkal (Ugass kutya! 1990, Kegyetlen évek 1991, Körhinta 1992) teremtették meg máig tartó népszerűségüket. A Moby Dick 1999-től három éven keresztül nem létezett. 2002-es újjáalakulásuk óta folyamatosan koncerteznek és lemezeket készítenek" (forrás - Wikipédia)
 
 
Ennyit tudtam a Moby Dickről. Ennyit TUDTAM a Moby Dickről. Mikor Gőbl Gábor megkérdezte, hogy ki van először Moby Dick koncerten, csak azért nem tettem fel a kezem, mert abban az iszonyatos tömegben úgysem látta volna :) De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez már bőven a koncert közepén történt.
 
Mikor fél 11 felé a fények elsötétültek, majd néhány másodperc múlva mindent fény borított újra és megtörtént a teátrális bevonulás, én a Club 202 hátsó részében, a radiátoron ültem, feszülten. Lényegében odaszorultam. A fények elsötétülésével egy időben a színpad előtti tér a másodperc tört része alatt benépesült. Telt ház volt. Nagyon telt :) Szóval ültem a radiátoron, feszülten, mozdulatlanul és hagytam, hogy a zene a zsigereimig hatoljon. Néha felötlött egy gondolat bennem, hogy szeretem én egyáltalán a thrasht???  De nem volt időm ezen sokat filozofálni, mert amit láttam és hallottam, egyszerűen lenyűgözött. Néha kicsit szégyenkeztem, mikor nem tudtam a tömeggel kántálni a dalszövegeket, de nem hagytam sok időt ennek az érzésnek sem. Nem akartam, hogy bármi is megzavarjon a zene élvezetében. De nézzük a dolgot komplexen. A színpadon egy 30 éves zenekar, előttük súlyos tömeg, kezek a magasban. Leírhatatlan. 
A teljes átélésből a konferanszié megjelenése zökkentett ki. Kicsit haragudtam rá, mert pár perccel előtte még az járt az eszemben, hogy ezt az élményt írnám fel magamnak "orvosságként". A zúzos zene ellenére (vagy éppen azért) valami hihetetlen nyugalom járt át és elszállt belőlem minden feszültség. De hát jött a bálna alakú torta, az erdélyi rajongók ajándéka, majd néhány falat marcipán a közönség között landolt. Majd torta és zenekar elhagyta a színpadon, de csak néhány percre. Jött a Durván, akár a vulkán, melyből az új album első klipje készült. Ekkor már biztosan tudtam, hogy fan lettem. Biztosan tudtam, hogy szeretem a thrasht, de legalábbis a Moby Dick zenekart. 
 
 
6 év után jelentkezett új stúdióalbummal a Moby Dick. A soproni thrash metal az zenekar 1990-es évek elején vált országosan ismert, és a magyar színtéren meghatározó thrash metal zenekarrá. 2011 december 10-én a Club 202-ben tartották " A holnapok ravatalán" című új albumuk lemezbemutató koncertjét és ünnepelték a 30. születésnapjukat. Én ott voltam.
 
Köszönöm az élményt.  
 
( Fotók - Szapy, Rockerek.hu ) 
 

Címkék: beszámoló

Profik vs. trónkövetelők - Thornwill & Reason -X koncert a győri Shadowban

2011.11.13. 14:41 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Nagyon vártam ezt a koncertet. A Thornwillt áprilisban láttam utoljára színpadon, a Reason - X-et pedig még soha. Kíváncsi voltam a Shadowra is, ahova már több koncertet szerveztem és egyike azoknak a helyeknek, ahol tudom, hogy a szervező mindent megtesz a koncert sikeréért. A szabályok szigorúak, zenélni este 10-ig lehet, mert a környéken lakó idősebb korosztály legkedvesebb szórakozása az aláírás-gyűjtés és a feljelentgetés a zaj miatt. Feltételezem, hogy ennek a korosztálynak nincs unokája, aki szórakozni szeretne szombat este, és sajnos Magyarországon a népesség elöregedése miatt egyre nehezebb helyzetben vannak fiatalok, ezen belül is a rockerek. De hagyjuk a demográfiát :)

A helyre megérkezve konstatáltam, hogy tényleg kicsi. De ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy a koncertet én csak a lépcső tetejéről fogom majd hallgatni, mert ez a pici hely tele lesz. Tele lett. A hely maximális befogadóképessége 70 fő körül van és mielőtt a Reason - X elkezdte volna a koncertet, már egy gombostűt nem lehetett volna leejteni. A szkeptikusok most mondhatják, hogy jó-jó, könnyű egy kicsi helyet megtölteni. Őket biztosíthatom, hogy három ember mindenhol három ember, és mindenhol nagyon kellemetlen, ha csak ennyien állnak-ülnek egy zenekar előtt és 50 ember ma, Magyarországon, bármelyik kisebb  klubban tömegnek számít. Ez van.

