Kedves kollégám, Novák Árpád igen szép témáról írt tanulmányt: Tiltott zenék, a kultúrpolitika és a szubkultúrák viszonya Aczél György korszakában.
Elolvasva arra gondoltam, hogy mi, akik a jelenben a zenével foglalkozunk, zenélünk, illetve a zenéből próbálunk megélni, mennyit tudunk a zene, különösképpen a rockzene múltjáról. Sokszor sírunk, hogy milyen rossz helyzetben vagyunk, de mennyire lehettek rossz helyzetben a nagy elődök, akik nem játszhattak akármit, akárhol, akárkivel, akármikor és az " akár" szinte vég nélküli...
Persze bennem felvetődik az a kérdés is, hogy most, mikor lényegében mindent szabad, mennyit használ ez a nagy szabadság az igazi rockzenének, az igazi tehetségeknek. Most mikor " terjedhetnek" szabadon, csak a kérdés az, hogy oda is érnek-e. A magyar ember nagy megfejtő. Remekül értünk a politikához, a focihoz és persze a zenéhez is. Nézzük, hogy mennyire voltunk leleményesek akkor, amikor erre igazán szükség volt.
Nem szokványos dolog egy ilyen tanulmányt egy magát online rockzenei portálnak tituláló felületen megjelentetni. De hát kit érdekel? :) Persze, remélem, hogy sokan elolvassátok és érdekesnek találjátok majd.
Dolgozatom fő célja, hogy bemutassam a Kádár rendszer és ezen belül is elsősorban az Aczél György fémjelezte kultúrpolitika és a 70-es 80-as években, hazánkban létrejövő zenei szubkultúrák (underground) szembenállását. Ismertetem az úgynevezett „Három T” szemléletmód lényegét és egykori KISZ könnyűzenei politikáját és kapcsolatát a Kádár korszak fiatalságával. Röviden felvázolom, hogy milyen hatást gyakorolt hazánk korabeli kulturális életére a Rock zene megjelenése, miként reagált erre a kitörni vágyó fiatalság, és miként ellenkezett a diktatúra, vagy épp adott esetben milyen formában próbálta a maga képére formálni, “megszelídíteni” ezt az irányzatot. Bemutatom, hogy milyen hatalmi eszközökkel próbálták ellehetetleníteni az underground zenekarok mindvégig leginkább tiltott, de legjobb esetben is csak eltűrt tevékenységét, ennek szemléltetését elsősorban személyes interjúk segítségével végzem.
Témaválasztásom annak köszönhető, hogy különböző zenekarok énekeseként magam is részt veszek a hazai underground zenei életben. Bár pályafutásom pontosan tíz évvel a rendszerváltás után kezdődött, több olyan zenész kollégával is volt alkalmam megismerkedni, akik az alábbiakban bemutatott korszakban vagy már aktívan zenéltek, vagy mint koncertlátogatók járták az országot. Beszélgetéseink során sokat meséltek személyes tapasztalataikról, az akkori viszonyokról, és lehetőségekről pozitív és negatív értelemben véve egyaránt.
A hetvenes és nyolcvanas években természetes volt, hogy egy-egy népszerűbb (híres, vagy hírhedt) hazai Rock zenekar koncertjét több százan, vagy épp több ezren élték végig, de ugyanígy megszokott volt, hogy a nem kívánatos koncert „váratlan áramszünettel” rosszabb esetben tömegoszlatással, fogdában töltött éjszakával, vagy épp kisebb-nagyobb sérülésekkel zárult mind a rajongók, mind a zenészek számára. Gyakran megesett, hogy a közönség soraiban az elfojtott indulatok olyan intenzitással törtek a felszínre, hogy a rendezvény végül botrányba fulladt. A színpadon vagy a nézőtéren feltörő indulatokat sokan sokféleképp magyarázták. Van, aki esze vesztett őrjöngésnek, dekadens tombolásnak titulálta és van, aki a katarzis élményét a szabadságvágy elemi megnyilvánulásait láthatta benne. Ugyanígy magát az undergrund zenét is lehetett egyszerűen értelmetlen zajnak titulálni, vagy művészeti és kulturális értékeket felfedezni benne, tegye ezt mindenki belátása és személyes tapasztalatai szerint.
Számomra mindenképpen a személyes beszélgetések során vált egyértelművé, hogy az adott időszak kultúrpolitikája, és a korszak szubkultúráinak szembenállása egy igen egyedi és talán semmi máshoz nem hasonlítható - olykor kifejezetten groteszk - kulturális légkört teremtett.
Az alapkérdés részemről az, hogy a korszak uralkodó szellemiségét meghatározó politikai elit, vajon menyire hitt abban, hogy egy tömegeket mozgató és minden oldalról heves indulatokat kiváltó életérzés és szemléletmód hosszú távon hatékonyan irányítható és megszelídíthető. Ugyanígy elgondolkodtat az is, hogy a gyakran tíz-húsz éves lázadó zenészek mennyire gondolhattak bele abba, hogy azzal a pár lefogott akkorddal milyen hatást váltanak ki az emberekből, és végül valamilyen szinten „történelmet írnak”.
