.jpg)
6 hosszú év után új stúdiólemezzel jelentkezik a Moby Dick.
A Holnapok ravatalán című lemez bemutatója december 10-én lesz a Club 202-ben, de ez a koncert nem csak lemezbemutató, hanem a zenekar 30 éves jubileumi koncertje is lesz egyben.
Az ünneplés a vendégzenekarok szempontjából is nívós lesz, hiszen két olyan remek csapat kapott lehetőséget, mint a Thornwill és az Eye Beyond Sight.
A Thornwill jelenleg második albumán dolgozik és december 10-én valószínűleg már új dalokat is hallhatunk tőlük. A somorjai Eye Beyond Sight-nak pedig idén jelent meg második albuma, az Edge Records gondozásában.
A buli igen jónak ígérkezik, aki teheti, ne hagyja ki.
Thornwill
Eye Beyond Sight
Moby Dick
2011.12.10.
Club 202
http://www.moby-dick.hu/




A december egy igazán izgalmas és élményekkel teli hónap lesz a Thornwill számára. 10-én lehetőségük lesz a Moby Dick lemezbemutató koncerten bemelegíteni a közönséget a budapesti Club 202-ben , majd 27-én, kedden a Subscribe és a Road vendégei lesznek a győri Bridge-ben.
A Bohemian Betyars 2009-ben alakult, valahol a hazai és balkáni népzene, a roma folk, a rock, az alternatív zene, a punk, a ska, és, mint társművészet, a néptánc határvidékén. Az együttest az énekes, Szűcs Levente és a gitáros, Mihályfi Máté alakították – saját megfogalmazásuk szerint „egy borozással, pálinkázással eltöltött este után, az árokparton muzsikálva kitalálták, hogy együtt fognak zenélni”. A két zenészhez később egy hegedűs (Palágyi Máté), egy szaxofonos (Hajnal Ferenc), egy bőgős (Fehér Gábor), és egy dobos (Fellegi Kristóf) csatlakozott – így született meg a hat tagból álló „elmebeteg zenekar”.
December 10-én, szombaton az X Wise Years Tour keretében Szombathelyre látogat a 10. születésnapját ünneplő Wisdom zenekar. A srácok az immár egy évtizede kitartó rajongótábornak egy ingyenes bulival köszönik meg az eddigi támogatást. A bulin vendégként színpadra lép a Tűzmadár, és helyi erőként a Verilun.
Utolsó kommentek