És lehetnék elfogult is, de nem vagyok. Lehetnék, hiszen a Reason - X-ben a fiam a basszusgitáros, de tegnap este nem tekintettem a zenekarra máshogy ,mint egy újabb trónkövetelőre, akik megpróbálnak a képzeletbeli tortából egy szelethez hozzájutni. Tudtam, hogy a srácok izgulnak, hiszen az első alkalom, legyen bármiről is szó, mindig különleges. Ehhez képest egy elég jó kis koncertet hoztak össze, és bár nem tudtam tisztán kiszűrni, hogy a zenére tomboló fiatalok a hely törzsvendégei vagy a Tatabányáról érkezett szép számú rajongótábor, de a lépcső tetejéről nézve a látvány megnyugtató volt.

Tisztességgel lejátszották a nekik járó 40 percet, és átadták a "színpadot" a Thornwillnek. A Thornwillnek, akiknek már rég sokkal nagyobb színpadokon kellene játszani. Persze, tudom, nem csak nekik, de most a tegnap estéről van szó és tegnap este a Thornwill zenélt a Shadow Rock Café színpadnak kialakított egyik sarkában. Én csak álltam, néztem őket és 1 szó dübörgött az agyamban: profik. Jó érzés volt, mikor az egyik tatabányai ismerősöm ezt, felfelé tartott hüvelykujjával a tudomásomra hozta. Igen, tudom :)

Most elkezdhetnék okoskodni. Kielemezhetném  a rock jelenlegi sanyarú helyzetét, a profikat, akik nem a nekik megérdemelt helyeket játszanak, a közönséget, akik tetszik, nem tetszik, nem nyitottak az újra, és azokat az embereket, akik a "becsületkassza" feliratra nézve nem gondolták azt, hogy pár forinttal támogatniuk kellene az élőzenét. De nem teszem.
Nem teszem, mert vannak olyan klubok és klubosok,akik lehetőséget adnak mind a profiknak, mind a trónkövetelőknek. Vannak olyan profik, akik koncertet adnak olyan pici helyen, ahol szó szerint testközelbe kerülnek a rajongóikkal. Vannak olyan trónkövetelők, akik tudják, hogy az első időszakban örülni kell minden lehetőségnek és vannak olyan zeneszeretők, akik tudják, hogy az élőzenét honorálni kell. És vannak olyan bulik, ami után másnap reggel felkelve, az első kávét szürcsölgetve, az ember jó szívvel és megelégedettséggel gondol vissza. Számomra ilyen volt tegnap este, a Reason - X és a Thornwill közös koncertje a győri Shadow Rock Caféban.

 

Címkék: beszámoló

Kis magyar zenei körkép - a Decaying Incest koncertje Tokodaltárón

2011.10.23. 12:53 | Metalkilincs | 1 komment

Sokféle érzés kerített már hatalmába egy-egy koncert során. Voltam már boldog, szomorú, csalódott de dühös még soha.
A Decaying Incest zenekar koncertjére érkeztem Tokodaltáróra. Ismertem a helyet, így tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Sajnos tömegekre nem, még akkor sem, ha a klub tulajdonosa szinte minden opciót kipróbált már arra vonatkozólag, hogy az embereket becsábítsa a klubba. Nincs messze sem Esztergom, sem Tokod, de az előző alkalommal sem volt lényegében senki sem a "kemény magon" kívül. Ezzel számoltam is, azzal viszont nem, hogy a Decaying Incest által lekötött időpontra egy olyan zenekar jelentkezett társnak, akinek nem kellett volna. Vagy legalábbis a "zenész-kódexben" utána kellett volna nézniük, hogy a több zenekaros bulikra milyen szabályok vonatkoznak. Még ha mi adjuk a technika nagy részét, akkor sem mi vagyunk a főzenekar. Betartjuk a kiírt kezdést és nem játszunk többet, csak azért mert annak a néhány embernek tetszik amit csinálunk.

