Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Pulzus 2012 - a péceli No More Gravity vitte el a fődíjat

2012.04.10. 09:37 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

 

 

 

 

 

Április 8-án lezajlott a Pulzus tehetségkutató döntője a Pecsa Music Hall színpadán. Az első díjat a péceli No More Gravity kapta, második helyen a nagykaposi Southern Comfort végzett, a harmadik, egyben az idei Hangfoglaló delegált zenekara a királyhelmeci Semi Holsen lett. 

A versenyző zenekarok produkciója után a zsűri visszavonult, és amíg a Flúg zenekar szórakoztatta a közönséget, döntött. A rendezvényen tiszteletét tette Újfalusi Gábor, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója is, aki a díjátadás során bejelentette az idei Hangfoglaló delegáltját. Mivel ezen a vetélkedőn elvárt a magyar dalszöveg és a győztes No More Gravity szövegei angol nyelven íródnak, illetve a Southern Comfort első helyezést ért el a SzobRockon, így idén ősszel, a Syma Csarnokban megrendezendő Hangfoglaló versenyre a Semi Holsen kapott meghívást.
A díjátadás után a bugZ szórakoztatta a közönséget, majd a Zorall zenekar nagykoncertjével zárul a 2012-es Pulzus tehetségkutató. 
 
További képek és beszámolók hamarosan itt: 
 
 

Címkék: pulzus

Pulzus döntő a Zorallal - 2012.04.08.

2012.04.01. 09:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Április 8-án, húsvét vasárnap kerül megrendezésre a Pulzus tehetségkutató döntője, melynek sztárvendége a Zorall zenekar lesz.

Az este folyamán koncertet ad még a bugZ és a Flúg is, illetve az érdeklődők megtekinthetik a négy döntős - Southern Comfort, Semi Holsen, No More Gravity és a Contour produkcióját és az ünnepélyes díjátadást is.

Az esemény a Pecsa Music Hall színpadán kerül megrendezésre. Kapunyitás 17 órakor lesz és a belépő 1500 forint. 

 
Pulzus döntő / Zorall koncert
Pecsa Music Hall
Április 8., 18:00
Belépő: 1500 Ft
 

Címkék: pulzus

Pulzus középdöntő - összefoglaló

2012.03.17. 22:37 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Bizton állíthatom, hogy a zsűrinek ilyen nehéz dolga még nem volt, mint most. A legjobbakból kiválasztani a legjobbakat. Ez volt most a dolguk. A selejtezők során, minden fordulóban voltak kiemelkedően teljesítő zenekarok, stílustól függetlenül, de itt és most közülük kellett a legjobb hármat kiválasztaniuk és nem véletlen, hogy a legjobb háromból végül legjobb négy lett. Nehéz volt a döntés, hiszen arról szólt, hogy ki lehet az a zenekar, akit bátran fel tudunk majd állítani két fesztivál színpadára is, ki lehet az a zenekar, akit büszkén ki tudunk majd állítani a Pecsa Music Hall színpadára, egy külföldi fellépő elé és ki lehet az a zenekar, aki elmondhatja magáról, hogy a 2012-es Pulzus tehetségkutató győztese. Köztük van a válasz: Southern Comfort, No More Gravity, Sermi Holsen és Contour. 

A nagykaposi Southern Comfort, akik hihetetlenül szerények, de amit a színpadon művelnek, az egyszerűen lehengerlő és a stílus, amit képviselnek, minden zeneszerető számára befogadható, a péceli No More Gravity, akik olyan energiát tolnak a képedbe, hogy egyszerre befogadni sem vagy képes. A  királyhelmeci Semi Holsen, akik Nádasdi Péter vezényletével a remek zenén túl, ismét kiegészítették a produkciót némi színházzal is, és a budapesti Contour, amely négy céltudatos, jó fazonú srác kombinációja, akik minden szempontból a színpadra születtek. Ők már mindannyian nyertek, hiszen április 8-án felállhatnak a Pecsa Music Hall nagyszínpadára és azon mutathatják be újra, hogy mit tudnak. 
Az eredményhirdetés előtt azt mondtam a zenekaroknak, hogy kívánom, mindegyik találja meg a helyét a magyar zenei életben, és ezt kívánom azoknak is, akik sajnos nem jutottak be a középdöntőbe. Remélem, hogy néhányukkal még találkozom.
 
