Metalkilincs

A zenekar 2010 nyarának végén alakult, de a végleges felállás 2011 októberében született meg. Valóban az első koncerttől kezdve mind többen kezdtek járni a koncertjeinkre és egy eléggé népes állandó közönséget sikerült meghódítani magunknak. A 2011-es évben 13 koncertet adtunk, és ebben az évben sem tétlenkedünk. Mondhatnánk úgy is, hogy ez a zenekar életében az az időszak, amikor megmutatjuk magunkat, tudásunkat, a saját szerzeményeinket. Ez az az időszak, amikor a köztudatba szeretnénk kerülni!

 

 

Igen a 2012. január 21-i koncert egy olyan lehetőség volt, amikor megmutathattuk magunkat nagyobb közönség előtt, és olyan zenekarokkal léphettünk egy színpadra ilyen fiatal zenekarként, akiket gyerekkorunk óta hallgatunk és szeretünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget az Omennek és az Akelának… A koncert után közvetlenül rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és jelentősen növekedett a zenekar rajongóinak a száma. 30-40 ember közé tennénk az új rajongók számát, akik a koncert után csatlakoztak a hivatalos facebookos oldalunkon.

 

 

A zenekar név választásakor csak Gieszer Tomi volt a zenekarban az alakító tagok közül, de igazából a tagcserék után azért nem változtattunk nevet, mert számunkra a zenekar neve azt a hosszú utat jelképezi, amire az ember, mint zenész lép rá, és a nehézségei ellenére is szeretni tudja. Ez egy olyan út, ami egy életre szól, egy hivatás. Mi ezt az utat választottuk, mert szeretjük a zenét, és szeretnék pluszt adni az emberek életébe ebben a romlott világban a zenénk által. 

 

 

 

A tagcserék úgy gondoljuk, és bízunk benne, hogy befejeződtek. A csapat jelen formációban barátként dolgozik együtt 2011 októbere óta, és a próbatermen kívül is sok időt töltünk együtt. Számunkra fontos az, hogy barátként, emberként is összeillő legyen a zenekar. Ez úgy tűnik megvalósult!

 

 

Rövidtávon a zenekar kislemezének a kiadása, klipforgatás és premier a cél. 2012. május 11-én jelenik meg limitált példányszámban a kislemezünk. Ugyanezen a napon Kislemez bemutató koncertet tartunk, ahol a belépő mellé a lemez, mint ajándék jár. Valamint ezen a napon kerül bemutatásra első klipünk is. Szeptemberre pedig jön a nagylemez.

 

 

Tulajdonképpen a Long Road akusztik ötletét Kalapács Józsinak köszönhetjük, hiszen ő hívott meg törzshelyére, egy közös zenélésre. Számunkra az, hogy egy meglévő saját számunkat vagy esetleg feldolgozást akusztikus változatban adjunk elő, egyáltalán nem kényszer, sőt egy kemény rock zenét lírai, melankolikus stílusba átírni inkább kihívás. Az elektromos gitár a dob és a basszus helyett csak két akusztikus gitár szólal meg olykor egy zongora kísérettel. Úgy gondoljuk, hogy egy akusztikus számmal a katarzis érzését ugyanúgy ki lehet hozni a közönségből, ahogyan a "Méreg" vagy az "Álmatlanság" című számunkhoz hasonló rock-metál stílussal.

 

 

 

Legközelebb 2012. május 11-én a Zúzda Rockkertben tartjuk a kislemez bemutató koncertünket Budapesten. Májusban még 2012. május 26-án Pécelen egy két napos rock hétvégén fogunk fellépni a Cool Head Clan, Kalapács, és a Lord zenekarok társaságában, majd másnap 2012. május 27-én a Pannónia fesztiválon csapunk a húrok közé. Júniusban ismét Budapesten a Club 202 színpadán zúzunk, a Cherokee zenekar lemezbemutató koncertjén! Reméljük, sokan megtisztelnek minket a jelenlétükkel. Gyertek minél többen és bulizzunk együtt egy hatalmasat.

Üdv: Long Road

 

 

 

 

 

A dolog titka nagyon egyszerű: mi nem kényszerből, vagy érdekből zenélünk együtt, hanem nagyon jó barátok is vagyunk. Így sokkal könnyebb elviselni egymás rigolyáit, sokkal könnyebb felülemelkedni az esetleges összezörrenéseken, mert azért nálunk is vannak ilyenek néha, nem akarom itt a Szent Család - képet kialakítani a bandáról, mert eszetlenségben nem ismerünk határokat! A másik, hogy a zenei felfogásunk, elképzeléseink még mindig nagyon közel állnak egymáshoz, így erről az oldalról sem merült fel, hogy valami miatt tagcsere lenne szükséges.

 

Én magam el sem tudnám már képzelni, hogy valaki más gitározzon, vagy csépelje a dobokat. A frontemberi posztról nem is beszélve, ugye... Meg a közös utazásaink, fellépések is bővelkednek olyan mozzanatokban, amit nem cserélnék el, mert nekem nem az énekléstől, hanem a röhögéstől szokott elmenni a hangom. A lényeg, hogy egyikünk sem szeretne fapofákkal zenélni, abban semmi szórakoztató nincs.

 

 

 

Az, hogy így aposztrofáljuk magunkat, az nyilván nem a többi power-metal zenekar ellen irányul, ez inkább az egészséges önbizalom jele. Viccet félretéve, vannak a zenész színtéren nálunk technikásabb muzsikusok is; aki ezt nem látja be, mármint aki nem ismeri a saját korlátait/képességeit, aki magát valóban és gátlástalanul a legjobbnak tartja, annak komoly önképzavara kell, hogy legyen. Nincs olyan, hogy legjobb, a hangsúly azon van inkább, hogy ki milyen dalokat tud írni, milyen hangulatos koncerteket tud adni, hogyan kommunikál a közönséggel. A többi kvázi lényegtelen. Persze szükségeltetik azért ehhez zenei felkészültség is, de ez még nem jelenti azt, hogy négy-öt irgalmatlan virga muzsikusból jó bandát lehet összehozni. Ha nincs meg köztük a "szikra", akkor megette a fene az egészet.

Természetesen mi is szeretnénk megcsípni egy jó kis külföldi szerződést, voltak is ilyen akciók már az előző anyagoknál is, de ehhez egy nagy adag szerencse is kell. Már van rá példa itthon is, úgyhogy nem reménytelen a helyzet!

 

 

 

Nem sok értelme van a lemezeladásokon keseregni - vagy azok nemlétén -, mindenki tisztában van vele, hogy a lemezpiac a maga hagyományos formájában szinte nem létezik. Nem tudom én sem a jó megoldást, talán az lehetne még egy járható út, amit a filmstúdiók és filmforgalmazók felismertek pár éve, hogy egy kvázi friss filmet is megkapsz egy ezresért a bevásárlóközpontban. Mivel azért nem mindenki "letöltőkirály" - magam sem -, így én a kenyér meg a szalámi mellé be-bedobok a kosárba egy mozit is, mert éppen megtetszik. Viszont a lemezeknél, CD-knél ezt nem teszem meg, hiszen ebben az árkategóriában nagyon nehéz olyat találni, ami valóban érdekelne. Ám ha megkaphatnám az albumokat egy ezresért - a sokszor 5-6 ezer forintos ár helyett -, akkor havonta biztos megvásárolnék 3-4 albumot. Így viszont ki tudod találni, hogy mennyit.. Bár ez a fajta terjesztés/forgalmazás a filmeknél is kezd visszaesni, úgyhogy sokáig ez sem tartható fent. 

 

A Hammer-melléklet jó ötlet, jó dolog, hiszen az előbb említettek miatt a lemezanyagok nagyon korlátozott körhöz jutnak csak el a "klasszikus" úton. Mármint, hogy lemezboltban megvásárolt formában. Így viszont rengetegen meghallgatják ezeket az albumokat, és ha csak az emberek felének tetszik is, már gólt lőttünk. Ennyire egyszerű. Pozitívak voltak a visszajelzések, amit reméltünk is, mert nagyon sokat melóztunk vele, meg a Töfit is nyektettük eleget miatta, amíg olyan nem lett, ami mindannyiunkat megelégedéssel tölt el. 

Most viszont már előre tekintünk, szeretnénk még nyáron felvenni a következőt, hogy ne kelljen éveket várni egy új Demonlord lemezre. Dalok születtek bőven, már csak a megfelelő formába kell önteni őket.

 

 

 

 

Köszönjük, úgy vettük észre, hogy ez valóban nagy közönség kedvenc lett, de nem csak ez a nóta; erről az anyagról elég erősen válogatunk mostanában az élő performanszokon. A legtöbb dalt kipróbáltuk közönség előtt is, van, ami nem süt annyira - ilyen vagy olyan okokból -, azokat nem kell erőltetni élőben. Nincs olyan banda, amelyik minden dalát játszaná a koncerteken. Nem is kell...

 

Egyébként én találtam 8-9 pontos kritikákat is, na, azokat vesszük komolyan.. Nem zavar, ha valakinek esetleg nem tetszik a lemezünk, nekem sem tetszik minden album, amit meghallgatok, de nyilván az azt elkészítő zenészeknek az a "szerelemgyerek". A kritika azért van, hogy véleményt mondjon, de az is csak EGY vélemény. Hogy befolyásolja a közönséget, az nyilvánvaló, hiszen tájékoztató jellege miatt ez - kimondva- kimondatlanul - célja is. Ettől függetlenül nem omlok magamba, ha egy nem túl hízelgő kritikát olvasok. A közönség meg eldönti, hogy tetszik-e neki a zene, vagy sem. A többivel meg nem kell foglalkozni, ez nem az angolkisasszonyok világa, ahol ilyesmin meg kéne sértődni, vagy fel kéne venni.