No, és számomra ez volt a düh alapja. A Szupergép  egy hakni zenekar. Nemrégiben elfilozofálgattam a tribute és a hakni zenekar közti különbségen, és bár a "tribute zenekar" kifejezést általában az ismert külföldi előadók hazai képviselőire szokták mondani, talán be lehet sorolni azokat a zenekarokat egy közös nagy kategóriába,akik nem saját dalokkal próbálják szórakoztatni a közönségüket. Tribute zenekart láttam párat nemrégiben és mivel tegnap este belefutottam egy hakni zenekarba, a különbség számomra innentől kezdve kézzel fogható. És borzasztóan lehangoló.
 Szóval ültem egy fotelben és néztem a Szupergép zenekar produkcióját. Miskolc, Becsület, Kétforintos dal és közkívánatra a Kopaszkutya. Ültem és azon gondolkodtam, hogy mit keresek én itt? Félreértés ne essék, nincs ezekkel a nótákkal semmi gondom és maga a produkció sem volt rossz. Hallottam a Miskolcot az Edda előadásában, voltam P.Mobil koncerten is. De amikor napi 20 órában azon dolgozom, hogy tehetséges zenészek saját szerzeményeit próbáljam minél szélesebb körben megismertetni...na akkor ezt az én gyomrom nem nagyon veszi be. A végső döfést azzal vágták belém, mikor közölték, hogy a lemezük  a honlapjukról letölthető. És tényleg! Letöltöttem - Utolsó cigaretta, Menj tovább, Zöld csillag, Rocktóber, Kopaszkutya..... Nyitva hagyom a kérdést...
 Dühös voltam, mert az a néhány ember ( átlagéletkor 40) aki ott volt, annak tetszett. Táncoltak, énekeltek és én pontosan tudtam, hogy a Decaying Incestnek milyen nehéz lesz ezután a színpadra állnia. Biztos nehéz volt. Beszélgettem előtte a srácokkal, de beszélgethettem volna azzal a sok száz zenekarral is, akiknek hasonló a törekvése. Átadni és megszeretetni azt az emberekkel ami " belőlük jön". És ami a Decaying Incestből jön, az igen jó. Nem véletlen, hogy lemezüket a Nail Records jegyzi. Próbáltam magam a sörfesztivál-hangulatból ( amire egyébként nem járok) visszarángatni egy jó kis koncertre. Többé kevésbé sikerült, de közben folyamatosan azon járt az eszem, hogy minek??? Minek próbálkozunk új nótákkal, jó és izgalmas dalokkal, ha ezek, a több mint 30 éves dalok tarolnak még mindig? Hol van az a közönség, aki nyitott az újra? Egyáltalán hol van a közönség?
A tegnap estének sok tanulsága volt számomra. Fontos az, hogy kivel játszunk, hol és mikor játszunk és mit játszunk. Bár a csuda tudja....Tudja egyáltalán valaki, hogy kivel kell játszanunk, hogy mikor és hol kell játszanunk, no meg azt, hogy mit? Nyitva hagyom ezt a kérdést is.
Az viszont, amiért tegnap Tokodaltáróra mentem, abban nem csalódtam. A Decaying Incest egy remek banda. Egy újabb remek zenekar, aki többre lenne érdemes.

 

Címkék: beszámoló

Steroid, Engine, Éjfény - PeCsa Café - 2011.09.24.

2011.09.25. 16:01 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Élménybeszámolót írni egy koncertről értelmetlen dolog. Hiszen az élmény csak azé, aki átélte. Ezt megosztani szinte lehetetlen.

Szeptember 24-én este a PeCsa Caféban a Steroid, az Engine és az Éjfény zenekarok koncertjét láthatták azok, akik vették a fáradtságot, felemelkedtek a számítógép és a televízió elől és nem sajnálták a 800 forintos beugrót, amihez egy ingyen lemez is járt. Szerencsére volt közönség, de ez a három zenekar külön-külön is, de egyben meg főleg több vendéget érdemelt volna. Valamilyen, számomra ismeretlen okból kifolyólag az emberek azokra a zenekarokra járnak tömegesen, akikről már hallottak, akiket ismernek, akit ismer a barátjuk, barátnőjük és sok esetben akikre „sikk” járni.
Tudjátok ez a: „Te is voltál? Wow! Hű, de menők vagyunk” effektus. Nem nyitottak az új bandákra, pedig ha így tennének, új kedvencre lelnének.
Természetesen sorolhatnám még azoknak az „amatőr” zenekaroknak a nevét, akikre érdemes lenne elmenni, de akkor holnap reggelig ülnék a számítógép előtt. :)

A másik magvas gondolatom az volt tegnap este, miközben hallgattam a zenét, hogy az X-Faktor, Megasztár, Csillag születik elnevezésű szórakoztató vetélkedő műsorok jelenlegi és eddigi összes zsűrijét le kellett volna ültetni az egyik székre, és azt mondani, hogy hé, nem kell keresnetek a tehetségeket, itt vannak. Aztán felébredtem Csipkerózsika-álmomból, hiszen AZOK a vetélkedő műsorok a pénzről szólnak, ez meg itt a tehetségről.

Az első fellépő a Steroid volt. A srácokat idén már sokadszorra láttam, és azt kell, hogy mondjam, egyre jobbak.

A repertoárból nem maradhatott ki a Skizofréniás című dal, amiből hamarosan videoklip készül és természetesen a végén nem maradhatott el Krisz háton történő gitározása sem, ami már lassan a védjegyévé válik.