Köszönöm a Pecsa Music Café személyzetének a segítséget és a kitartást, és Lugosi Daninak a remek hangosítást. 
 
Találkozunk április 8-án a Pecsa Music Hall nagyszínpadán!
 

Címkék: pulzus

Pulzus tehetségkutató, döntő - Pecsa Music Hall - 2012.04.08.

2012.03.12. 21:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Április 8-án, húsvét vasárnap befejeződik egy fél éve tartó eseménysorozat, melynek neve: Pulzus tehetségkutató. 50 zenekar jelentkezett, és végül 44 vállalta a megmérettetést. Az öt héten át tartó elődöntők során tucatnyi tehetséges zenekart megismertünk, barátságok, munkakapcsolatok születtek, sőt volt olyan zenekar is, aki az elődöntőben bemutatott  produkciója után fellépési lehetőséghez jutott.

Természetesen nem nyerhet mindenki, de a döntőbe jutó három zenekar életében valami el fog indulni. Értékes tárgynyeremények, interjúk és fellépési lehetőségek várnak rájuk, így elmondhatjuk, hogy a három döntőbe jutó mindenféleképpen nyertesként távozhat majd. De milyen az ember!  Szeret nyerni, szeret első lenni, és zenészek esetében pedig szereti azt tudni, hogy az a rengeteg ráfordított idő, pénz, no meg a tehetség végre meghozta a gyümölcsét.

Április 8-án, a Pecsa Music Hall színpadán kerül megrendezésre a  Pulzus tehetségkutató döntője. A vetélkedéssel egybekötött gálaest egy komplett programmal várja azokat, akik kíváncsiak a három döntős produkciójára, az ünnepélyes díjátadásra és a vendégzenekarokra, akik az este folyamán fogják szórakoztatni a nagyérdeműt.
 
A döntő délután 18 órától a három döntős produkciójával veszi kezdetét, majd amíg a zsűri visszavonul és dönt, a Flúg zenekar ad koncertet. Utána következik a díjátadás, majd a nyeremények átvétele és a fotózás után a bugZ zenél. Az este sztárvendége a Zorall zenekar lesz, akik körülbelül fél 10-től adnak teljes nagy koncertet. 
 
Ha nyomon követted a Pulzus tehetségkutatót és nyitott vagy az új tehetségekre, mindenféleképpen ott a helyed. Ha pedig az estét még egy remek bulival is meg akarod fejelni, nem kérdés, hogy leszel április 8-án! 
 
2012.04.08.
Pulzus tehetségkutató, döntő
Pecsa Music Hall
Koncert ad:
Flúg, bugZ, Zorall
Kezdés: 18 óra
Belépő: 1500 HUF
 
 
Köszönjük a támogatást: Fon-Trade KFT, Paiste, Gitárcentrum, Render Media, Csepel Zeneművek, Hangya Produkció, Kontakt Rádió, Rockerek.hu, Rádió17, Rockpanoráma, Pecsa Music Café, Pecsa Music Hall
 

Címkék: pulzus

Pulzus középdöntő - Pecsa Music Café - 2012.03.16.

2012.03.11. 09:18 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A hosszú hétvége fontos programja lesz a Pulzus tehetségkutató középdöntője, legalábbis a 10 középdöntősnek, az egy közönség által beszavazott zenekarnak, a zsűrinek és a szervezőknek is. Egy több hetes koncertsorozat és megmérettetés végére teszünk hamarosan pontot, és már csak egy lépésre vagyunk a döntőtől. Talán ez lesz a legnehezebb nap, hiszen a középdöntőbe jutott 10 zenekar, az elődöntők során már bizonyította tehetségét, és rátermettségét, de közülük csak három mehet tovább a döntőbe. 

Ha szeretnél részese lenni ennek a sorsdöntő délutánnak, gyere március 16-án a Pecsa Music Caféba. A zenekarok produkciója és a pontszámok összeszámolása után bejelentjük a három döntőst is, így a program vége igazán izgalmas lesz. Korán kezdünk, így ha más programod van estére, arról sem fogsz lemaradni. :)

 
A versenyző zenekarok:  No More Gravity, Semi Holsen, Southern Comfort, Contour, Nuklea, Dr. Melancholia, Paradigm Shift, Battery Band, Progtyca, What's Up?
 
