Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

2012
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Hangfoglaló Magyarország 2012 - A fődíj egymillió!

2012.03.29. 15:16 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Páratlan méretű könnyűzenei tehetségkutató-sorozat indul májusban Hangfoglaló Magyarország 2012. néven, amelyre hazai és határon túli amatőr zenekarok is nevezhetnek. A verseny fődíjának nyertese egymillió forint értékben hangszereket és hangtechnikai eszközöket kap, és külön díjazzák a legkiemelkedőbb hangszeres zenészeket, komponistákat és a közönség kedvencét is.

A Hangfoglaló Magyarország 2012. nevű, májustól októberig tartó sorozat összesen 14 magyarországi és négy határon túli könnyűzenei tehetségkutató verseny összefogásával jön létre. A zenekarok egy három lépcsős rendszerben mérhetik össze a tudásukat.  Az első lépcsőben a csapatok benevezhetnek a 18 tehetségkutató valamelyikére, ahol értékes díjakat nyerhetnek, a győztes pedig automatikusan eljut a Hangfoglaló Magyarország 2012. verseny döntőjéig, vagyis a második lépcsőig. A nyertes zenekarok az idei Hangfoglalás kiállítás első napján, október 5-én mérik össze a tudásukat Budapesten. A szakmai zsűri által legjobbnak tartott zenekar egymillió forint értékben hangszereket és hangtechnikai eszközöket nyer, valamint felléphet a profik között a Hangfoglalás kiállítás nagyszínpadán. A koncerten többsávos kép- és hangfelvétel készül, amelynek vágott és kevert anyagát a győztes zenekar szintén megkapja.
 
A nagyszabású versenysorozat harmadik lépcsője a világhálón zajlik. Az internetes Hangfoglaló 2012. (iHM 2012.) a több hónapos verseny-sorozat teljes mezőnyének kínál újabb bemutatkozási és nyerési esélyeket. A zenekarok május 7. és szeptember 20. között tölthetik fel egy saját szerzeményük videóját a YouTube-ra. Ha elküldik a linkjét a hfh@hanosz.hu e-mail címre, a videó megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldalon, ahol a közönség szavazhat rá. A legjobb gitáros, basszusgitáros, dobos, billentyűs, énekes, dalszerző és szövegíró személyre szabott ajándékokat, hangszert, hangtechnikai eszközöket nyerhet. A közönségdíjas zenekar nagyszínpadon léphet fel a 2013-as Hangfoglalás kiállításon és szintén megkapja a koncertje utómunkázott képi és hanganyagát.  
 
A Hangfoglaló Magyarország 2012. versenyt a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ), az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus kezdeményezte.
- Elkötelezett hívei vagyunk a hangszeres zenének, amit minden esetben értékként kezelünk. A versenysorozat egyik fő célja is az, hogy ezek az értékek minél nagyobb ismertséget és társadalmi megbecsülést kapjanak, és ezzel valóban gazdagítsák hazánk kulturális életét. Véleményünk szerint ezeket a célokat csakis közösen érhetik el a zeneipar szereplői – mondta Andrásik Remo, a HANOSZ főtitkára.
 
A nagyszabású versenysorozat döntőjébe a III. Kelet Underground Tehetségkutató balmazújvárosi, hajdúszoboszlói, szolnoki, mátészalkai és debreceni nyertesei, valamint a Komáromi Zenész Egylet II. Tehetségkutatója, a balatonboglári Légrádi Antal XV. Tehetségkutató Rock Fesztivál, a tatabányai Peron Tehetségkutató, a paksi Jazz-Pop-Rock Tehetségkutató, a pécsi Start Ifjúsági Könnyűzenei Tehetségkutató Verseny, a szolnoki XIX. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, a szigetszentmiklósi Roxiget, a békési Dánfoki Zenei Fesztivál és a budapesti Pulzus Tehetségkutató, valamint a felvidéki, erdélyi, vajdasági és muravidéki versenyek legjobbjai jutnak be. A legtehetségesebb fiatal zenészek október 5. és 7. között Közép-Európa legnagyobb zenei demonstrációján, a hetedik Hangfoglalás Hangszer-, Hang- , Fény- , Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállításon mutatkozhatnak be a nagyközönségnek Budapesten.
 
 
forrás: PR Garden 

Címkék: hírek

Noa Rock - a II. Húsvéti Heavy Metal Fesztiválon debütál Noa új bandája - 2012.04.08.