Engine koncertet nem láttam még teljes egészében, ezért ezt különösen vártam. Hát mit mondjak? Miért is jelentkeztek ezek a srácok tehetségkutatóra? Jósa Tamás, ismertebb nevén Yosha ismét beteg volt és mivel ez a második alkalom, hogy személyesen találkoztunk és az előző alkalmával is beteg volt, kezdem azt gondolni, hogy én vagyok rá rossz hatással. :)

Viszont ami biztos, hogy még így betegen is sok mindenkit kenterbe vágott a hangjával. Tessék egyszer meghallgatni!


Az Éjfényt egy hónapja volt szerencsém a Zorall Sörolimpián megnézni. Akkor a dobosukat egy számítógép helyettesítette, de mostanra sikerült beszerezniük egy alig 16 éves dobos fenomént. Remélem, hogy hosszú távon meg tudják majd tartani, mert a srác több mi jó.

Profikat megszégyenítő volt, amit a színpadon műveltek, remélem, hogy hamarosan nagy tömegek előtt játszhatnak majd.

Ami számomra, mint szervező számára még élmény volt, ahogy ez a három zenekar magát, a közös produkciót kezelte. Nem voltak sztárallűrök egyik zenekar részéről sem. Nem volt sértődés a sorrendet illetően, időben megérkeztek, megosztották egymással a technikát, gyors volt az átállás, szóval nem volt olyan hiszti, amiben már párszor belefutottam. Ezért külön köszönet mindhárom bandának!

Nos, az élménybeszámolóm a végére egy filozofikus esettanulmányba ment át, de hát mondtam az elején: Élménybeszámolót írni egy koncertről értelmetlen dolog. Hiszen az élmény csak azé, aki átélte.

 

Címkék: beszámoló

A Renovage nyerte a XVI. Peron tehetségkutatót!

2011.09.17. 21:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Tehetségkutatóra járni jó dolog. Baromi fárasztó, de izgalmas is egyben. Amellett persze szomorú is, hiszen ha logikusan gondolkodik az ember lánya, tudja, hogy ebben a kis országban ennyi tehetségnek sajnos nincs helye. De felejtsük el a logikát! Azzal úgysem megyünk sokra :) Nézzük inkább a XVI. Peron tehetségkutató versenyzőit, nyerteseit illetve azt, hogy én hogy láttam ezt az egészet.
A tervezett 20 zenekarból a megérkezésemkor már csak 17-re számítottunk, majd ez a szám 15-re csökkent. Valahogy nem bántam, mert tudom, hogy mi meló végighallgatni sok-sok zenekart rotációban.


Az első zenekar a komáromi No Money blues volt. Tehetséges fiatalok, szépen játsszák azt a bluest. Egy releváns szórakozóhelyen szívesen el is hallgatnám őket. A budapesti Nuklea produkciója sajnos annyira nem kápráztatott el, nem találtam benne semmi egyediséget, pedig ez ennyi zenekar között ( Újfalusi Gábor szerint közel 10 ezer) elengedhetetlen volna. Az oroszlányi False Kelly-ben viszont  volt valami. A frontember jó fazon és elég izgalmas hanggal áldotta meg a Jóisten. Rutin még nincs, de az még később úgyis megjön.

A szolnoki Tűzvihart már ismertem, de élőben még nem volt szerencsém a zenekarhoz. Ma eljött a pillanat. Lévai Zolinak nagyon jó torka van és a színpadi mozgás is rendben volt. Már csak egy zenekar kellene mögé.

A budapesti Battery Bandtól a teljes zsűri lényegében egyszerre dobta azt a bizonyos hátast. A színpadon néhány, saját bevallásuk szerint, 15-16 éves fiatal állt fel egy frontlánnyal és két olyan dallal örvendeztettek meg mindenkit, hogy száj nem maradt csukva. Péterffy Lili kristálytiszta, gyönyörű hangja,és  a mögötte álló-ülő zenészek, a nagy öregeket megszégyenítő hangszeres tudása több volt mint lenyűgöző. A muzsikát tegyük az alternatív rock kategóriába, vagy egyszerűen mondjuk azt, hogy ezt a csapatot feltétlenül meg kell nézni és hallgatni minden zeneszeretőnek.

Az utánuk következő orosházi Black band sajnos nem tudta überelni a produkciót. Kicsit sajnáltam is őket, hiszen ők is tehetségesek és nagyon fiatalok, de a Battery Band után sajnos nem tudtak labdában rúgni. Kellett is az ebédszünet, hogy mindenki ki tudja heverni ezt a pozitív sokkot.

Az ebéd után viszont jött a következő sokk. Van pár olyan város Magyarországon, ami ontja magából a tehetséges zenekarokat. Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár például  ilyen városok. Az utóbbiból érkezett a Scylla, akik bár csak 1 éve alakultak, de annyira egyben volt a produkció és ráadásul annyi jól tolták a srácok, hogy rögtön megszületett a következő kedvenc.