Kezdés: 15 óra
A belépés ingyenes!
 

Címkék: pulzus

A Pulzus tehetségkutató tíz középdöntőse

2012.03.06. 18:10 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Nagyon erős mezőnyből került ki az a 10 zenekar,aki március 16-án megmérkőzik a döntőbe jutásért. Ismerkedjünk meg velük kicsit közelebbről.

 
No More Gravity
 
Ők egy hip-hop-rock-metal és ki tudja még milyen stílust ötvöző zenekar Pécelről. A zenekar körülbelül egy éve érte el jelenlegi formáját és azóta is folyamatosan koncerteznek, részt vesznek tehetségkutatókon és amikor van egy kis szabad idejük, készítenek egy videoklipet. Az In The Mud című nótájuk nemrégiben J-hawk-nak, a HCW pankrátornának volt a bevonulózenéje.
 
 
Semi Holsen
 
A Semi Holsen egy alternatív rockot játszó királyhelmeci csapat. Sokat utaztak azért, hogy bemutatkozhassanak Budapesten és remélem, hogy ők is úgy gondolják, megérte.Mi,akik láttuk őket, mindenféleképpen így gondoljuk. A zenekar 2009-ben alakult és dalaikat magyar és angol nyelven írják.Nemrégiben, Pozsonyban lehetőségük volt az Intim Torna Illegallal zenélniük.
 
 
 Southern Comfort
 
A középdöntő másik felvidéki zenekara a Southern Comfort. Kitünő blues-rockot játszanak, de saját elmondásuk szerint kevés fellépésük van. Legalábbis kevesebb mint amit ők szeretnének. Aki látta a produkciójukat, legyen az zsűri , közönség vagy egy másik zenész, mind elismerően nyilatkozott a csapatról.
 
 
Contour
 
Fiatalok, tehetségesek, van koncepciójuk és élettel töltik meg a színpadot. Ezek az első dolgok,amik a Contour zenekarról eszembe jutnak. Ha így folytatják, a Contour néhány év múlva meghatározó zenekara lehet a hazai pop-rock életben. Én nagyon szorkulok nekik.
 
 
 
 
Nuklea
 
A budapesti Nuklea zenekar fél éven belül a harmadik tehetségkutatón ér el jó eredményt. A Peron tehetségkutatón különdíjasok lettek, a Paksi tehetségkutatót megnyerték, a Pulzuson középdöntősök. Ez nem lehet véletlen, de mindenféleképpen jelent elszántságot és kitartást, ami igen dícséretes.
 
 
Dr. Melancholia
 
Mit is mondhatnék? Négy srác, extrém külsővel. Hogy mennyire extrém? Nagyon! :) Az emellé társuló muzsika sem elhanyagolható. A csapat az utóbbi időben átesett néhány tagcserén, de most újul erővel dolgoznak az új lemezükön és természetesen készülnek a középdöntőre. Viszont egy biztos, őket nem elég meghallgatni, látni is kell!
 
 
 
 
Paradigm Shift
 
A progresszív metal nem egy könnyen emészthető stílus. Szerencse, hogy a legtöbb zeneszerető úgy gondolja, hogy van jó zene és van rossz. Na, ez jó zene. Nem kicsit.A zenekar nemrégiben szert tett egy frontemberre is és az új dalok már vele készülnek. 
 
 
 
Battery Band
 
Szemtelenül fiatalok és pofátlanul tehetségesek. Ők is folyamatosan járják a tehetségkutatókat, gyűjtik be a jó eredményeket, mellette elkészült egy lemezük és még csak 16 évesek! A Lebegés című nótájukban egy olyan szerelemről énekelnek, amit még igazán meg sem éltek. :)
 
 
 
 
Progtyca
 
A középdöntő másik progresszív metalt játszó zenekara. A miskolci zenekar is megérdemelten jutott a középdöntőbe. A formáción egyáltalán nem látszott, hogy alig 1 éve zenélnek így együtt. Nemrégiben jelent meg első lemezük, mely a Segíts látni! címet kapta.
 