2012.03.29. 10:40 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Metalos világzene. Valahogy így lehetne összefoglalni a Lovegunból jól ismert Noa új zenekarának stílusát. Metalos, de néha kicsit barokkos, népies, megspékelve némi tekerőlanttal, néhol sikítozós, néhol üvöltős, de alapjában dallamos metal. Mondhatni tiszta mindenféle, de ami biztos, hogy a dalok mindegyikében ott vannak Noa érzései, sőt néha maga Noa is, hiszen az egyik dalban még a munkáját is megénekli.

Az új projektjéhez Nonának szerencsére segítőtársai is vannak, két remek gitáros személyében. A Thornwillből ismert Szabó Marci és a Twister szólógitárosa, Szávai Gery is a Noa Rock csapatát erősíti. Basszusfronton Steew domborít, a dobok mögött pedig Fadó ül.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy végül mi is ez a Noa Rock, akkor április 8-án ott a helyetek a II. Húsvéti Heavy Metal Fesztiválon, a Club 202-ben!
 

 

Címkék: hírek

Tavaszköszöntő Metal Fesztivál 2012.03.31. Budapest – Club202

2012.03.29. 10:05 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A március 31-én, szombaton a budapesti Club 202-ben megrendezésre kerülő Tavaszköszöntő Metal fesztivál, ami egyben a pécsi Rockmaraton Fesztivál felvezető rendezvényének is tekinthető, keretén belül tartja a hazai black-dark metalt játszó Sear Bliss az „Eternal Recurrence” című hetedik nagylemezének bemutatóját. A zeneileg meglepő fordulatot és újítást hozó lemez kísérteties dalai most első ízben fognak elhangozni élőben, de természetesen a zenekar hosszú pályafutásának minden időszaka megidézésre kerül majd ezen az estén. A hosszú stúdiózást követő időszak után ez lesz a csapat első koncertje, a banda nem is vállalt fellépéseket tavaly nyár óta.

Továbbá lassan 1 éve, hogy megjelent a Wisdom zenekar legutóbbi nagylemeze a „Judas”. Azóta rengeteg fontos dolog történt a bandával. Nagy sikerrel lement a jubileumi turnéjuk, melyen 10 éves fennállásukat ünnepelték, közben elkészítettek egy videoklipet (Heaven And Hell), ami nemzetközileg is nagy elismerésnek örvend, illetve csináltak egy emlékezetes lemezbemutatót a Club202 színpadán. Március 31-én ugyanide fognak visszatérni a srácok a
Tavaszköszöntő Metal Fesztivál keretein belül, és nem kisebb dolgot fognak itt megünnepelni, mint a napokban aláírt nemzetközi lemezszerződésüket a Noise Art Records-sal és a világ egyik legnagyobb metal koncertszervező irodájával, a Rock The Nation-el.
Az este folyamán a Dalriada a 2012 második felében megjelenő új albumáról is szemezget majd a jól ismert koncertfavoritok mellett, és egy különleges meglepetéssel is készül: a csapat teljesen új felállással mutatkozik be a Tavaszköszöntő Metal Fesztiválon. A bulit több kamera is rögzíti majd, így ha esetleg viszont szeretnéd látni magad a későbbiekben, ne habozz az első sorokban helyet foglalni!
Az Avatar késő ősszel jelentette meg második albumát „Szívünkbezárva” címmel, majd egy emlékezetes, teltházas lemezbemutatóval ünnepelte meg 5. születésnapját a fővárosban a dallamos hard rock banda! A nemrég 6 tagúra bővült csapat egyik első idei, nagyobb megmozdulása a Club 202-s koncert, melyet több fellépés is követ majd. Az AOR-os dallamokkal is operáló, dallamrocker srácok elmondásuk szerint ezúttal egy kicsit keményebb műsorral készülnek!
A rendezvényhez kapcsolódó facebook-os szavazás nyertese a Tales of Evening zenekar lett, így ők nyithatják az estét. A szimfonikus, folk, heavy metal zenét játszó együttes, tavaly alakult meg és mindeddig csupán egyetlen koncertet adott, ám a világhálón közzétett dalainak köszönhetően azonban már komoly rajongótáborral rendelkezik. A zenekar jelenleg első albumán dolgozik, a nagylemez várhatóan még az év első felében elérhető lesz a közönségük számára.
Kapunyitás 18:00-kor lesz, és rá negyven percre már kezdődik is a nagyszerű koncertsorozat!
További infókért keresd az együttesek online felületeit, ha szerencséd van akár még a 10 db ingyen belépő egyikét is megnyerheted a Royal Vodka jóvoltából!