Utánuk ismét egy erős sokk következett, hiszen a tatabányai We will rise zenekar metalcore stílusban elkövette megalakulása óta az első fellépését, amit, biztos vagyok benne, hogy hamarosan több is fog követni. Nem vagyok egy lokálpatrióta, de most büszke vagyok, hogy ilyen zenészekkel élek egy városban.

A tapasztalat az, hogy egy tehetségkutatón általában maximum egy-két olyan igazi tehetség kerül színpadra, akikre igazán oda kell figyelni. Nos, ez ma nem így történt. Az én számolás szerint a We will rise után következő ChRoN már a negyedik zenekar volt a sorban, akik mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. 

A zenekar két énekessel rendelkezik, és az  egyiknek, Balogh Ádámnak olyan hangja van...! Pont mint Tunyónak. De ne dicsérjük csak Ádámot, hiszen a teljes zenekar, tokkal-vónóval nagyon ott volt a szeren. Én csak ennyit írtam a nevük mellé: juj, de jó!:)


A utánuk következő két zenekar sajnos nem volt ennyire lenyűgőző, így legalább az adrenalin szintem kicsit lejjebb szökött. A tatabányai Long Beach zenekaron konkrétan majdnem bealudtam. Nagyon fiatalok a srácok ,tehát még van idejük eldönteni, hogy milyen stílusban szeretnének játszani. A Face today-ről először a Green Day jutott eszembe. Nem volt semmi gond a produkcióval, csak ahogy a Nuklea esetében, nem volt semmi extra.
Az utánuk következő Zaphod zenekarral ebben az évben már a harmadik tehetségkutatón futok össze. A frontlány és az egész zenekar sokat fejlődött, de sajnos ez még mindig nem az én zeném, bár belekötni semmibe se tudok.

A Renovage produkcióját már nagyon vártam. Év eleje óta figyelem őket, mert szerintem jók. Sajnos a legutóbbi találkozásunk óta nem csak nevet változtattak, hanem énekest is, bár azt muszájból. Ma este a Progness énekes Vincze Andrew segítette ki őket és mit mondjak, ez volt a mai napon a sokadik sokk! Juhász Peti bőgős megígérte, hogy névcsere már nem lesz, viszont ezt az Andrew fiút valahogy tartsátok meg!


A veszprémi Metallophilia zenekar nem volt rossz és biztos vagyok benne, hogy egy gyengébb mezőnyben több sikerük lett volna. A frontember viszont nagyon jól kezelte a technikai malőr kapcsán keletkezett üresjáratot. Mert ezt is tanulni kell. Az utolsónak maradt a Nemart zenekar. Az első nótánál még annyira nem figyeltem, mert az első percben nem jött az a bizonyos sokk, viszont a másodiknál már kialakult véleményem volt. A énekes viszi a hátán a produkciót,ami nem jó, viszont Ő jó, szóval tessék hozzá felzárkózni! Van még idő, nagyon fiatal a csapat.
Amíg a tavalyi győztes muzsikált, megszületett a végeredmény.


A 2011-es Peron tehetségkutatót a Renovage nyerte! Második helyen a Battery Band végzett, harmadik pedig a ChRoN lett.


Gratulálok a nyerteseknek!

 

Címkék: beszámoló

Sörolimpiai lázban égve - Faragj verset!

2011.09.06. 16:39 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Sörolimpiai Csapatjátékok számomra egyik legmókásabb és talán legnehezebb feladata a versfaragás volt.


A hét csapat (Bogyók, Zetor, Rossz szokás, Vegyes Horda, Steroid, Vasmacska, Sördögök ) 12 általunk meghatározott szóból próbált valami értelmeset összehozni. A szavak a következők voltak: másnap, sör, sátor, zorall, mágnes, konferencia, züllés, keksz, stex, babfőzelék, bőr, orr.
A zsűri nem csak a verseket, hanem azok előadásmódját is értékelte. A septiben összedobott alkotások általában lényegre törőek és méltán tükrözik azt a remek hangulatot, amit a táborban uralkodott.
Vigyázat! A versekben lévő szavak és szóösszetételek megzavarhatják az érzékenyebbeket! :)


Bogyók:

Mert a legjobb történetek a másnappal kezdődnek,
És Zorall este után a viszontlátott babfőzelékkel végződnek.
Nem emlékszünk, miért, de bőrünk és orrunk kekszben fürdött,
S a stex hatása alatt MZ/X egy mágnest küldött.
Ez a mágnes elrepített egy konferenciára,
És ez a sátor volt a züllés palotája.
Folyt a sör, bor, pálinka,
Ez volt 2011 Sörolimpiája.