Elmondható, hogy a vasfüggöny keleti oldalán, újfajta hangszereken újfajta dallamokat (vagy néhány esetben „ősi hangszereken ősi dallamokat”) játszani a Kádár rendszer alatt egyet jelentett a megbélyegezettséggel. A rendszer mindent megtett azért, hogy a Rock N’ Rollt lejárassa és ellehetetlenítse, mivel saját érdekeivel szemben kezdettől fogva veszélyesnek tartotta. Ezt a látásmódot a hatalom a közvéleménybe is belesulykolta. A propagandán keresztül a rétegzenészeket „naplopóknak” titulálták, akik „a társadalmuk számára hasznos munka nélkül” akarják leélni az életüket.
Ennek a hatása egyébként a mai napig érzékelhető. A rendőr már nem viszi el a fiatalokat, csupán a hajviseletük, vagy az öltözködésük miatt, bizonyos szubkultúrák képviselőit azonban a mai napig érezhető előítélettel kezelik, holott elvileg a Rock zene mára már szervesen beépült a kultúrába. Ezt a beépülést jól példázza, hogy az egykor botrányosnak titulált gitárzseninek, Radics Bélának, Angyalföld egyik eldugott kis terén 2005. októbert 29-én szobrot állítottak. Az avatáson magam is részt vettem, és elmondhatom, hogy történelmi pillanatként éltem meg az eseményt.
Aki ma kezdi a zenélést már sok tekintetben teljesen más légkört tapasztalhat maga körül. Az elmúlt 30-40 év alatt akár a hétköznapi életben akár a zene világában rengeteg változás történt. Akkor volt vagy inkább napjainkban nehezebb rétegzenével érvényesülni? Csupán nézőpont kérdése, hisz egészen más a kor, egészen más a társadalmi berendezkedés, az információáramlás, és ezek által teljesen mások a lehetőségek és az akadályok is.
Dolgozatban kiemelten vizsgált szubkultúra, a punk. A korszakban jelenlévő irányzatok közül véleményem szerint ez a megnyilvánulásaiban határozottan szélsőséges - és éppen ezért hatékonyan szemléltethető - irányzat jelentette a legnagyobb ellentétet a kor ideológiai elvárásaival szemben. A legmarkánsabb szembenállást ez a réteg, illetve az ebből kiinduló műfajok, (mint például a hardcore) tanúsították. Természetesen az egyidejűleg jelenlévő, vagy épp előzményként említhető más zenei irányzatok képviselőit is (mint például Hard Rock, Heavy Metal, Dark Rock) említeni fogom.
A rendszer, ellentmondást nem tűrő hozzáállásának szemléltetése céljából kiemelt hangsúlyt kapnak a 80-as évek során lezajlott Magyarországi Punk perek és előzményei, illetve ezek politikai háttere, melyek igen jól bemutatják az egykori diktatórikus rendszer és a szubkultúrák ”összecsapását”.
A kor elvárt társadalmi szemléletmódját illetve a vele szembeni tiltakozást főként a témához kapcsolódó - nem kizárólagosan punk kategóriába sorolható - dalszövegekkel, vagy szövegrészletekkel illusztrálom. Teszem ezt azért, mert leginkább a szövegeken keresztül válik felismerhetővé a rendszer, bizonyos szubkultúrákkal szembeni tiltó hozzáállásának és a gyakran túlzottan erőteljes retorzióknak oka is. A bemutatott idézetek, burkolt, kevésbé burkolt, vagy kifejezetten direkt megnyilvánulásaikban súlyos, nem ritkán vulgáris, cinikus módon, kritikát gyakorolnak a társadalmi problémákkal és a rendszer részéről általánosan megkövetelt magatartásformákkal szemben.
Kifejezetten jelen dolgozat apropójából két interjút is készítettem. Az egyszerűbb összehasonlítás érdekében mindkét esetben ugyanazokat a kérdéseket tettem fel beszélgetőpartnereimnek.
Az első interjúban a korszak egy máig is viszonylag széles körben ismert és nemzetközileg is elismert underground zenekarának egykori gitárosa nyilatkozik. A második esetben egy igen sokoldalú és a mai napig aktívan alkotó zenészkollégával beszélgettem, aki a 80-as évek végén kezdte underground zenei pályafutását punk és hardcore zenekarokban, napjainkban pedig - többek között - mint jazz dobos és a 90.9 Jazzy Rádió műsorvezetője tevékenykedik.
A beszélgetéseket a „A Magyar Punk kezdetei” című fejezethez csatolom, azonban mindenképp megjegyezném, hogy az említett zenekarok és zenészek tevékenysége ezen a beskatulyázáson jóval túlmutat.
Elmondhatjuk, hogy az Aczél György fémjelezte korszakban működő underground zenekarok jelentős hatást gyakoroltak a későbbi utódaikra, sőt némelyikük, akár eredeti nevén, akár mint „utódzenekar” a mai napig létezik, vagy épp a közelmúltban („nosztalgiából”, vagy „üzleti érdekből” inkább nem firtatom) alakult újjá. A korszak „feketebárányai” közül mára sokan már teljesen hétköznapi életet élnek, részben vagy egészében visszavonultak a nyilvánosságtól, de előfordulnak olyan személyek is, akik a jelen kor emberének teljesen más szerepkörben lehetnek ismerősek. A tiltások korszaka volt kinek a későbbi népszerűségét alapozta meg (Nagy Feró), és volt, akit börtönbe juttatott (CPg zenekar tagjai).
Vége az első estének.
Szerző: Novák Árpád
Utolsó kommentek