 

 

Annyira vagyunk győriek, hogy Zolika Mosonmagyaróváron lakik, Gábor Győrben, mi az Andrással Pesten. A kezdetekben volt még mindenki inkább győri, de azóta változott sok minden. Egyébként ez különösebb fennakadást nem okoz, nincsenek olyan nagy távolságok. Persze néha jobb lenne, ha kicsit közelebb lennénk egymáshoz, de így legalább nem megyünk egymás agyára...

 

 

Puccer, az EGO gitárosa dobta fel az ötletet, hogy csináljunk pár közös mókát, volt idáig egy Fehérvár, Tatabánya, most pénteken Szombathelyre megyünk (minden környékbelinek kötelező a megjelenés)!!!! Már csak azért is, mert az EGO is egy igen bika anyagot rakott össze, ami a mostani Hammer mellékleteként hallgatható meg. És élőben is karmol a cucc, szóval ez egy jó kis párosítás! 

 

Aztán megyünk majd még Győrbe is, és itt lesz a húsvét vasárnapi Metal Fesztivál a Club 202-ben, ami kihagyhatatlan, mert olyan felhozatal lesz, hogy minden tisztességes metalista megnyalhatja mind a tíz ujját. Vagy kettőt. Mivel folyamatos villázás lesz.. 

 

A Demonlordon és az EGO-n kívül lesz még Omen lemezbemutató, Tűzmadár, Chronology, Rotor, Fekete Sereg, Power (a dobosunk Zolika másik bandája), és Noa Rock, ami egy zsír új banda, a Lovegun-ból ismert Noa metálzenekara. Őket is érdemes csekkolni, ez lesz a bemutatkozásuk, elkél a támogatás, de nem csak nekik, hanem az összes fellépőnek! Az egész onnan indult, hogy Schrottiékkal meg Noáékkal kötöttük le az időpontot, aztán konzultáltam Hartmann Kristóffal, hogy csináljuk meg a bulit nagyszabásúra, mint a Gothica Fesztivált. Csak most inkább a heavy-vonalat hangsúlyozva. Szerencsére vevők voltak az ötletre, úgyhogy most így állunk. Nem rosszul! 

 

Ráadásul az e havi Hammerben ingyenjegyet talál a nagyérdemű, úgyhogy ez a mi húsvéti ajándékunk! A Demonlord majd 9 körül kezd, de már kettőtől kezdődik a parti, érdemes korán érkezni. Nagyon várjuk már! 

 

 www.demonlord.hu

 

 

Christina bin Laden: A kezdetekkor valóban erről szólt a történet, azóta viszont eltelt jó néhány év, és többször voltunk –szerencsénkre- kénytelenek újraértelmezni magunkat. Ha másért nem, hát a rendszeres tagcserékből következően. Mindenki tudja, hogy minden produkciónak van egy érési ideje. Én még ezt kiegészíteném azzal, hogy szerintem soha nem lehet készen. Ha valami megmarad állandónak, az egy idő után unalmassá válik számomra. Mindig is azokra az előadókra tudtam igazán felnézni, akik képesek voltak rá, hogy akár lemezről lemezre újjászülessenek. Egyebek mellett ez volt az, ami Marilyn Mansonban megfogott annak idején. Eleinte valóban az volt az elképzelésem, hogy létrehozzam a magyar változatát. Ahogy azonban elkezdtem a zenélést, egyre markánsabban fogalmazódott meg bennem az igény arra, hogy amit csinálok, az ne egy kib…ott „b verziója” legyen valami másnak, hanem messzemenőkig azt fejezze ki, ami én vagyok. Ma már ez hibátlanul működik is.

 

Ha emlékeztet arra, amit Manson csinál, ezzel semmi baj nincs. Volt már, aki Trent Reznorhoz vagy Jonathan Davishez hasonlított. Valójában ez megtisztelő, hiszen ezek az emberek számomra példaképek. Ha megnézed Mansont, rajta is észreveheted, hogy kik jelentették a fő inspirációt a munkásságában. Ahogy egyébként bárki másnál szerintem. Kérdezték már, hogy miért nem hagyom a sminkelést meg az extrém fellépő ruhákat a f.szba, hiszen így mindig is őhozzá fognak hasonlítani, de ez nem így megy… Ha ez az ára annak, hogy a színpadon ne legyek kamu, hanem azt fejezzem ki, ami valójában vagyok, hát legyen. Egyébként pedig a dalainkból kiderül, hogy nem egy „b változat” vagyunk.

 

 

CbL: Nagyon ritka az, amikor tudatosan bekeményítünk. Ez többnyire csak jön magától. A tehetségkutatóra nem azért hoztunk egy kevésbé provokatív műsort, mert így terveztük, hanem mert a körülmények ezt hozták ki belőlünk. Úgy értem, el kellett játszanunk három dalt, amit a zsűrin kívül olyan emberek kísértek figyelemmel, akik valószínűleg most láttak bennünket először, a technika ördöge sem volt rest, hogy megszopasson minket, és még szar formában is voltunk. Régebben egyébként a show-t főleg a szexualitás groteszk megjelenítésére építettük. 2008 környékén sokáig egy szál tanga meg combfix volt a fellépő ruhám, akkoriban történtek érdekes dolgok a színpadon, még ha a majdnem állandónak számító sérüléseimet nem is számoljuk.

 

Az egyik koncertünk például pont úgy zajlott, hogy épp akkor volt folyamatban a magánéletem összeomlása, ennek eredménye pedig egy ordenáré zúzás lett. Egyszer majdnem el is ájultam a műsor közben, egy másik dalnál meg előkaptam a farkamat, és rántottam rajta egy-kettőt. Mondhatni, totál elborult az agyam, a többiek pedig ilyenkor általában velem tartanak az őrületbe. Minden esetre ma már másképp csináljuk a dolgokat. Elegem lett abból, hogy a löttyedt seggemet mutogassam, mert azt megteszik helyettem a sztriptíz bárokban, élvezetesebb formában. Ma már arra törekszem, hogy ha valami provokatívat teszek, annak legyen mélyebb mondanivalója. 

 

 

 

CbL: Igazán nincs is értelme a kedélyek felborzolásáról beszélni… Az emberek ingerküszöbe egyre kijjebb tolódik, lassan már csak azzal tudod őket kizökkenteni, ha odamész a tömegbe, és lelősz egyet közülük. Nevetséges, hogy manapság Lady Gaga számít a legprovokatívabb jelenségnek a maga több-tízmilliós rajongói bázisával meg a kib…ott rágógumi slágereivel. Valahol bírom a csajt, mert nagyon ügyesen csinálja, amit csinál, sőt, meg is van az egyik CD-je, de egy igazi rock and roll közellenség nem ilyen. Tudod, az elejétől fogva arra utaztam, hogy én legyek az a szar alak a posztereken, akitől okádnak a konzervatív szülők, ha csak ránéznek. Ha pedig meg is hallgatják, minimum azért leszarozzák a zenéjét is, mert annyira utálják a pofáját. Egyszerűen azért vágytam erre, mert dühös vagyok a világra. Az ostoba, felszínes emberekre, akiket madzagon rángatnak, kedvükre manipulálnak a hatalmasok. A hatalmasokra, akik a pénzért nem átallnak bárkinek a sorsát megnyomorítani. Az érdemtelenül hírnévre és pénzre szert tevő majmokra, akik még lovat is szopnának, ha ez lenne az ára annak, hogy szerepeljenek az újságokban.

 

Azokra a hiénákra, akik miatt a zenében az üzleti szempontok seggbe kúrják a művészi szempontokat. A szülőkre, akik a silány nevelésükkel ugyanakkora faszokat nevelnek fel, mint ők maguk. Dühös vagyok általában véve a pénzre, az emberi természetre, és saját magamra azokban a helyzetekben, mikor felismerem, hogy ugyanolyan gyarló féreg tudok lenni, mint mások… És még hosszan sorolhatnám. Szóval, adni akartam a világnak. Egyrészt valami jót, másrészt valami fájdalmasat. Mint mondtam, a mai világban elérni, hogy az emberek figyeljenek rád annyi inger mellett, amennyi éri őket napi szinten, csaknem lehetetlen. De megadni magunkat…na, az nem a mi műfajunk. És hogy válaszoljak is a kérdésedre: amit az elmúlt 7 évben elértünk, azt egy rakás szarnak tartom.

 

 

CbL: Többször is átgondoltuk már a dolgot, de tartok tőle, hogy egy kiadó többet venne el belőlünk, mint amennyit képes lenne hozzánk tenni. Úgy értem, nem egyszerűen anyagi, hanem művészi értelemben. Az tiszta sor, hogy kis kiadóval nem sokat segíthetnénk a hírnevünkön. Ahogy tiszta sor az is, hogy a nagy kiadók az olyan produkciókat preferálják inkább, amik gyorsfogyasztásra készülnek, mert a kib…ott pénzen kívül nekik semmi se számít. Vagy szóba se állnának velünk, vagy megpróbálnának bennünket a saját szájízük szerint átértelmezni – szerintem ez a két lehetőség jöhetne szóba magyar szinten. Globális szinten meg ki tudja…

 

Vannak országok, ahol el tudom azt képzelni, hogy akár egy nagyobb kiadó is vevő lenne ránk, éppen ezért gondolkodunk nemzetközi sikerben. Ezért nem éneklek már magyar dalszövegeket, és ezért nem is akartam soha olyan zenét írni, ami itthon tutira eladható lenne. Meg tudtam volna úgy is csinálni ezt a zenekart, hogy 2-3 éven belül befusson, a baj csak az, hogy én zárt segglyukkal születtem. Van épp elég nyílt seggű zenész az országban, aki boldogan engedi, hogy üzletileg megdugják, én meg inkább éhen döglök közben, ha kell, de azt legalább hittel teszem.