 
 
 
What's Up?
 
Az utolsó bemutatandó középdöntős a What's Up? Őket úgy kell elképzelnetek, hogy bementek egy szórakozóhelyre és a színpadon a What' Up? zenél. Leültök és hallgatjátok. Eltelik fél óra és még mindig ők zenélnek és Ti még mindig hallgatjátok. És ez így megy egész este. Nem tudjátok megunni,mert a muzsika kellemes, szórakoztató, változatos és megnyugtató. Egy stresszes nap után őket írnám fel orvosság gyanánt. Ja, és nem mellékes, hogy a srácok profi zenészek.
 
 
 
Ez a tíz zenekar, plusz egy közönség kedvenc vár rátok március 16-án a Pecsa Music Caféban. 
 
 

Címkék: pulzus

Pulzus tehetségkutató, ötödik forduló - összefoglaló

2012.03.06. 10:19 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

 Rendben lement az utolsó elődöntő is. Láttuk és hallottuk az összes zenekart, elkészült a végső sorrend, megvannak a középdöntősök. Mielőtt összefoglalnám a tegnap este történteket, el kell, hogy mondjam, mind a 44 zenekar, aki vállalta a megmérettetést, felkészülten érkezett és a maximumot hozta ki magából. Sok fiatal zenekart ismertünk meg, akik előtt még hosszú út áll, de ha szorgalmasan és alázattal állnak hozzá a zenéhez, közelebb fognak kerülni a céljaikhoz. Találkoztunk olyan, régóta muzsikáló zenekarokkal, akik a tehetségkutató adta lehetőségeket szerették volna kihasználni a szélesebb körben való bemutatkozáshoz és hallottunk olyan tehetségeket, akik esetében csak egy kérdést tudtunk feltenni: Ti hol voltatok eddig?

A tegnap este első zenekara a budapesti Reverse Distortion volt. Úgy emlékszem egyszer már leírtam ezt: fiatalság és energia. A legjobb párosítás. Az egyik daluk száma Feel the music volt. Srácok, én éreztem. :) 
Az utánuk következő Solid Icon nekem nagyon bejött. Talán picit izgulhatott a frontember, Lugosi Domokos, hiszen a produkciót megtisztelte jelenlétével édesapja, Lugosi László is, és milyen érdekes az élet, a zenekart a tesó, Lugosi Dani hangosította.
A Niburta beállása kicsivel több időt vett igénybe, mint a többi zenekar sound checkje. De amikor 9 muzsikus próbál összehangolódni egy klubszínpadon, ez teljesen érthető. De tudjuk, sok jó zenész kis helyen is elfér. :)
Volt itt furulya, hegedű, duda, gitárok, koboz és természetesen volt dob és basszusgitár is. A frontlányt csodaszép hanggal áldotta meg a teremtő, és érdekes módon ez volt az egyik olyan produkció, ami a legjobban megosztotta mind a zsűrit, mind a közönséget. 
 
A következő zenekar esetében, egy személyes megjegyzéssel kezdeném. A Tűzvihar zenekart fél éve már láttam színpadon. Akkor nem a legjobb formájukat hozták, de nyitottak voltak a változásra, a fejlődésre. Most meg kellett állapítom, hogy sokat fejlődtek az elmúlt fél évhez képest. Csak így tovább!
A várpalotai Visioned Frailty frontemberét és dobosát már megismerhettük a Pure Tears of Dolori zenekarban. Ők nagyon tetszettek és a Visioned Frailty is nagyon tetszett. Palotás Péter egy Jokeres pólóban (nem a kártyás, hanem a betmenes) állt a színpadra és közölte, hogy most valami igazi elmebetegség fog következni. Stimmelt. :) Péter nagyon energikus frontember, és rendben van mindkét zenekara mögötte.
A kaposvári Renegade is nagyon felkészülten jött el a tehetségkutatóra. Nekem egy nagyon összeszokott, sokat koncertező banda benyomását keltették és ennek megfelelően profin tolták le a dalaikat.
Stormraizer: Nagyon sajnálom, hogy lecsúsztak a középdöntőről. A debreceni Stormraizer az a zenekar, akikre érdemes odafigyelni. Tehetséges zenészek, remek frontember, klassz zene (power metal). Nem véletlen, hogy már nyertek tehetségkutatót és egy gyengébb mezőnyben most is a legjobb 10 között lennének. Figyeljétek őket! Érdemes!
Az estét a szerencsi Rock Fusion zenekar zárta. Az énekest, Krajczár Ferencet az Echonald zenekarból már ismertem és most sem csalódtam benne. Őt is frontembernek teremtette a jóisten. A srácok fiatalok, ügyesek és nagyon élvezik, amit csinálnak. Ez már fél siker.
Mindig nehéz elfogulatlannak maradni, hiszen az ember óhatatlanul megkedvel zenekarokat, zenészeket. Néha magáért a zenéért, néha a hozzáállásuk miatt. Remélem, hogy a verseny végső kimenetelétől függően hallok még azokról a bandákról, akik az elődöntők folyamán a kedvencemmé váltak. Nézzük akkor a középdöntősöket:
 