Címkék: ajánló

XX. Nemzetközi Motoros Találkozó - Komárom - 2012.04.20-21-22.

2012.03.28. 22:58 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A komáromi túramotorosok szervezésében immáron 20. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Motorostalálkozó.A koppánymonostori ifjúsági tábor területén zajló találkozó április 20-án, reggel nyolckor veszi kezdetét és a programokat motoros tusa, ördögszekér, mellszépségverseny, és street fighter bemutató színesíti majd.Természetesen egy rendes motoros fesztivál nem is igazi fesztivál koncertek nélkül, ezért szervezők egy igazán ütős programot állítottak össze.

Pénteken a komáromi Zajártalom és a felvidéki ParanoiD után a Blues Company szórakoztatja majd a nagyérdeműt, utánuk, levezetésképpen pedig a fehérvári E.V.M. zenél majd.

Szombaton reggel a Corelosa zenekar ébreszti a népet, utánuk az Oklahoma, majd Rómeó Vérzik következik. A szombat este főprodukciója a Cool Head Klan, Ister-Gam lemezbemutatója lesz, és ahogy a napot nyitotta, zárja is majd a Corelosa.
 
A rendezvényre 2000 forint lesz a belépő, de a 14 év alattiak ingyen élvezhetik majd a színes programokat.
Szállást (korlátozott számban) ezen a telefonszámon lehet foglalni: 06-20-345-1091
 

Címkék: ajánló

Rockfan a Kontakt Rádióban - 2012.03.29.

2012.03.28. 16:45 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Parázs hangulatú Rockfan lesz ezen a csütörtökön. Azt hiszem egy igen vérbő programot sikerült összeraknunk most nektek. Vendégünk Boltsek Andi a Pulzus tehetségkutató főszervezője, valamint a nemrég új debütáló anyaggal jelentkező Leander együttes beszél arról, hogy hogy sikerült így fenekestül felforgatni hazánkat zenéjükkel. Stúdióba várjuk Vörös Attilát,és Köteles Leandert.

Betámadunk Slayer, Machine Head, Kalapács nótákkal, majd a Damn Yankees, Laaz Rockit, Stonehenge dalaival hívjuk fel a figyelmet, ha valaki korábban nem ismerte volna őket a rockgyöngyszemek rovatba.
Ezen a héten Nevergreen, Thornwill, Whitesnake, és AMD dalokat kívántatok, amit örömmel teljesítünk. Az újdonságok pedig a Pulzus tehetségkutató zenekaraiból kerülnek ki, de zúz a Mesuggah is.
 
Tartsatok velünk március 29-én az FM 87.6 MHz-en, és a www.kontaktradio.hu-n 19h-tól!
 
A rock legyen veletek!
Kriszta ,Zoli, Attila 
 

Címkék: ajánló

Music For The Masses a Dürerben - 2012.03.31.

2012.03.26. 20:44 | Metalkilincs | 1 komment

A 101-es Klub szervezésében a Rammschwein (Rammstein Tribute), és a Pornography (Cure Tribute) lép fel  a Dürer Kert nagytermében március 31-én . A koncertek után az industrial és a synth-pop legjobb dj-i szórakoztatják a közönséget: AndOne, Gálcsabi, Zeergut, Fineas és HR.

A Télikertben pedig Pilla, DJ Árpi és Cuvious adják a zenét a dark, new-wave és a dark-wave stílusában! Depeche Mode-osoknak a belépés kötelező!

Kezdés: 22 óra
Belépő: 500 HUF
 

Címkék: ajánló

Horváth Attila szülinapi koncert a Papp László Budapest Sportarénában - 2012.04.27.

2012.03.26. 19:54 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Négy évtizede alkot az egyik legnagyobb hatású magyar szövegíró, Horváth Attila. Előadók és zenekarok sora vált hihetetlenül népszerűvé szövegei segítségével, gondolatain a közönség több generációja nőtt fel.

Idén töltötte be hatvanadik életévét, s a kettős jubileum örömére április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában életmű koncertre kerül sor. Negyven év rock, blues, country és heavy metal zenéje szólal meg egy estén – csupa olyan dal, ami talán ki sem kerül a próbatermek falai közül, ha más a szövege...