 

 

 

CbL: Elég sok pöcsölés volt a lemezzel, aminek egy része anyagi hiányosságok miatt történt. Most viszont elég jól haladnak a dolgok, talán májusban már meg is jelenhet. Az ének felvételénél tartunk nagyjából félúton, amit még némi utómunka, aztán fotózás, borítókészítés, ilyesmik fognak követni. A promócióra még nincs végleges, kidolgozott tervünk, de több lehetőség szóba került. A legvalószínűbb egyelőre az, hogy keresünk egy olyan terjesztőt az anyaghoz, aki kellően jó ajánlatot tud nekünk tenni, aztán a többit meglátjuk. Egyébként mindenki elég bizakodó az albummal kapcsolatban, aki eddig hallotta, főleg Estendor Lin, a valamikor Wet Lips zenekar frontembere, aki zenei producerként dolgozik velünk. Egyszerűen imádok vele együtt melózni! A stúdióban a szart is kitapossa a beleimből, hogy a felvételek száz százalékosak legyenek, és emellett rendre nagyon király ötletekkel rukkol elő. Nem fél keményen megkritizálni, és ez nagyon építő.

 

Továbbá most fordult elő első alkalommal, hogy egy másik taggal közösen írtam dalokat. Cider Williams gitárosról van szó, akivel az utóbbi pár év során nemcsak a legjobb barátok lettünk, de zeneileg is teljesen egymásra hangolódtunk. Sokszor olyan témákat írt, amiket akár én is kitalálhattam volna. A lemez címe egyébként Inquisition Playhouse lesz, és egy jóval érettebb, kiforrottabb hangzással és stílussal kell számolni, mint ami a The Source-on volt hallható. Meg némileg több gitárral, kevesebb elektronikával, ami persze, nem azt jelenti, hogy egyszerű, lecsupaszított rockzenét kezdtünk el tolni, hanem azt, hogy ezúttal szakítottunk a The Source elvontabb zenei megközelítésével, és feszesebb dalok születtek.

 

 

CbL: A promóció terén maga vagyok a megtestesült katasztrófa, márpedig az ilyen jellegű feladatok eddig mindig rám maradtak. Az igazság az, hogy nincs affinitásom hozzá. Egyébként a The Source kapcsán kerestem meg néhány zenei portált, de közülük csak egy méltatott válaszra, illetve náluk meg is jelent aztán egy eléggé pozitív hangvételű lemezkritika. A többiek nem tudom, miért nem jeleztek vissza. Hogy én csináltam valamit szarul vagy ők szartak rám nagy ívben, ez már soha nem fog kiderülni valószínűleg.

 

 

 

CbL: Legutóbb 2008-ban neveztünk be tehetségkutatóra, és ez volt a legelső ilyen alkalom is egyben. Ott viszont közönségszavazás volt kézfeltartással, ami szerintem vicc kategória. Gyakorlatilag az ilyesmi arról szól, hogy ki tud több havert összetrombitálni, nem pedig arról, hogy valójában ki volt a legmegnyerőbb. Akkor meg is fogadtuk, hogy nem tehetségkutatózunk soha többet. Hogy mégis meggondoltuk magunkat, ez annak köszönhető, hogy a Pulzus már első olvasásra is kimondottan ígéretes lehetőségnek tűnt. Egyrészt a díjak, másrészt a szakmai zsűri miatt. Megéreztem a levegőben, hogy itt olyasmiről lehet szó, ami valóban korrekt, és a többieket sem kellett hosszasan győzködnöm, hogy benevezzünk.

 

 

CbL: Valójában egyszerű eset vagyunk mi, csak vannak, akik szeretnek bennünket túlbonyolítani. Voltak olyan klubok, akik egyszerűen kiprovokálták belőlünk azt, hogy balhézzunk, azzal, ahogy bántak velünk. Aztán persze, el lettünk könyvelve elszállt, allűrös seggfejeknek. Holott ez nagyon nem így van. Mindig is arra vágytam, hogy világszinten ismert banda legyünk, mindemellett pedig úgy vélem, hogy ha ez sikerül, akkor sem leszünk más emberek. Mindenki ugyanolyan büdöset szarik, mint bárki más, ahogy a boncasztalon is mindenki meztelen seggel fog ott feküdni, függetlenül attól, hogy ki volt, mi volt. Szóval, ha valaki, én aztán nagyon is utálom az allűrös, beképzelt figurákat. Minket viszont többnyire már akkor ilyennek tartanak, amikor meglátnak. Merthogy imidzse csak sztároknak lehet… „Ezek meg mit képzelnek magukról? A kutya nem ismeri őket, és ideállítanak tökig kifestve, mindenféle elvarázsolt göncökben… Meg amúgy is, buzik ezek, hogy festik magukat, vagy mi az isten?” Na, ezt a hozzáállást nem egyszer megkaptuk már.

 

Én úgy gondolom, hogy egy zenekarnak adnia kell annyira magára, és nem utolsósorban tisztelnie kell annyira a közönségét, hogy a színpadi produkció fontosságát is szem előtt tartja. Ami nyilván nem azt jelenti, hogy minden bandának úgy kellene kinéznie, mint nekünk, csupán annyit, hogy legyen valami arculata, és legyen látványos a koncerteken. Nos, ez egy helyben állva, utcai gúnyában nem működik. A mai zenekarok többsége a hangszeres tudásra hegyezi ki az egész történetet, ami viszont a közönség számára általában tök nyolc, hogy van-e. Nekik az kell, hogy élet legyen a műsorban. A közönség szerencsénkre sokkal pozitívabban fogadja azt, amit csinálunk, mint egyik-másik klub, ahonnan az elejétől fogva kiutálva éreztük magunkat. Persze, elvakult idióták mindig akadnak. Volt már olyan is, hogy három gyűlölködő barom csak azért fizette ki a belépőt, hogy a koncert közben leköphessenek sörrel. A buli végén aztán odamentem hozzájuk, hogy mi is a kib…ott problémájuk, erre az volt a három macskajancsi válasza, hogy angolosan távoztak.

 

 

 

CbL: Arról nagyrészt én tehetek, bár a többiek kiváló bűntársaknak bizonyulnak. Hacsak azt nem számoljuk, hogy a rúzsmániámmal némelyiküknek nem akaródzik azonosulni. Tudniillik nekem az a vesszőparipám, hogy a szemfesték önmagában kevés, mert azt egy csomó banda csinálja. Csomó olyan is, aki egyébként azért csinálja, mert ez olyan szépfiús dolog. Szerintem meg pokolba a szépfiúsággal! A rock and roll számomra mindig is a csúnyaságról szólt inkább. A Dr. Melancholia imázsa azért olyan, amilyen, mert képviselni hivatott azt a fajta csúfságot, azt az ördögi vigyorral bárkinek lófaszt mutató hozzáállást, amit világszinten eltűnni látok a rockzenéből.

 

Szerintem a rock and rollnak mindig is szüksége volt, és szüksége lesz a Gonoszra. Mert az csábító, érdekes, és felkavaró. Nem elég az, hogy esik az eső és fúj a szél. Én hurrikánt akarok meg egy pusztító tsunamit. Persze, ez nem egyszerűen a kinézetről szól. Ez inkább olyasmi, amit élni kell, a többi jön magától.

 

 

CbL: Mint mondtam, május környékén szeretnénk végre megjelentetni az Inquisition Playhouse albumot, aztán elkészíteni minden idők legkoszosabb magyar videoklipjét az Easy Cum, Easy Go című dalunkhoz. Ezúttal jóval többet szándékozunk koncertezni is, mint korábban. A zenekar jelenleg a legjobb formájában van. Soha nem volt még olyan erős felállás, mint a mostani. Cider Williams gitárossal, Rob Jonas dobossal, és Dan Dalton basszusgitárossal az oldalamon azt mondhatom, ez az a banda, amit mindig is szerettem volna. Szóval, ez most tényleg olyasmi, amit minél több embernek látnia és hallania kell.

 

 

Édesapám is dobolt a hatvanas évek korszellemének megfelelően, így mivel otthon jócskán volt dobverő, kézenfekvő, hogy én is elkezdtem csörömpölni. 

 

 

Nagyon röviden, úgy 17 éves koromtól játszom zenekarokban.  A legfontosabbak a B.E.M. (HC), Robbantott Csirkék (botrány punk), New Fight (HC), most pedig a Groovy, ami a 90.9 Jazzy zenekara. 

 

 

Lényegében, mivel a lázadók közé tartozom szociológiai tekintetben, szinte minden hét újabb válaszút. Persze idővel higgadtabb lettem, de talán így még nehezebb elfogadni a világot. Emlékszem, egyszer egy tanárom azt mondta, a zenei világban farkastörvények uralkodnak, aztán azt vettem észre, hogy a nagy demokrácia térhódításával mindenki mindenkinek a farkasa lett. Nincsenek stabil pontok, sőt kijelenthetem, hogy a zene lassan több biztonságot jelent, mint bármilyen más közeg. És ez nagyon nincs jól. A valódi biztonságot otthon kellene keresnünk, de a jelenlegihez hasonló létbizonytalanságot soha életemben nem tapasztaltam.

 

 

Az érvényesülést szerintem rövidtávon gátolja ez egyéni hang, hosszabb távon azonban működik a dolog. A mindennapokban a mai napig gátol, hiszen a "civilek" nem tudnak mit kezdeni a magamfajta megszállottakkal. Ez is szégyen, de ez a legkevesebb, ennél sokkal károsabb előítéletek is léteznek... 