Zetor:


Újabb másnap dől a sátor,
Zorallkodjon aki bátor,
Igyál, oszt ha van rá stexed,
Zabálnod kell, egyél kekszet,
Megfingat a babfőzelék,
De züllésből van itt elég,
Bőrödön a tetoválás,
Orrcimpádon folyik hányás,
Elfogyott a puncimágnes,
Nem mos véres ruhát Ágnes,
Van itt minden, kaja, pia,
Kezdődik a sörkonferencia.

Rossz szokás:

Rossz szokás volt oly bátor,
Eljöttünk Megyerre, áll a sátor
Tegnap másnap volt keményen,
Orrunk a sörtől a földig ér le,
Zorall tábor, mint a mágnes,
Itt van motoros, paraszt, s nemes,
Három napos durva züllés,
Sáros a bőröd, lehányva az ülés,
Kéne egy kis babfőzelék,
Facsarja mindenki belét,
Hétfőn vár ránk konferencia,
Ott nem lesz sajnos ennyi jó pina,
Otthon szól anyád, ne fiam, ne
Addig keksz, pina, stex, rum
Az életünk, oh, jeh.

Vegyes horda:

Első nap mágnesként vonzott a sörsátor,
Csajok gyorsan megszabadultak a ruhától,
A konferenciára nem értem oda,
A züllés lett ennek az oka,
Másnap a zsebemből kifogyott a stex,
A sátramban a babfőzeléktől sok lett a keksz,
Az orrom már nem bírta a szagot,
A popóm bőre meg kipattogott,
Vigasztal a tudat, hogy zorall volt ez a tábor.

Steroid:

Zorall koncert lesz a héten,
Elindultunk mind a négyen,
Sörrel teli a kocsi,
A lengéscsillapító sem bírja már,
Sátort vertünk másnap éjjel,
Orromon jött ki a babfőzelék léje,
Konferenciát tartottunk az éjjel,
Ki kekszelt az exemmel?

Vasmacska:

Fú de rossz ez a másnap,
A sörtől majdnem behánytam,
A zorall vonz, mint a mágnes
Nálunk meg van egy Ágnes,
Maradt tegnapról egy csomó pia,
Kezdődhet a konferencia
Babfőzeléktől lebeg a sátor,
Szagától leesik az orr,
Ki a fasznak kell még keksz,
Ha van még egy csomó stex.

Sördögök:

Zorallal buliztam tegnap este,
Másnaposan ébredtem ma reggel,
Adjatok egy kis kekszet,
Utána meg egy kis stexet,
A sör mágnesként vonzott engem,
A sátramban babfőzeléket ettem,
Jani felkiált: züllés
És akkor beindult a pörgés,
orrba rúgott a csajom
És még mégsem csalom,
A bőrt is lenyúzta rólam,
És mégsem maradok józan,
A konferenciáról pedig elkéstünk
Mert Megyeren jól betéptünk.

http://www.zorallsorolimpia.hu/




 

Címkék: beszámoló

Dallamos Villamos - az élménybeszámoló

2011.09.04. 21:37 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Aki naponta BKV-val jár, most biztosan felkapja a fejét. Hogy lehetnek bárkinek is élményei egy villamoson eltöltött utazás után!? Higyjétek el, lehetnek!


Több mint 20 éve nem ültem villamoson. A hihetetlen sebességgel száguldó járműből akkor még olyan feliratokat lehetett látni, mint Röltex, Közért és Úttörő Áruház. Ma inkább a Toyota, Raiffeisen Bank és társai vigyorognak ránk a háztetőkről.

De nem is városnézés céljából szálltam ma fel a 2-es villamosra. A Magyar Dal Napja keretein belül megrendezett Dallamos Villamos akcióra voltam kíváncsi. Na, meg persze a Cherokee-ra és a Borgia zenekarra.


A villamos indulását már sokan várták. Érdeklődők és tévések egyaránt. Én próbáltam megfelelő pozíciót találni ahhoz, hogy tudjak néhány fotót készíteni a zenekarokról, elsőnek a Cherokee-ról. Volt egy hivatásos fotós is, akinek szintén komoly küzdelmet jelentett odaférkőzni a zenekarhoz, konkrétan a tévésektől. Kicsit olyan volt az egész, mint ha egy világhírű zenekar szállt volna fel az BKV ütött-kopott járgányára. Mindenesetre nagyon élveztem a szitut.
A zenekar gyorsan összerendezte magát a körülbelül 2 négyzetméteren, és nekikezdtek a műsornak. Előtte az egyik tévés stáb készített velük egy gyors interjút, majd lényegében a koncert90%-át rögzítették is.