 
 Nem szeretem a felhajtást – mondja Horváth Attila. – Nem is keresem, 2008-ban sem az én ötletem volt, hogy négylemezes válogatásalbum jelenjen meg dalaimból. A kiadó kérte, hogy állítsam össze, csodálkoztam is, mekkorát fordult a világ, hogy már nem a művésznek kell kuncsorognia. Sőt, még én próbáltam lebeszélni őket, hogy ugyan már, ki lenne kíváncsi rá...
 
Az életmű koncertről kit próbáltál lebeszélni?
 
Hasonló buliról már régóta volt szó, először a negyedszázados jubileumnál merült fel, a Jég dupla whiskyvel című könyv megjelenésekor. Akkor és azóta is többen jelentkeztek, hogy milyen jó volna egy színpadra állítani a szövegeimet éneklőket. Mindig mondtam, hogy rendben, én is meghallgatnám, mégsem lett belőle semmi, közben ráébredhettek a szervezők, micsoda irdatlan munka volna létrehozni. Karácsony táján Kersák Hugi vetette fel újra az ötletet, mosolyogva válaszoltam, hogy persze, csináld meg – erre valóban megcsinálta!
 
Dalszövegeiden túl mennyire vagy benne a koncertben?
 
Sosem jutott eszembe saját sütésű születésnapi tortával meglepni magam... Kezdetben volt bennem ellenérzés, hogy esetleg technikai, szervezési feladatokkal kell foglalkoznom, de Hugi minden ilyen terhet levesz a vállamról. A szellemi részben, az ötletelésben viszont nagyon szívesen és teljes lendülettel veszek részt. Izgalmas volt kitalálni a koncert felépítését.
 
Nem egyfajta fesztivál lesz?
 
Ezt mindenképpen el akartam kerülni. Felmegy az egyik zenekar, csörömpöl, meghajol, lemegy, érkezik a következő, csörömpöl... és így tovább. Fantáziátlannak érzem. Ahogyan gyorsan elvetettük a dalok időrendben való megszólaltatását is. Kell, hogy legyen íve, dramaturgiája a koncertnek! S mivel szövegíróé az este, az ívet maguk a dalszövegek fogják megadni. A számok gondolatsort alkotnak, helyenként ugyanazt a témát folytatják, máskor egymásnak válaszolnak. Az egyes „blokkok” egymásba csúsznak, méghozzá olyan módon, hogy az épp színpadon lévőkhöz utolsó nótájukban csatlakoznak a következő fellépők. Nem véletlenszerűen: a vendégeskedések is indokoltak, hitelesek, ráadásul kimondottan érdekesek lesznek, hiszen ilyen formában, ilyen előadókkal még sosem szólaltak meg ezek a dalok. S valószínűleg nem is fognak.
 
Kérdés, hogy a nagy sláger- és sztárparádé közepette észre fogjuk-e venni a koncert dramaturgiáját.
 
Ha a hallgató hajlandó lesz odafigyelni a gondolati felfűzésre, egységesnek fogja érezni az előadást, dacára annak, hogy nagyon eltérő zenei stílusok szólalnak majd meg. S sztár ugyan valóban sok lesz a színpadon (sőt, a kivetítőn is, mert a zenekar együtt fog játszani a felvételről éneklő Cserháti Zsuzsával és Tunyogi Péterrel), de nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a zenekarok általában nem teljes létszámban lesznek jelen. Az technikailag is megoldhatatlan volna, néhány esetben más okokból sem valósítható meg.  A műsort egyébként  nem feltétlenül a „kötelező”  darabokból állítottuk össze, hanem legalább olyan jó, vagy még jobb, csak épp kevésbé elcsépelt dalokból. Illetve bizonyos formában megszólalnak majd a legnagyobb slágerek is, de hogy miképpen, az legyen meglepetés.
 
Egyébként nagyon nehéz volt dönteni, hogy mi kerüljön műsorra, mit hagyjunk ki. Balázs Fecóval negyven éve dolgozom, Charlie-val tíz lemezt készítettem – ilyen hatalmas anyagokból válasszunk ki négy-öt nótát? Megtettük, s mindegyiknek pontosan megvan a helye, a kimaradtakból mégis lehetne még egy teljes koncertet rendezni. S így is több mint három és fél órás lesz az előadás.
 