 

 

Rendőri beavatkozás mindössze egyetlen Pecsa béli koncertünket követte, ami azonban csak annyiban állt, hogy ránk húzták a függönyt. Persze nem tudták, hogy a következő zenekar is mi leszünk :) Az érdekes, hogy szerintem jó időben csináltuk a dolgainkat, így például a Petőfi rádió is foglalkozott velünk valamikor 90-ben. Zavaros, kialakulatlan időszak volt a rendszerváltás környéke, éppen ezért volt szép. Jómagam a mai napig kinevetem a hatalom paranoiáját. Ez nem sokat változott. 

 

Igen, a fent említett Groovy zenekar vezetője vagyok, amelyben jazzkonzervatóriumos fiatalok a társaim. És hihetetlenül jó zenészek. 

 

 

Más, nagyon más. Szétvált, szegmentáltabb, nincsen egyetlen jól kivehető célpont. Nehéz a fiatalok helyzete, nem lennék a helyükben. Persze él az underground, mert szép, ha valahol nem az  üzlet az első. Én drukkolok neki, de nem könnyű a helyzet. Talán 2006 jót tett a lázadásnak, mert akár tetszik akár nem, felrémlett az a bizonyos harmadik T, egy hazudós miniszterelnök szájából. De ő is eltűnt, szerencsére...

 

 

Nekem megadatott, hogy egyik héten KISZ klubnak a másikon FIDESZ klubnak hívták a termet, ahol játszottunk. Amúgy a korszaknak ma már bája van, de akkoriban sokan aludtak nyugtalanul. Én a mai napig nem tudok mit kezdeni az elvtársakkal, mert számomra idegen és fura volt a világuk. De valahogyan működött. Persze okádtam tőle, de most sem vagyok felhőtlenül boldog. Sőt…

 

- Novák Árpád - 

 

 

 

 

 

Változatlanul azt a választ tudom adni, mint ami a Rockinformban is megjelent, hogy nem, nem volt koncepció, sőt. Azt kell mondjam, hogy úgy látszik a mérleg nyelve elbillent, ez az évek során alakult így és nem a Hard Rock Magazin szerkesztősége súlyozta azt a bizonyos serpenyőt. 

 

 

Ha igazán éles kritikával illetném őket, akkor azt valószínűleg meg sem jelentetnéd, pedig lenne mondanivalóm bőven. Az általánosság pedig igen relatív ebben az esetben, hiszen vannak nagyon tehetséges és jó magyar zenekarok, akik azt gondolom, ha nem ide és ilyen körülmények közé születnek, már sokkal magasabb szinten űznék az ipart. De vannak olyanok is, akik tudnak normálisan alkalmazkodni a magyar körülményekhez, úgyhogy őket valóban nagy tisztelet és megbecsülés illeti. Sajnos Ők vannak kisebbségben, így, ha erről a témáról kell nyilatkoznom, talán kritikusabb vagyok a kelleténél. Ezért nem általánosságról beszélek, hanem inkább a többségről.

 

Kisebb megszakítással 1986 óta tevékenyen benne vagyok a magyar rockszakmában, így amit mondok, nem légből kapom, hanem tapasztalatból beszélek. Ott voltam nagyon sok zenekar és mozgalom megalakulásánál, sikerénél és bukásánál. Körbeutaztam tucatszor az országot különböző turnékkal, haknikkal, ezért (sajnos) többet tudok, mint az „átlag” ember. Ez addig nem is volt baj, míg a Hard Rock Magazin szekere el nem kezdett futni és a régi zenész „barátok” hirtelen érdekből kezdték el tartani velem/velünk a kapcsolatot. Itt volt az a pont, amikor, ha kritikával illettem valamit, vagy valakit, azonnal más lett a hangnem közöttünk. Ha ismert volt egy zenész, akkor kioktatott, hogyan is kell ezt csinálnom és persze több esetben megfenyegettek, hogy ha nem az Ő szájuk íze szerint írunk a zenekarokról, akkor majd latba vetik a befolyásukat a szakmában és ellehetetlenítenek minket. Ahogy látod, ez hét év alatt sem sikerült.

 

Aztán volt olyan is, hogy felhívott egy muzsikus az aktuális zenekara frissen megjelent lemezének kritikája után, hogy azonnal utasítsam az írót, vegyen ki részeket a megjelent cikkből. Hát hogy jövök én ehhez? Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a Hard Rock Magazinnál nincs és nem is volt diktatúra és én nem vagyok diktátor. Az alkotói szabadság nálunk elsőrendű fontosságú szempont, amiből semmilyen nyomásra nem engedek. A napokban például egy koncertbeszámoló kapcsán regisztrált be az egyik zenekar tagja, hogy megvédje a „mundér becsületét”. Az összes hozzászóló a cikk íróját igazolta, de Ő váltig állította, kókler a kritikus. Vajon ki járatta le magát ebben az esetben? A napokban pedig azzal vádoltak meg minket, hogy a mi kritikáink miatt - amiket megfogalmazunk magyar zenekarokkal kapcsolatban, - üresek a koncerttermek és haldoklik a rockzene hazánkban. Ezen legalább jót röhögtem.

 

De hasonló sztori történt az egyik leghíresebb rock/metal előadó magyarországi koncertje után megjelent kritikámmal kapcsolatban, amikor egy álló napon keresztül kellett leveleznem egy nagy múltú koncertszervező cég alkalmazottjával, aki nehezményezte, hogy kritikával illettem a rendezvényüket. Végül közölte, hogy nem vagyunk kívánatosak a következő évi koncertjeiken, pedig azok nagyon is egybevágnak majd magazinunk profiljával. Ennek három éve, én nem tojtam be a gatyámba, ők meg nem szerveztek több koncertet kis hazánkban. Lassan könyvet tudnék írni ezekből a sztorikból. Így megy ez nálunk, ami miatt az ember bármennyire is próbál pozitívan gondolkodni, egy idő múlva elege lesz a nagy magyar valóságból. 

 

 

 

Ezt azonnal meg kell cáfolnom, hiszen a Mi vagyunk a… rovatunk már lassan négy éve ad terepet a bemutatkozó magyar zenekarok számára. Arról nem is beszélve, hogy a szintén négy éve megrendezésre kerülő Budapesti Hard Rock Farsang eddig kizárólag magyar zenekaroknak adott lehetőséget a fellépésre, rendszerint teltházak előtt. De itt is álljunk meg egy pillanatra. Idén egy kezdeményezést indítottunk el, ami lehetőséget adott egy fiatal magyar zenekarnak a bemutatkozásra, a főváros egyik legpatinásabb és legnagyobb klubjában, profi körülmények között. Azt hittem, százával jönnek majd a jelentkezések, nem így lett. Nem mondom, hogy nem volt jelentkező, de korántsem annyi, mint amennyire számítottunk. Aztán amikor a konkrétumokra került a sor, akkor újra többen visszakoztak. Tudod, az ilyen zenészek és zenekarok soha, de soha nem lesznek sikeresek és azt kell mondjam, ez nem is baj. Isten mentsen minket a nyavalygó, kishitű, a sikerért dolgozni és tenni nem akaró emberektől. Ezeknek a produkciója kb. annyit ér, mint amennyit tesznek érte. Maradjanak a próbateremben, aztán egy idő múlva válasszanak más hobbit, mindenki jobban jár.

 

Viszont annak örülök, hogy vannak kivételek, mint például a Monochrome Skies, akik végül megnyerték a versenyt és színpadra léptek a IV. Budapesti Hard Rock Farsangon. És tudod mi az érdekes? A korai kezdés ellenére szép számú közönség jött össze, hogy lássa Őket. Remélem, tudnak profitálni ebből a sikerből és sokat hallunk még róluk. De visszatérve a kérdésedre, hogy vannak-e olyanok, akik megütik a mércét? Igen vannak, nem is kevesen. Viszont önmagában az, hogy valaki jól zenél, még nem elég. Mivel nincsenek nálunk a szó szoros értelmében vett menedzserek és menedzseri irodák, így a csapatok nagy többsége önmagát menedzseli, azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik. Nem elég az, hogy folyamatosan bombázzuk a sajtóorgánumokat egy helyesírási hibák tömkelegétől burjánzó koncerthírrel, mert ez nem hírérték, arról nem is beszélve, hogy egy koncert már a gazdasági vállalkozás témakörébe tartozik, tehát nem egy szimpla hír; „a koncertek finanszírozása és azok reklámozása” pedig akár egy újabb cikk témája is lehetne. Na, ezzel kapcsolatban van a következő nagy káosz a fejekben! Simán megérne még egy misét a klubok és a koncerthelyek hozzáállása is. Döbbenet… De visszatérve, nézd meg azokat a zenekarokat, akikkel foglalkozik a sajtó. Mindig tudnak valami igazán újat, frisset feldobni, amire a média és az olvasók egyaránt ráharapnak. Ők benne vannak abban a vérkeringésben, amire érdemes építeni és értik miről szól a muzsikálás, illetve annak a háttere. Ők azok a zenészek, akik ezt a cikket is érteni fogják.  

 

 

Nem követem, nem is tudom. Hogyan tudnám követni, ha el sem jutnak hozzám az anyagok? Ma olyan világban élünk, ahol az jelentethet meg lemezt, aki csak akar. Van egy kis pénze, fogja magát, bemegy a stúdióba, felveszi a lemezt, kinyomja és megjelenteti. Na és akkor mi van? Kiteszi a falára és dicsekszik a szomszédoknak, hogy nagylemezes zenész vagyok? Ugyan már… Nem az a lényeg hogyan kerülnek a dalok egy korongra, hanem az, hogyan jut el a közönséghez. Ez a kulcsa annak, hogy egy zenekar eljusson arra a szintre, hogy ismertté váljon.