No More Gravity
Semi Holsen
Southern Comfort
Contour
Nuklea
Dr. Melancholia
Paradigm Shift
Battery Band
Progtyca
What's Up?
 
Róluk hamarosan egy hosszabb ismertetőt is olvashattok majd és indul a közönségszavazás is, ahol a rajongók egy zenekart bejuttathatnak a középdöntőbe.
Figyeljétek a történéseket a Facebookon, hiszen 1 hónap múlva döntő, aminek a programja is nemsokára ismertetésre kerül.
 
 

Címkék: pulzus

Pulzus tehetségkutató, negyedik forduló - összefoglaló

2012.02.28. 11:39 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Az elődöntők vége felé közeledünk és most először éreztem, hogy fáradok. Bár lehet, hogy ez már a tavaszi fáradtság :) A tegnap este hamar véget ért. Két zenekar döntött a távolmaradás mellett, így 8 banda produkcióját nézte és hallgatta végig a zsűri. Kezdésnek a Corelosa pörgette fel a népet. A zenekar nemrégiben új frontemberre tett szert, de már Gáspár Krisztián (Hangya-bőgő) érkezése után is látszott a zenekaron a változás néhány pozitív jele. 

A pörgős produkció után kicsit lágyabb vizekre eveztünk a Battery Band zenekarral. A srácok még mindig nem vehetnének cigarettát vagy alkoholt a Tescoban, de most is azt kell írnom róluk, amit fél éve: nagy öregeket megszégyenítő, amit művelnek. A kamaszok szemtelen magabiztosságával álltak a színpadra, és felszabadultan muzsikáltak. Külön kiemelném a szólógitárost, Füstös Bálintot. Gratula!
 
Az Éberálom zenekar 2008-ban alakult. Ami azért fontos, mert amit velük kapcsolatban éreztem, az a rutin hiánya és a bizonytalanság. Lehet, hogy simán izgultak, nem tudom, de most, hogy élőben is láttam őket, az volt a meglátásom, hogy az énekes/gitáros pozíciót ketté kellene választani és többet koncertezni. Az őket követő Nuklea zenekar tavaly megnyerte a Paksi tehetségkutatót. Sajnos nem tudom, hogy milyen mezőnyben, de én ez alapján próbáltam őket megítélni és éppen ezért egy picit többet vártam tőlük. Viszont az est folyamán ők voltak az első banda, akik néhány rajongót is hoztak magukkal. Ez jó, mert akkor lehet, hogy én tévedek. :)
 
A szegedi Bad Taste zenekar bemutatkozását is nagyon vártam. Amit a neten illetve mp3 formájában hallottam tőlük, az nagyon rendben volt és az élő produkció is egy összeszokott csapat benyomását keltette. Nem volt bizonytalanság, a frontember tudta a dolgát. Nekem tetszett.:) A pécsi SirVive szintén egy nagyon fiatal csapat és velük kapcsolatban (is) elcsodálkoztam azon, hogy ha valaki több mint 100 kilométerről jön, az időben meg tud érkezni. Ez csak a szomszéd kerületből nem működik...érdekes. A srácoknak, fiatal koruk ellenére van koncepciójuk, ehhez kapcsolódó "színpadképük", ami mindenféleképpen dicséretes. Az utánuk következő STRoke zenekar tagjai sem voltak sokkal idősebbek az előttük muzsikálóktól. Fiatalság és energia. Ez mindig jó párosítás. A többiről döntsön a zsűri.:)
 