Próbáltam a heringpózból kimozdulva körbetekinteni. Az utazóközönség vegyes érzelmeket mutatott a zene hallatán. Szerencsére a többség fej-és lábmozgása arra engedett következtetni, hogy bár szokatlan az, ami most történik, túlzottan nincsenek ellenére a dolognak. 

A legmókásabb mégis az volt, ahogy az utca embere reagálta le a villamosról kiszűrődő zajokat. A kettes villamos útvonala talán Budapest egyik legszebb és legpatinásabb részein vezet keresztül. Belgrád rakpart, Dunakorzó, Széchenyi rakpart, Kossuth tér. A Dunakorzón, a teraszon üldögélők kezében megállt a pohár, és egy másodpercre a pincér is elfelejtette a felvett rendelést. A hatás frenetikus volt!

A külföldiek is tátott szájjal ( szó szerint) hallgatták a villamosról kiszűrődő zajokat és érthetetlenül álltak az eset előtt. A 25 perces utazás végén a Cherokee-t egy kisebb csapat vette körül és én örömmel nyugtáztam, hogy új rajongókra leltek.


Mivel az autóm a város másik végén maradt, nem volt mit tenni, visszaszálltam a villamosra. Na jó, nem csak azért :)  A profi szervezésnek köszönhetően a visszautat a Borgiával tehettem meg. A forgatókönyv lényegében ugyanaz volt. Sok érdeklődő, kamerával rohangáló tévések, interjú, majd kezdődött a muzsikálás.

 

Bár a Borgia dalai, az átlagember számára  egy icipicivel emészthetőbbek mint a Cherokee nóták, maga a tény, hogy egy zenekar a villamos csücskébe szorulva koncertet ad az utazóközönségnek, ez semmilyen körülmények között nem normális dolog :)

Így a hatás a visszafele úton is teljesen megegyező volt, mint a Cherokee koncertje esetén. Zoli, a zenekar gitáros/énekese rosszul választotta meg a "villamosonállvazenélünkésközbenpróbálunkamikrofonbaénekelni"pozíciót, így néha megfogtam,hogy el ne dőljön. De kit érdekel?! Az utasoknak tetszett amit láttak és hallottak. Tapsoltak, énekelték a refrént, és a végén volt  autogram osztás illetve  pár cd is elajándékozásra került.

Volt  pár olyan rendezvény, koncert, egyéb zenei megmozdulás, amit különböző okokból roppant sikeresnek éltem meg. Olyanok, amikre jó visszagondolni, mert sokat adtak nekem és a zenészeknek is. Ez a mai két óra, amit a 2-es villamoson eltöltöttem, minden szempontból dobogós helyre került ezen események sorában.


 

Mikor először írtam erről a kezdeményezésről, azt írtam, hogy kár, hogy nem nekem jutott eszembe. Most csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy ez valakinek egyáltalán az eszébe jutott. 

Bár nem volt nagyszínpad, sőt színpad sem volt. Nem lehetett kérni "még egy kicsit" a kontrollba, mert az sem volt. Ami viszont volt: nagyszerű hangulat, komoly médiaérdeklődés és ami a legfontosabb, olyan emberekhez jutott el a villamosozó zenekarok muzsikája, akikhez e kezdeményezés nélkül talán soha.
 

Címkék: beszámoló

50 éves a Budai Ifjúsági Park - születésnap a PeCsa Caféban

2011.08.25. 11:58 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Egy olyan eseménynek lehettek tanúi azok, akik augusztus 23-án a PeCsa Caféba látogattak, ami egyszeri és megismételhetetlen volt. Az 50. születésnapját ünneplő Budai Ifjúsági Park tiszteletére gyűltek össze zenészek és egykori parklátogatók.  A PeCsa Café soha még  ilyen embertömeget nem látott, mint kedd este és szerda hajnalban. Több mint 300 ember érezte úgy, hogy nem maradhat le erről  a nagyszerű, de a maga nemében mégis  megható eseményről.


Voltak páran a fiatalabb generációból is, de az átlagéletkor úgy 50 körül járt. Olyan emberek, akik már régen nem vesznek részt élőzenés rendezvényeken, de ez most más volt. Ez  egy időutazás volt, vissza a múltba, a fiatalság édes éveibe. Az ő fiatalságukéba, amit az Ifipark jelentett nekik.
A megemlékezésre szép számmal eljöttek azok a művészek, akik állandó fellépők voltak a Budai Ifjúsági Parkban. Som Lajos, Zalatnay Sarolta, Slamovits István, Schuszter Lóránt, Bergendy István, Bródy János, Komár László, Szigeti Ferenc,  hogy csak néhányat említsek.


 Természetesen a sajtó is képviseltette magát. Fotósok, tévések kapták el egy-egy interjúra a régi idők nagy sztárjait, akik ma már példaképek mindenki számára.
A Budai Ifjúsági Park gyönyörű helyen fekszik.  A világörökség részét képező Várkert-bazár mégis évtizedek  óta az enyészettel él boldogtalan házasságban. A főleg pénzhiány okozta állapotra egyenlőre nincs megoldás.