Kezemben van a műsor, nem fogom elrontani a meglepetéseket, hogy ki kivel lép fel, milyen dalt ad elő, annyi azonban kikívánkozik, hogy lenyűgöző a lista. Megörökítitek a koncertet?
 
Az m1 veszi fel, részleteket már májusban lehet látni róla, a rólam készülő portréműsorban, később DVD-n jelenik meg. A tévé hozzáállása nagyon kellemesen lepett meg, a százperces portrét szombat esti főműsoridőben vetítenék, a koncerthez ingyen készítettek reklámot. Nem a kézzelfogható része érdekel, hanem az, hogy elismerik a munkásságom, s úgy gondolják, valami igazán komoly dolog lehet ebből a koncertből. A tévé mellett újságokat is említhetnék, a telefonom szinte folyamatosan csörög. S persze először a fellépőkről kellett volna beszélnem, mert azonnal és örömmel mondtak igent az invitálásra, hogy még akár ingyen is jönnének, ott a helyük. Nagyon jó érezni a felém irányuló szeretetet.
 
Maróthy György
 

Címkék: ajánló

P. Mobil koncert a Pecsa Music Caféban, vendég: Kedélyes Urak - 2012.03.31.

2012.03.26. 19:41 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A tavasz folyamán ezúttal utoljára lép fel a Mobil a Pecsában, a nyári szezon a fesztiváloké és szabadtéri buliké. A legendás banda búcsúzóul minden nagy slágerét előadja, ez pedig eltart jó néhány óráig. Vendégként a klubban már többször bizonyított Kedélyes Urak forrósítják fel a hangulatot. Ne maradj le a tavasz utolsó P. Mobil klub bulijáról!

 
2012.03.31.
 
P.Mobil koncert
Vendég: Kedélyes Urak 
Kezdés: 20:00
Belépő: 3000 Ft 
 
 
 

Címkék: ajánló

Volt egyszer egy Szabadtéri színpad … Rock, amit Tatabányáról (is) száműztek

2012.03.26. 17:27 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Szabadtéri színpad, sok tatabányainak egy a fiatalságában fontos szerepet betöltő hely, ha tetszik szimbólum. Legalábbis az volt egyszer… Sajnos a nemtörődömség, a hibás döntések, és az idő vasfoga együttes erővel rombolta le a város egy olyan jellegzetes pontját, ami 1959-es megnyitása óta szórakoztatta a tatabányaiakat, kortól, ízléstől és nemtől függetlenül.

 

De ássuk magunkat kicsit mélyebbre ebben a témában.  A tatabányai Szabadtéri Színpadot 1959-ben hozták létre, társadalmi munkával, adományokból. Itt jelezném, hogy igen, akkor volt igény arra, hogy a nyári hőségben a szabad ég alatt előadóművészek szórakoztassák a közönséget. De ugorjunk tovább a 70-80as évekre.
 
 Az akkori fiatalság részesülhetett abban a szerencsés élményben, amiben sajnos ez idő tájt születettek már nem. Volt egy hely a városban, ahol az akkori Magyarország nagy zenekarai léptek fel, színesítve a tatabányai zenei életet. Persze nem lehet mindenkit megemlíteni, de megfordult itt anno az EDDA, a P.Mobil, Deák Bill Gyula, Hobo Blues Band, és sokan mások. Nyílván sokan most vitába szállhatnának, hogy tulajdonképpen a Rock élet tűnt-e el vagy maga a színpad? Természetesen mind kettő, nem kell valakinek feltétlenül szeretnie a rock zenét, nem erről van szó, de gondoljunk bele hogy egy lényegében a városban helyet foglaló, liget által övezett központban van egy olyan intézmény ahol tánccsoport, színművészek, előadóművészek, egyszóval bárki, aki hozzájárul a szórakozáshoz felléphetne… Na, igen, léphetne, hogyha az idők folyamán ezt az épületet nem ítélték volna halálra. 
 
 
A fentihez képest ez a kép 2008-ban készült a már ekkor is gyalázatos állapotban lévő épületről, ami mára még lejjebb sűlyedt az enyészet mocsarában.
 
Az utóbbi időben gyakran tűnik fel online és nyomtatott sajtó oldalain egyaránt az „izgató” kérdés, hogy miért mennek el, illetve miért nem jönnek Tatabányára a fiatalok. Persze itt nem arról van szó, hogy ha színpad ma is állna, Tatabánya lenne a megye „fővárosa”, mert ezt kijelenteni butaság lenne.
 