Nos, ami ezek után következett, arra sokan nem találnának szavakat. Nézzük: plüssös gitárpánt, festett körmök, és arcok, tetkó, piercing-hegyek, telitalpú cipők, nagymami kötött kardigánja, idősödő transzvesztiták….
Ennyit az első benyomásról. Majd következett a zene, ami jó volt, illetve színpadon történő fetrengés mikrofon állvánnyal és/vagy anélkül, némi vetkőzéssel megspékelve. Ja, a fekete tanga szerencsére maradt, de azért kivillant. :) A zenekart Dr. Melancholiának hívják, a stílus erősen Marilyn Mansonra hajaz. A polgárpukkasztás magas iskolája. Miután magamhoz tértem, egy szó jutott eszembe: Színház. A jobbik fajtából. Nem tudom, hogy miért nem hallottam eddig ezekről a srácokról, akik valószínűleg eldöntötték, hogy bemutatnak a világ összes sznobjának, de mivel én nem vagyok az, engem simán lenyűgöztek. :)
 
Velük ért véget a negyedik elődöntő és már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy megismerjük a 10 legjobbat. A zenekarok kérdezgetik, teljesen jogosan, hogy „mire elég” a megszerzett pontszámuk. Nos, annyit elárulok, hogy akinek több mint 200 pontja van, ne nagyon csináljon programot március 16-ra. 
 
Jövő héten hétfőn következik az utolsó elődöntő. Gyertek, találjatok Ti is új kedvenceket magatoknak. :)
 

Címkék: pulzus

Pulzus tehetségkutató - negyedik forduló - 2012.02.27.

2012.02.26. 10:09 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Na, kérem szépen! Mi a hétfői program? Pulzus tehetségkutató a Pecsa Music Caféban! Ez egy olyan buli, ahol 10 zenekar lép fel, csak annyi különbséggel, hogy kicsit jobban izgulnak mint máskor, hiszen a dolognak tétje is van. Nem lesz ez másként február 27-én, hétfőn sem. Ezúttal ráadásul stíluskavalkádra is számíthatnak a kedves érdeklődők, hiszen lesz rock, punk, alternatív rock, dallamos death metal és shock rock is. Mindenki megtalálhatja  a neki tetszőt, és a "mindenevők" pedig ezen az estét lubickolhatnak. :)

A versenyző zenekarok: Tinker Freak, Corelosa, Bad Taste, STRoke, Dr.Melancholia, Dressed in Black, Battery Band, Éberálom, Nuklea, SirVive
 
 
 
A zsűri:
 
Lévai Hangyássy László - Hangya Produkció
Hajnal Gábor - a Piramis zenekar menedzsere
Schwartz Gábor - Fon-Trade KFT
Molics Zsolt  - Cool Head Klan
 
A rendezvény 17 órakor kezdődik és a belépés továbbra is ingyenes! Gyertek! Jó lesz! :)
 
Köszönet támogatóinknak: Fon-Trade KFT, Paiste, Gitárcentrum, Render Media, Csepel Zeneművek, Hangya Produkció, Kontakt Rádió, Rockerek.hu, Rádió17, Rockpanoráma, Pecsa Café, Pecsa Music Hall
 
 

Címkék: pulzus

Gyorshír - Pulzus tehetségkutató - a Magyar Művelődési Intézet támogatásával

2012.02.22. 11:01 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Pulzus tehetségkutató bekerült a Magyar Művelődési Intézet által támogatott tehetségkutatók közé. Ennek folyományaként a Pulzus első helyezettje részt vehet a HANOSZ által idén ősszel, a Hangfoglaláson megrendezendő országos tehetségkutatón, melynek díja, az erkölcsi elismerésen túl is igen jelentős. A rendezvényről hamarosan hivatalos versenykiírás is napvilágot lát majd. 

Köszönjük a támogatást!
 
 

Címkék: pulzus

süti beállítások módosítása