Pedig jó lenne a  60. születésnapot egy újjászületett Ifiparkban megünnepelni. De addig  is  maradnak a régi fényképek, a dedikált  bakelit lemezek és a beszámolók, amik erről az estéről készültek.

 

Címkék: beszámoló

IV. Zorall Sörolimpia – 3. nap – Twister, Zorall, búcsú

2011.08.23. 11:02 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A második reggel sem a lustálkodásról szólt. Ezek a motorosok korán kelő népek :) A reggeli rutin után a kis színpad felé vettem az irányt. Beneveztem a pingpong versenyre, de rövid időn belül kiderült, hogy 1. nem tudok pingpongozni, 2. le kell mondanom a mikrohullámú sütőről, ami a fődíj volt. Na, mindegy, majd jövőre!


10 óra felé a semmiből előbukkant Lórán Barnabás, ismertebb nevén Trabarna és meginvitált mindenkit a nagyszínpadra, motoros fűrész bemutatóra. Én inkább maradtam a békésebb csapatjátéknál, de azért néhány képet készítettem az utókor számára.

 

 

 
 Mikor Hangya megérkezett, és kinevezett a csapatjáték írnokának, végleg eldőlt a délelőtti programom. De nem bántam. Az első játék nagyon izgalmas volt. 12 kiválasztott szóból kellett a csapatoknak egy versikét faragni. Egész jópofa dolgok sültek ki belőle. Hamarosan Ti is elolvashatjátok ezeket a verseket a Zorall Sörolimpia honlapján.
 Volt még hordógurító verseny és ezen a napon is megadtuk a lehetőséget az ingyen ivászatra. Ismét volt meleg, dobozos sör ivás! :)


Amennyire nehezen ment a csapatok verbuválása előző nap, olyan sikeresen záródott a Sörolimpiai csapatjáték a IV. Zorall Sörolimpián. Mindenki remekül érezte magát, a versenyzők és a nézők egyaránt.
A díjak kiosztása után egy gyors ebéd következett, majd irány a nagyszínpad. Az Agregátor már zenélt mire odaértem és a korai kezdés ellenére is komoly nézősereg tombolt a színpad előtt. A Sing Sing emlékzenekarról sajnos lemaradtam, de a tatabányai Black Jack produkciójába sikerült belehallgatnom. Hamarosan megérkezett a Twister is. Miután benavigáltam őket a szabadtéri backstage-be, nem sok idő maradt a beszélgetésre.
17:30-tól  színpadon a Twister!


Be is álltunk „tömegnek” a Steroid zenekarral az első sorba. Szerencsére voltak követőink, sőt voltak olyanok is, akik énekelték a dalokat a nemrégiben megjelent lemezről. Ez igazán szívet melengető volt. A nekik szánt játékidő sajnos hamar letelt, de itt voltak, jók voltak és csak ez számít.

 

 
Reggel mikor felébredtem, eldöntöttem, hogy ma semmi sem akadályozhat meg abban, hogy megnézzem a Zorall koncertjét. Jöhet bármi. Árvíz, szélvihar, vagy akár az egyiptomi tízcsapás, ma buli lesz!
Nem szeretném megtippelni, hogy hány ember állt velem együtt a színpad előtt este 10-kor. Sokan. Nagyon sokan. Amerre a szem ellátott, emberhegyek.


Miben különbözik a Zorall koncertje, bármelyik más zenekar koncertjétől? Lényegében semmiben. Zenészek zenélnek a színpadon és előttük tombol a közönség.
De már látom lelki szemeim előtt, ahogy az előbb említett emberhegyek rázzák a fejüket, mikor ezt olvassák. Akkor elmondom:

 


Amitől egy Zorall koncert különbözik bármely más zenekar koncertjétől az az, ami miatt a Zorall Sörolimpia különbözik bármely más fesztiváltól. Csúnya angol szóval a feeling más. Lehet, hogy nincs elég zuhanyzó (még), de nincs balhé sem. Ahol, ha főznek, akkor téged is meghívnak ebédre. Ahol nem kell attól tartanod, hogy ellopják a sátrad, úgy ahogy van, tokkal-vonóval, mert ez egy olyan közeg, ahol barátok, családok és természetesen Zorall rajongók gyűlnek össze évről-évre. Ez egy közösség, ahol figyelünk egymásra és segítünk egymásnak, ha kell. Egy rendezvény, ami évről-évre bővül, és egy falu, ami évről-évre szépül.


Köszönjük Megyer, köszönjük Hangya!
Jövőre, veletek, ugyanitt!

Címkék: beszámoló

süti beállítások módosítása