Abban viszont egyetérthetünk, hogy ha a város lehetőséget biztosítana arra, hogy a mai fiatalság ( akiket a pontosság kedvéért határoljuk be 18-25 év közé hiszen itt már keresőképes rétegről beszélünk )  aki annak küszöbén áll hogy eldöntse hol szeretne élni, és dolgozni,  szóval ha ennek a rétegnek azt is biztosítaná a városvezetés, hogy legyen egy hely ahol „kitombolhatják” magukat, akkor nem az a jól ismert érzés köszönne vissza, hogy péntek, vagy szombat este van, és nincs mit csinálni…
 
Pedig a lehetőség adott lenne. Ugyan szomorú tény hogy az épület statikailag annyira rossz állapotba került, hogy mára csak egy romról beszélhetünk, aminek felújítására nincs lehetőség, vagy ha lenne is többe kerülne, mint egy új épület felhúzása.
 
A képek is szomorú bizonyítékai egy korszak leáldozásának.  Nem az első eset, hogy ez a téma papírra kerül, és nem az első eset, hogy valaki megpróbálja felvenni a kesztyűt és küzd azért, hogy a mai ifjúság is megkaphassa azt az élmény áradatot, amit a szülei kaptak egykoron. De mindig ugyan annak a falnak ütközik az, aki próbálkozik, méghozzá a csónakázó tó szimbolizálja ezt a falat.
 
Az utóbbi 10 évben már biztos, minden „nagyobb” rendezvényt a helyi nevezzük tó körül szerveztek, ami kapcsán csak néhány alapvető probléma merül fel. Nyáron a tó közelsége miatt minden rendezvényre ellátogató küzdhet a szúnyogok hadával, mindezt úgy, hogy ha a rendezvényt megelőző nap esetleg esett az eső, akkor fél kg sarat is magunkkal cipelhetünk egy 30perces séta után. Habár örülnünk kellene, hogy lehetőségünk nyílhat arra, hogy beülhetünk egy „hangulatos” sörsátorba, mellettünk zakatolnak a búcsúsok körhintái, csattognak a légpuskák a pálcás céllövöldében, és ha ez még nem lenne elég a nagyszabású közönségnek a sörsátor „színpadán” olyan grandiózus fellépők mutatják meg magukat, mint a helyi fúvószenekar 100X-ra vagy letűnt sramli-zenészek hada, mert lássuk, be ez kell a népnek... Panem et Circenses. 
 
 Nyilván nem kritizálnám ezt a lehetőséget, ha a város adottságai csak ezt tennék lehetővé, mondhatnám úgy, hogy örülnénk, hogy legalább itt történik valami. De ébresztő.. 30 évig remekül szólhatott a Rock egy park közepén, úgy hogy a lakók nem estek az emberek torkának este 8 óra! után, hogy túl hangos a zene…
 
 
 
 
Zárásképpen pedig még két kép arról, hogy mit hagyott a város széthullani, miért tartunk ott, hogy megyeszékhely vagyunk szabadtéri színpad, igényes élőzene nélkül, pedig a legtöbb nagyváros rendelkezik vele, és miért engedtük, hogy egy olyan épület, ami az egykori tatabányaiak önfeláldozásából, adományaiból és munkájából jött létre, az most néhány ember döntése végett roskadozik, kigúnyolva, és ledöntve, az egykori városlakók hagyatékát. 
 
Holott lenne rá igény…Ugye? 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Boltsek Roland
 

Címkék: gondolatok

Pilvax Rockfeszt - 2012.07.21. - Zenekarok jelentkezését várják!

2012.03.26. 16:08 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A várpalotai Effekt zenekar évek óta megrendezi nyári, szabadtéri születésnapi fesztiválját. A helyszín: Csór, Pilvax. Ehhez várja most bemutatkozni vágyó zenekarok jelentkezését. A buli ingyenes, így a szervezők a fellépési lehetőség, a színpad, a hangosítás és egy tál gulyás kivételével mást nem tudnak biztosítani, de ezt igazán jó szívvel. Ha zenekar vagy és szeretnél fellépni, nincs más dolgod, mint egy zenét, vagy egy youtube linket küldeni erre az emailcímre: effekrock15@gmail.com

effekt.extra.hu

 

Címkék: hírek

süti beállítások módosítása