 

Tudom, hogy nagyon nehéz kiadót találni és forgalmazni egy lemezt, amiről ráadásul nem a muzsikusok tehetnek, de ettől függetlenül a hallgatón, a közönségen és az újságírókon sem lehet számon kérni, miért nem ismerik X, vagy Y zenekart és annak munkáit. Hozzáteszem, az egyik kedvenc hallgatnivalóm mostanában a Nine Books bemutatkozó lemeze! Hány helyen olvastál róla? A Hard Rock Magazinban biztos. Világszínvonalú produkció, magyar zenészektől. 

 

 

Itt is visszakanyarodok a Rockinformban megjelent cikkhez, ahol azt találtam mondani, örülnék, ha befolyásolná (de nem teszi), mert sokat tanulhatnának a magyar zenészek ezekből a koncertekből, azonban valahogy nem akaródzik nekik részt venni ezeken az „órákon”. Íme, egy friss példa a millióból. A napokban, hazánkban járt egy AOR/hard rock legenda, ahol a hasonló stílusban működő előzenekar, a koncertje után a szemem láttára ment haza. Ott volt a lehetőség látni, hallani, tanulni. Még fizetniük sem kellett belépőért. Ezek után mi legyen a véleményem?

 

De, ha megengeded, visszautalnék a második kérdésre egy picit, ahol nem válaszoltam arra „mi az, amit ők nem tudnak, külföldi társaik viszont igen?”. Sajnos kis hazánkban egy-két kivétellel nem turnéznak, hanem hakniznak a zenekarok. Nincs meg az a tradicionális, lemezmegjelenést, vagy más egyéb történést követő turné, mint külföldön, hanem a csapatok többsége folyamatosan úton van. Ezzel egy idő múlva elveszik a varázsa a koncerteknek és ez az egyik kiváltó oka a sűrű tagcseréknek is a bandákban. A zenészek nagy része, bármennyire is furcsán hangzik, megélhetési zenész, vagyis főállásban űzi az ipart, ami azt jelenti, a megnövekedett terhek mellett egyre több bulit kell kötnie ahhoz, hogy a számláit ki tudja fizetni. Vannak olyan bandák, akik 10-15 éve turnéznak. :) Ne mondja nekem senki, hogy ez normális. Mi rockerek leszóljuk a popcsapatokat, akik hétvégente diszkókba és egyéb rendezvényekre mennek haknizni. Miért, a rockzenekarok többsége mást csinál? Tudok olyan zenészről (persze neveket, ahogy eddig, ezután sem fogok említeni, mert a magam nyugalma többet ér annál), aki évek óta komoly egészségügyi problémákkal küzd, de nem megy el orvoshoz, mert rögtön azt a diagnózist kapná, fél évig maradjon csöndben. Na, de akkor mi lesz a haknival, mi lesz a családdal, mi lesz a zenekarral? Inkább kiáll egy gyengébb produkcióval, de nem adja fel. Így nézünk mi ki. Persze itt is vannak kivételek. Nézd meg azokat a csapatokat, akik próbálnak a turné rendszerében fellépni. Sokkal jobb és érdekesebb előadásokat adnak, mint az említett, sajnos többségnek mondható haknibandák.

 

Ezzel szemben egy külföldi csapat turnékra indul és bizony sok olyan banda is ellátogat hazánkba, akiket nagyon szeret a közönség, de azt nem tudja, hogy a tagoknak a muzsikálás mellett polgári foglalkozásuk is van. Vagyis visszatérve a kérdésedre, vajon befolyásolja-e a sok külföldi buli a magyar zenekarokat, azt kell mondjam, sajnos jó értelemben nem, de számukra biztos rosszul jön, hogy egy sokkal érdekesebb műsorral és profibb előadással valaki jobban tudja szórakoztatni a közönséget, mint ők az agyoncsépelt, hétről-hétre ismétlődő fellépéseikkel. Valószínű, hogy ezután a cikk után nem leszek túl népszerű a magyar zenészeknél, de ahogy az élet minden területén, úgy itt is helyre kell tenni időnként a dolgokat. 

 

 

 

Azt nem tudom ígérni, hogy napi szinten radikális változás fog történni, de Bazsa érkezésével, aki –egykori zenész lévén - töretlenül hisz a magyar zene és zenekarok sikerében, lényegesen többet fogunk foglalkozni a hazai bandákkal. Az utóbbi időkben például egyre több interjú jelenik meg magyar zenészekkel és zenekarokkal a Hard Rock Magazin hasábjain. Más kérdés, hogy lényegesen alacsonyabb az érdeklődés a magyar bandákkal készült cikkek iránt, amiről azt gondolom, megint csak nem mi tehetünk. Látod, itt ismét visszatértünk arra a pontra, hogy hogyan menedzselik magukat a zenekarok. Ahogy erről beszélünk, egyre jobban az világosodik meg bennem, ez egy ördögi kör, amit maguk a benne álló magyar zenészek zártak be. De legyünk optimisták, van kitörési lehetőség, viszont ehhez, mondom még egyszer, nagyon komolyan rendet kell tenni a fejekben. 

 

 

Az úgynevezett nagy visszatérők mindig lépéselőnyben vannak, hiszen a rajongóik abban bíznak, egyszer majd újra láthatják őket és az idő is mindig mindent megszépít. Ezzel nincs semmi baj. Most a legaktuálisabb téma az 50 éves Omega turnéja, ami önmagában is egy csoda, hiszen a világon is nagyon kevés az olyan banda, aki egy fél évszázadot megélt. Ez még az én, egyébként otthonról nehezen kimozduló szüleimet is lázba hozta. A több évtizede működő zenekarokat pedig, két részre lehet osztani. Vannak, akik az évtizedek során is aktívak és kreatívak maradtak, illetve vannak, akik a múltból próbálnak megélni. Mindenki magának ítélje meg, hogy melyik a számára hitelesebb, vagy jobb…

 

 

Köszönöm az interjút!

 

Boltsek Andrea

 

 

 

Ha már szóba került a Fair Play nevű formáció, fontosnak tartanánk leszögezni, hogy attól függetlenül, hogy a 3 alapító tag e zenekarban töltött együtt zenélés során kötött ismeretséget, zeneileg semmiféle párhuzam nem vonható a két csapat között.

Hogy a kérdésedre is válaszoljunk, igen angol nyelven íródtak az eddigi saját nóták, melyekért teljes mértékben Kilencz Andris mikrofonmester a felelős. Volt szó arról is, hogy magyar nyelvű szerzemény is készül majd, úgy véljük, ezeket a közönség sokkal közvetlenebbül veszi, mivel az ember az egész szöveget megérti, így az Énekessel is könnyebb kapcsolatot kialakítania.

 

 

Mi is elég sokat gondolkodtunk a megfelelő név kiválasztásán, főként azért is nehéz, mert rengeteg zenekar van már.  Ez az ötlet egyébként Szaszkó Mátyás (ex-gitáros) öccsétől származik. Ha a száraz tényeknél maradunk, jelentése „végtag nélküli”. Lehet, hogy vannak zenekarok, akiknek a nevük rejt valami mögöttes tartalmat, illetve egy jó sztori kapcsolódik hozzá, nos, a miénk nem ilyen.

 

Ez csak egy név, amit használunk, hogy valahogy tudjanak emlegetni az emberek (már ha egyáltalán akarnak: D), de semmi jelentőséget nem kell ennek tulajdonítani, nem akarjuk semmiféle logóban, lemezborítón, a zenénkben vagy bármilyen formában megjeleníteni a tényleges jelentését vagy utalni rá. A két Andris csatlakozásával egy időre ismét terítékre került a zenekar nevének kérdése, de aztán maradtunk a Limblessnél. 

 

 

A szigorúan vett megalakulás 2010 márciusa volt, amikor is hárman elhatároztuk, hogy alapítunk egy zenekart, meghallgattunk énekeseket, aztán gitárosokat, végül 2011 októberében állt össze a jelenlegi formáció. Előtte is volt 1-2 koncertünk „béta” verzióban, tudatosan nem annyira kerestük akkor még a lehetőségeket, de ha volt felkérés azt nem utasítottuk el. A jelenlegi ötös fogattal is eljutottunk már Kiskunfélegyházára, a Rocktárba (ahol a legjobb hangulatú bulit adtuk, szívesen visszatérnénk ide), a SZ.A.R. Fesztiválra és Budapesten, a Dürer Kertben többször is volt lehetőségünk megmutatni magunkat. Mostantól pedig szeretnénk igazán elindulni, és a lehető legtöbb helyen megmutatni magunkat. Nagy célunk (ha idén nem marad el) bejutni az Azfeszt tehetségkutató döntőjébe.

 

 

Hát egyértelmű visszajelzéseket még nem könyvelhettünk el, első koncertjeink (a már említett „béta” verzióban, vagyis igazából énekes nélkül) elég gyér látogatottsággal zajlottak le. Utóbbi 2-3 koncertünkre, azonban már úgy érezzük, lehet azt mondani, hogy jól sikerültek, és nem volt annyira családias a légkör, mint eleinte :) . A feldolgozások természetesen így első körben jobban mennek. Ezekből is elég vegyes a paletta, megtalálhatóak régi klasszikus Pantera-nóták, de az újabb vonal kedvelőinek említhetném a Parkway Drive-ot vagy a Lamb Of God-ot, akiktől szintén játszunk feldolgozásokat. Mindenképpen szeretnénk ezeket a számokat is rotálni és még színesebbé tenni a választékot. Az pedig, hogy a saját számoknak milyen a fogadtatása, most fog igazán kiderülni, hisz elkészült a 3 számot tartalmazó EP, ami reméljük, minél több emberhez eljut majd és kíváncsian várjuk mi is a visszajelzéseket.

 

 

Az interneten is hozzáférhető, szabadon letölthető és hallgatható 3 nótán kívül 1 van még teljesen kész, ám ez már csak felvételek után állt össze, így nem került fel a hangzóanyagra. Az előző időszakban is készült 3 szám, de ahogy kialakult a végleges felállás és összeálltak az új témák, ezeket szépen lecserélgettük és már egyáltalán nem játsszuk őket. Stílusban is különböztek némileg a mostaniaktól, bár a jelenlegiek is elég eklektikusak. Ezek mellett pedig írunk újabbakat.

 

Általában elég sok macera egyet összerakni, mert a megírásuk elég sok időt vesz igénybe és azt még elfogadható minőségben is el kell tudnunk játszani, ami szintén időigényes folyamat. De írjuk őket szép sorjában. Úgyhogy most az elkövetkezendő időszak célja - amellett, hogy minél több hallójáratot érintsen a 3 számos bemutatkozó anyag - mindenképpen az, hogy írjuk a saját számokat, és idővel a koncertprogramban a mérleg nyelve az általunk írt nóták felé billenjen a feldolgozásokkal szemben. És mindezt persze úgy, hogy az emberek élvezzék az előadásainkat.

 

 

És a sok jó zenekar száma eggyel még nőtt is színre lépésünkkel :). Komolyra fordítva a szót, valóban nagyon sok zenekar van és nehéz újat adni, de igazából szerintem nem szabad azzal foglalkozni, hogy ki akarjunk tűnni, és ennek érdekében meglovagolni valamilyen trendhullámot. Meg persze az is kérdéses mit értünk komoly siker alatt. Azzal tisztában vagyunk, hogy az általunk képviselt zenével rádióban, tv-ben nem fogunk szerepelni, vagy tömegeket megmozgatni.  Ahhoz pedig, hogy minél sikeresebbek legyünk, annyit teszünk, hogy írjuk a számokat, próbáljuk minél több fórumon, koncerten, közösségi oldalon megmutatni magunkat. És majd az emberek eldöntik, hogy tetszik-e nekik az, amit mi képviselünk. 

 

 

Aktív koncertezést, illetve, hogy folyamatosan halljanak rólunk az emberek, akár közösségi oldalakon, postok, videók, új számok, interjúk formájában, szóval, hogy a lehető legtöbb helyen meg tudjuk mutatni magunkat.

 

 

Jelen pillanatban még nem tudjuk megmondani legközelebb hol lépünk színpadra, de most hogy itt az EP, szeretnénk megünnepelni ezt az eseményt valahol a fővárosban, lehetőleg minél olcsóbb jegyárak mellett. A legjobb természetesen egy ingyenes buli lenne. Már említetted te is, hogy rengeteg zenekar van itthon, talán ezért is nem sokan áldoznak a feltörekvő/ismeretlen csapatok koncertjére.

 

Természetesen mi sem különbözünk abban a többi zenekartól, hogy, a nyáron, minél több fesztiválra, tehetségkutatóra szeretnénk eljutni. Eddig két időpont látszik körvonalazódni a nyárra, a Pannónia Fesztivál valamint a SZ.A.R. Fesztivál. Akit kicsit is érdekel a zenekar, érdemes egy Like-ot dobni Facebook oldalunkra, hogy értesüljön az aktuális fellépésekről/eseményekről.

 

Az EP ingyenesen letölthető innen: www.limbless.bandcamp.com

 

 

 

 

 

 

A nevünk eredetileg a zenei koncepció része volt. Az első időben megpróbáltunk amolyan "magyaros" szövegvilágú, népzene-metal crossovert létrehozni és ehhez kapcsolódott az elnevezés, ami a népünk ősi totemállatára utalt. (A honlapunkon található egy próbatermi felvétel ebből az időszakból!) Akkortájt nem sokan nézték jó szemmel ezt a zenei próbálkozást, ezért a negatív visszajelzések és kritikák hatására úgy döntöttünk, hogy irányt váltunk, de a szarvasünő név "rajtunk ragadt". Azért teljesen nem mentek feledésbe a kezdeti dalok. Pld. a Turulfi-t 2005-ben újravettük és azóta is a repertoárunk része, és ahogy az időnk engedi, felelevenítjük a csapat legelső szerzeményét, az 1998 környékén íródott Csodaszarvast is.

 

 

A leállást egy, a zenekaron belül keletkezett, nem publikus feszültség- és a Nógrád megyéből való kitörés képtelenség generálta. Eredetileg ez csak egy egy éves kényszerpihenő lett volna, de mivel ez nem mindenkinek felelt meg, így inkább a megszűnés mellett döntöttünk.

Látványos sikereket ugyan nem értünk el, de helyi szinten a legjobbak között tartottak minket számon és adtunk jó néhány felejthetetlen koncertet, ahol a közönség nemcsak a feldolgozásokat-, hanem a saját dalainkat is betéve tudta és énekelte.

 

 

 

Igen. 2005-ben készült el a Legenda című demónk. Ezen kívül 2003-ban volt egy 3 számos is Apáról-fiúra címmel, de a minőségére való tekintettel nem adtunk neki nagy publicitást. Néhány helyre elküldtük ugyan, de még csak visszajelzés sem érkezett, hogy megkapták volna. Ettől függetlenül igen gyorsan elterjedt és népszerű lett a koncertjárók között és a címadó dal valódi slágerré vált. Meglepetésünkre még feldolgozás is született belőle. (Ez a két demó is megtalálható a honlapunkon.)

 

Természetesen, mint mindenhol, vannak apróbb nézetkülönbségek, de az egységet megoldjuk demokratikus úton. Régen volt rá példa, hogy egy-két tag is megvétózta a zenekari döntéseket, de a jelenlegi felállásban az a gyakorlat vált be, hogy a többség akarata úgymond "szent".

 

 

A salgótarjáni rajongótábor főként az egyes régi tagok baráti- és rokoni kapcsolataiból jött anno létre és alkotott egy kitartó keménymagot. Most a végbement tagcserék után fog majd valójában kiderülni, hogy kik is azok, akik a zenénk miatt jöttek el a koncertekre és kiket vezéreltek oda kapcsolati tényezők. Márciusban debütálunk az új felállással a salgótarjáni Talent klubban. Ott egy szempillantás alatt eldől majd a népszerűség.

Bár az ország többi részén még nem sokan ismernek, de szerencsére vannak biztató visszajelzések. Több megkeresést is kaptunk, hogy tetszik a zenénk és szeretnék jó pár helyen élőben látni, hallani minket.

 

 

Sajnos a tagcserék kétszer is a startmezőre helyezték a bandát, ezért még csak pár hónapja álltunk neki az új daloknak, de van olyan, amit már játszunk a koncerteken.

Fokozatosan dolgozgatunk az új anyagunkon és a lehető leghamarabb, de az éven mindenképp ki szeretnénk jönni egy demóval, ami már a mostani Hind-ot fogja bemutatni.

 

 

Ez idáig teljesen a Heavy Metal keretein belül mozogtunk, de az új dalok már egy szélesebb zenei palettáról erednek. Továbbra is a dallamos metál vonalat követjük, csak egy durvább, keményebb verzióban, ahol föllelhetők lesznek más stílusokra jellemző zenei megoldások is.

 

 

Szeretnénk, hogy minél többen megismerjenek minket, ezért a lehetőségeinkhez mérten elmegyünk bárhová, ahol igény van a ránk. Kaptunk egy-két ígéretet nagyobb zenekaroktól, elő zenekari posztra, amikkel szeretnénk majd élni. Mindemellett készülünk az új demóra.

 

Köszönjük szépen a megkeresést!

 

 

 

 

Nem, ezt erdélyi barátaink vetették fel, akik egy Metallica tribute bandában játszottak, mi lenne, ha csinálnánk egy közös mini turnét. 4 állomás Erdélyben és 4 állomás Magyarországon. (Arad, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Kolozsvár, Győr, Sopron, várpalota, Budapest). 

Mi  már a 90-es években is játszottunk az akkori zenekarunkkal Nirvana számokat és így jött az ötlet, hisz Zozó tipikusan Kurt, hasonlít a hangfekvése stb., megcsináltunk egy műsort és azt mondtuk, hogy ez a pár buli és ennyi, de akkora siker volt, hogy kénytelenek voltunk folytatni.

 

 

Igen, mindegyikünk játszott más-más zenekarokban és együtt is tevékenykedtünk már pl.: Trans Express, Garden of Eden, Boom, Jezabel, Lucky Blues.

 

 

 

Itt lesz a bökkenő (csattanó?), mert a 2012-től a zenekar saját számokkal szeretne bemutatkozni, igaz a koncerteken lesz egy két Nirvana feldolgozás is.

 

 

 2011 nyarán játszottatok az angliai Tribfesten. Hogy sikerült oda kijutni?

 

Meghívtak, látták a zenekart és úgy döntöttek, hogy ez kell nekik.

 

 

Ez így van, ahogyan mondod: a színpadon sok energiát fektetünk abba, hogy a közönség jól szórakozzon, próbáljuk lehozni a bulikat, hogy minél hitelesebb legyen, ami sikerül is és elérjük, hogy a srácok jól érezzék magukat, és egy jót bulizzanak!

 

 

Hála Istennek elég sok buli volt a 2011-es évben, többször játszottunk Budapesten, a SZABAD az Á klubban, Sopronban határozottan kedvelnek bennünket, Tatabányára a Roxxyba is visszahívtak, tehát vannak helyek ahol szeretnék látni a bandát, annak ellenére, hogy még sok helyre kell, kötelező eljutni!

 

 

 

Igen a tavalyi év végén nem csak a Bloody Roots-al, hanem az Auroraval is toltuk egy koncertet. Nagyon nagy buli volt, rengeteg ember, és voltak sokan, akik miattunk váltották meg a jegyüket (főképp Sopronban)! Ne hangozzon nagyképűen, de mi minden közönséget megmozgatunk, rossz közönség nincs, csak rossz zenekar! A kérdésedre a válasz: a trasherek és a punkok is megették a Nirvanat, sőt egy saját számot is játszottunk nekik, amit jól fogadtak.

 

 

Igen, dolgozunk, nem lehet megállni, most stúdióban vagyunk és csináljuk az első saját Leaner anyagot, amit koncerteken, fesztiválokon szeretnénk népszerűsíteni! Áprilistól várható az anyag megjelenése, egy jó kis grunge zene, gondolom és remélem a rajongóink, mindenki megelégedésére.

 

 

 

 

 

A kérdés jogos, és a válasz szerintem pofátlanul egyszerű. A srácok többsége miért alapít zenekart? Lát egy-két menő videoklipet, hall pár ütős lemezt és szent meggyőződése, hogy amit ott lát és hall, neki is menni fog, különösebb munka és energia ráfordítás nélkül. A közhelyek szerint mit is jelent a Rock N' Roll? Lazulás, buli, csajok, pia, stb. Azt viszont kevesen tudják, hogy mi is zajlik a kulisszák mögött.

 

Nos, megalakul egy zenekar...gyakran kiderül, hogy az énekes fél a mikrofontól, a gitáros pedig csak a szobájában géniusz és gyakorlatilag magának termeli a témákat...ha szerencséje van és ez nem igaz, akkor is, egy zenekar többnyire 4-5 főből áll, és sokszor kiderül, hogy ez a 4-5 elme nincs jól összehangolva.

Gyakran sok - sok év munkája vész kárba így, de előfordul, hogy az ember túlteszi magát a pofonokon, mire végül megtalálja a társait, akikkel képes valami kiemelkedőt alkotni. Kicsit olyan ez, mint egy kapcsolat, itt is vannak csúcsok és hullámvölgyek és kompromisszumok nélkül nem megy, de erre sajnos - vagy hála az égnek - nem mindenki képes. Az OVERCAST esetében is megvoltak a kezdeti nehézségek. A nulláról indultunk, és a nehezebb utat követtük, mivel nem feldolgozás bandaként kezdtük.

 

Pár év után úgy éreztük, hogy karnyújtásnyira állunk az igazi áttöréstől, de valahogy mégis megrekedtünk egy adott ponton. Talán a hátszél hiányzott, vagy az anyagi források...nem tudom, de ma már nem is érdekel igazán. Az előrelépéshez kellett, hogy ott és akkor befejezzük, hogy más utakat is megjárjunk, tapasztaljunk, fejlődjünk. A magam részéről ma sem tennék másként. Szép volt, botrányos, és néha elképesztően kaotikus.

 

 

 

Sok tekintetben egyszerűbb volt az életünk, hisz az információ áradat tengerében legalább annyi érték, mint szemét halmozódik fel. Akkoriba nem jött naponta 10-12 koncertmeghívó, viszont a jó bandák híre szájról szájra terjedt, volt látogatottsága legkisebb kluboknak is. Ha egy buli jól sikerült, szinte biztosak lehettünk benne, hogy a következőn még többen leszünk és a meghívások is gyakorlatilag maguktól jöttek egy - egy sikeresnek mondható koncert után.

Az Internet már akkor elég jelentős teret hódított, így gyakran megesett, hogy számunkra addig ismeretlen helyeken a  srácok az első sorokban énekelték a hivatalosan soha meg nem jelent dalainkat. Kicsit olyan volt ez akkor, mint korábban a próbatermi demo kazetta másolások

időszakában.

 

Igazán akkor derült ki számomra, hogy az OVERCAST valahol fogalommá nőtte ki magát, mikor a 2004-es feloszlás után 2-3 évvel is azt hallottam vissza a gyakran ismeretlen arcoktól, hogy "Mi van az OVERCAST-el, mikor lesz buli, miért tűntünk el, stb."

 

Az egyik budapesti klub bulinkon megesett, hogy a "kemény magból" szinte senki nem jött el, - mert előtte nem sokkal szintén volt egy bulink a fővárosban, amin a többség jelen volt - így számunkra idegenekből álló telt háznak játszottunk, ami annyira nem is volt meglepő, hisz a klub egy jobb hétvégi napon elég sok arcot megmozgatott. A buli hevében valahogy sikerült megfeledkeznem arról, hogy elvileg minket ott és akkor a kutya nem ismert, így szokásomhoz hűen belógattam a mikrofont az egyik versszaknál a közönségbe, és ekkor ért az igazi döbbenet. Kb. 50 arc énekelte a mikrofonba, hogy "Elszállt a sötét ég alatt, testem egy hideg árnyalak" ...

Számomra ez volt az a pont, amikor tudatosult, hogy az OVERCAST igenis számít az embereknek.

 

 

 

Nem volt ez stratégia, inkább olyan volt, mint egy "kormányváltás".

 

Az OVERCAST 1999 - 2004 között teljesen más gondolkodásmódot és világnézetet tükrözött. A név is a korai időkre utal vissza. Akkoriban a cinizmus egész mást jelentett nekünk, mint most. Komorabb, depresszívebb volt a világképünk, ami a magam részéről tán annak tudható be, hogy az OVERCAST kezdeti éveiben léptem a felnőtt kor küszöbére és még bőven bennem élt az a csalódott, de gondolkodni képes tinédzser, akinek nagyon elege van a világból és szentül hiszi, hogy képes azt megváltani pár őrült gondolattal.

 

Az a cél éltetett, hogy pár jó gondolat elültetésével képes leszek rávenni az arcokat arra, hogy gondolkodjanak és ne csak birkamód meneteljenek épp arrafelé ahonnan a kolompot hallják. A korai szövegek ezt a gondolkodásmódot tükrözik, és mivel volt elég időm és energiám arra, hogy kiírjam magamból a gondolataim, ezekben az években voltam a leginkább aktív a szövegek terén.

 

A WHY? Mind zeneileg, mind a szövegek világában már egy teljesen más filozófiára épült. A zenekar alapötlete a korábbi OVERCAST basszer, Fazék fejéből pattant ki. Fazék egy igazi, tökös Rock N' Roll bandát akart, ütős Rock N' Roll szövegekkel. Az alapvető "keserű humor" itt is megmaradt, de inkább az "élet naposabb oldalát" lebegtettük meg a tisztelt nagyérdemű előtt. "Szex,  Őrület,  Rock N' Roll"

 

Ez a változás kicsit olyan, mint anno az F.O. System és a Sex Action esetében lehetett, legalábbis mint külső szemlélő, valahogy hasonlóan képzelem el az Ő helyzetüket is...:) Maga a WHY? név egyébként úgy jött, hogy Fazék minden név ötletre rávágta, hogy WHY?, aztán gondoltuk, WHY? Why not? :)

 

 

 

Az OVERCAST mind nekem mind Kispál Gábornak (Gitáros, zeneszerző) az első saját zenekara. Az első négy év nagyon kemény volt, és magában hordozta az összes "gyerekbetegséget" de egyúttal egy hihetetlen nagy lelkesedés is volt bennünk, és azzal együtt, hogy teljesen őrültek voltunk sokáig volt egy közös cél, amit az álmok kissé elmostak és az öt tag ötféle utat keresett ezek megvalósítására.

 

Évek teltek el, mire rájöttünk, hogy talán hiba volt abbahagyni, vagy inkább hiba lenne, ha nem kezdenénk újra. Végül némi külső nyomás hatására (Szabó István, ex VHK tag, jelenleg a Paradoxon zenekar gitárosa) megtörtént az a beszélgetés, ami az újrakezdés felé terelt minket. A vicc az, hogy annyi volt a kulcs, hogy jó időben és jó helyre kellett elhívni Gábort és engem, hogy végre legyen alkalmunk beszélgetni és szembesüljünk a ténnyel, hogy változatlanul közösek acéljaink.

 

 

 

Hú, hát volt itt minden, hegyek és völgyek. :) A "Rebirth" első felállásával kapcsolatban annyit mindenképp elmondhatok, hogy kő profi zenészekből állt, ez egyrészt áldás volt, másrészt valahol átok is. Túl sok időt töltöttünk a részletekben elveszve. Volt pár nagyon emlékezetes koncert, jártunk felvidéken is, szokás szerint megmozgattuk az idegen közönséget gyakorlatilag mindenfelé amerre jártunk. Felvettünk egy igen jó megszólalású Demo anyagot is, ami az akkori dobosunk Uglee stúdiós munkáját dícséri. De egy idő után kiderült, hogy ezzel a felállással nincs meg a közös nevező, úgyhogy külön utakon folytatjuk tovább. Uglee és Balázs külön zenekart csinált, Psy, Gábor és jómagam pedig tovább toltuk tovább az OVERCAST szekerét.

 

Első körben Németh Krisztián (ex WHY? dobos) csatlakozott hozzánk, így kialakult egy igen érdekes OVERCAST - WHY? fúzió, és talán pont ez az egyensúly adja a zenekar igazi erejét, mint ahogy ezt a nyár folyamán a motorozz.hu találkozón sikerült is bebizonyítanunk.

Ősszel csatlakozott hozzánk ritmusgitárosunk Jeney Zsolti, akinek az OVERCAST az első zenekara. Zsolti belépése szintén érdekes színt vitt a képbe, hisz nekünk egy sokadik újrakezdés, neki pedig egy teljesen új kezdet ez az időszak. Most az új felvételeken dolgozunk, és ezzel párhuzamosan igyekszünk minél több koncertet leszervezni, hogy az ország minél több pontján bemutathassuk a minden eddiginél erősebb műsorunkat.

 

 

Őszintén? Sehogy...Ez az stílus "korlát" szintén a mi kis beteg, cinikus agyunk szüleménye. Anno elegünk lett abból, hogy mindenféle kliséket aggattak ránk. Valakinek Punk zenekar voltunk, valakinek Dark, valakinek Heavy Metal és lehetőleg mindezt egy koncertünk alatt tapasztalták a minket megjelölők, pedig mi nem csináltunk mást, csak zenéltünk...ép, úgy ahogy jólesett.

 

Amúgy is, mindenhol, mindenki azt kérdezi először, hogy milyen stílust képvisel az OVERCAST, hát akkor legyen Authentic Hungarian Funeral Rock N' Roll, aztán kezdjen vele mindenki, amit akar...:)

 

 

 Úgy döntöttünk, hogy mielőtt még szembenézünk az előttünk álló újévvel, búcsúzóul jól pofán röhögjük a 2011. évet. Erre a budapesti Vadvirág Táncház biztosít nekünk teret, ahol 2011.12.30-án a Tequila Band band előtt gyaluljuk simára a színpadot és a nézők idegrendszerét.

Aki érez magában kellő energiát a szilveszteri kötelező "arccal a hóba" előtt, az dec. 30-án este a vadvirágban nyugodt lélekkel levezetheti, a zenét mi szolgáltatjuk.

 

 

Decaying Incest. Egy zenekar fura névvel, egy kiadott lemezzel ( Nail Records ), optimistán. Gulyás Tamás válaszolt a kérdéseimre.

 

 

 

Igen jól emlékszel, ott futottunk össze először.

Azt nem mondanám, hogy szószólója voltam a csoportnak, de amikor kellett szóltam, lehet néha keményen is, de úgy érzem mindig igazat szóltam, és emellett kiállok bármikor.

Az ún. "nagy összefogásból" mára annyit látok csak, hogy szépen ellaposodott az egész, úgy ahogy van, senki nem azzal foglalkozik, amiért a csoportot létrehozták, senki nem segít a másiknak, ha segítséget ajánl fel valaki, arra nincs jelentkező, ha van, akkor is feltételeik vannak, amik valljuk be irreálisak a helyzethez viszonyítva!

Szerintem ebből nem lesz semmi, gyászhuszárok lepték el a csoportot, csak a szájuk nagy, de ha tenni kell valamit, akkor egyszerre visszalépnek, az ilyeneknek véleményem szerint sok keresnivalójuk nincs a zeneiparban -TISZTELET a KIVÉTELNEK-, akinek nem inge ne vegye magára.

Sok Rockdays-es zenekarról az a véleményem, hogy nem érdemlik meg, hogy bármiben is segítsenek, vagy tegyenek értük, sokan csak nagyot akartak szakítani ezzel a turnéval, elszállt velük a ló, igazán nem is zenélni akartak itt sokan, hanem gyorsan pénzhez jutni, nulla befektetett energiával, persze az ilyeneknek sem önkritikájuk, sem tehetségük nincs, csak hatalmas önbizalmuk, ami remélem, most megtört egy picit.

 

Mi sem bánunk meg semmit sem, mindent amit csinálunk, vagy minden ami történik velünk, azt átrágjuk, megbeszéljük, és a későbbiekben jó tapasztalatként felhasználjuk, valamint olyan koncert nem létezik ami nem jó egy zenekarnak, a koncert a legjobb tapasztalat, legyen az bármilyen, egy élő buli felér 10 próbával is.

Persze tényleg nem volt a legsikeresebb buli, de annyira sikertelen sem, a színpadról kicsit másképpen nézett ki a helyzet, mint a sarokban a fotelból :D.

A mai helyzetben, amikor az emberek nem akarnak, vagy tudnak eljárni az ilyen élő bulikba, nyugodtan kijelenthetjük, hogy sikeresnek tekintettük, ha ahhoz viszonyítunk, hogy Kalapács koncert is volt nemrég olyan, ahol 3 ember lézengett, akkor én azt mondom, mi sikeresebbek vagyunk :D hehe!

 

 

 

Nos, a lemez! Tényleg jó dolog, ha egy kiadó adja a nevét a zenekar lemezéhez, ez egyfajta siker-elismerés is lehet már, ha annak veszi valaki.

Mindenképpen szerettünk volna egy lemezt csinálni, kiadni, hogy milyen formában az már 2010 év elején eldőlt, a 2009 év végi turné után jött képbe a Hammer, felvettük velük a kapcsolatot, tetszett nekik a zenekar, ezután elkezdtük a felvételeket. A Hammert, mint kiadót egyértelműnek láttuk, mert egy metal lemezt egy olyan kiadó adjon ki, aki ezzel a stílussal foglalkozik, tehát adott volt a választás szerintem.

Figyelembe kellett venni a költség szempontokat is, minden lehetőséget számba vettünk, darabszámot, gyártási - terjesztési - hirdetési költségeket stb…, és ez az út bizonyult számunkra a legjobbnak minden szempontból, valamint a legkényelmesebbnek is az ügyintézést tekintve. A melléklet költségeit nem a mi zsebünkhöz szabták, szerzői kiadást pedig nem preferáltuk, főleg a ráfordítandó energia-idő, és kiadások miatt.

 

 

 Hehehe!! :D :D

Szerintünk semennyit sem, legalábbis nem annyira vettük észre a dolgot, nagyon nehéz manapság érvényesülni, bekerülni a köztudatba, de ezen dolgozunk folyamatosan!

Persze annyiban jobb most, hogy több fellépési felkérést kapunk, ami jó, mert így kevesebbet kell nekünk futni utána. A visszajelzések közönségszinten nagyon jók, bárhova megyünk játszani, a közönség azonnal a szívébe fogad minket, és vannak infóink is, hogy sokan hallgatják otthon a lemezt.

Érdekes módon a lemez megjelenése mindenhol ki lett hirdetve, szinte minden magyar fórumon, a metal oldalak mégsem törték magukat, hogy interjút készítsenek velünk, vagy esetleg írjanak egy kritikát.

Persze van néhány hely ahol megjelentek ilyen dolgok, de ezeket mind mi hajtottuk ki, bosszantó is ez a dolog, mert semmi újat nem akarnak közvetíteni maguktól a hírcsatornák, mindenért könyörögni kell már, mert az új az nem hír senkinek sem, csak a 30 éves cuccok, azok a menők még mindig, persze, hogy nem jut előbbre senki sem, ha nem tudnak róla az emberek, pfffff.

 

 

 

 

A lemezborítót én csináltam (Gulyás Tamás-szólógitár), kicsit a belső világomat is tükrözi.

Van, aki a borító látványa miatt sokkal keményebb zenére számított a hallgatás során, de igazából a zene nem a borítótól függ, szerintünk igazodik a lemez címéhez, csak jól meg kell nézni, és végiggondolni, ezért választottam, persze a többiek beleegyezésével.

 

 

 

 

 

A név az érdekes kérdés, sokáig nem volt nevünk, anélkül játszottunk itt-ott pár nagyon jó hangulatú koncertet, ekkor gondolkodtunk el, hogy ha már vannak fellépések, akkor kéne zenekarnév is. Ötlete nem volt senkinek sem, így kitaláltuk, hogy csapjunk fel egy szótárat, lesz, ami lesz, rábökünk, valamire aztán majd jön magától.

Aztán ez lett belőle, ha lefordítja valaki, akkor érdekes jelentést kap: Decaying Incest = rothadó vérfertőzés.

Véletlenek sorozatából ez lett, tudom ez hihetetlenül hangzik, de tényleg így történt, a mai napig is elég vicces történet ez szerintem.

Igazából nem a név a lényeg, hanem a mögötte lévő tartalom.

 

 

 

Sikereink főként a fellépésekben-koncertekben csúcsosodnak ki.

Mint már említettem, eddig ahol felléptünk, ott mindenhol sikerült "meghódítani" a közönséget. Nem volt olyan koncert ahonnan nem sikerélménnyel jöttünk volna el.2009 év végén végigjártuk szinte az országot, sok ismerőst, barátot és rajongót is szereztünk, következő évben felléptünk a Felvidéken Szlovákiában is, az Ekecsi Rock fesztiválon, és még más helyeken.

A legnagyobb sikernek a Csehországi fellépésünket tartjuk.

A nyáron meghívtak minket játszani Csehország legnagyobb zenei fesztiváljára, a Rock For People-ra, amit egy elég komoly válogatás előzött meg, úgymond zsűrizték a szervezők a zenekarokat, ezután az előválogatás után pedig a közönséget szavaztatták meg, és a Magyar metal stílusban minket választott a szervezőség, és a közönség is.

Ez szerintünk elég nagy siker egy zenekarnak!!

 

  

Egy szóval mondva: Optimistán!!!

Kicsit bővebben, egyértelmű, hogy lesznek koncertjeink, folyamatosan szervezés alatt állnak, ezeket facebook adatlapunkon, vagy honlapunkon követheti mindenki.

Tervben van egy videóklipp is, ami nyár óta sajnos folyamatosan csúszik, de igyekszünk megvalósítani amint minden más elfoglaltságunk engedi.Szeretnénk sokat próbálni, hisz nem akarunk megállni az első lemeznél, már íródnak a dalok a következő anyaghoz is, melyekből néhányat lehetett hallani a legutóbbi fellépéseinken is.