Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

IV. Zorall Sörolimpia – 1. nap – iScream, Éjfény, Steroid, árak

2011.08.21. 17:55 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Augusztus 18-án délelőtt 11-kor kezdetét vette a IV. Zorall Sörolimpia. Nálam legalábbis.


 
Megérkezés, sátorállítás, a terep feltérképezése. Ismerősként érkeztem vissza Megyerre, hiszen nem ez az első alkalom, hogy részese vagyok a Sörolimpiának. Aktív részese, természetesen. Szerettem volna a lehető legtöbb dologról írni, de mivel nem tudok egyszerre több helyen lenni, sajnos volt olyan zenekar, akit nem tudtam megnézni és volt olyan program, amiben nem tudtam részt venni.


Délelőtt 11-kor még kevés ember lézengett Megyeren. Úgy kb. 200-an. Azt rögtön észrevettem, hogy ismerősben nem lesz hiány. Tatabányáról közel 100 ember érkezett a három nap alatt, dolgozni, fellépni, szórakozni egyaránt.


Nem sok időm maradt ezen elmélkedni, ezért gyorsan megebédeltem a sátor előtt, néhány kedves bogár társaságában (mondtam már, hogy utálom a természetet?:))  hiszen 13:45-kor már kezdődött is a program a nagyszínpadon Rossz szokás vagy szakmai ártalom, nem tudom, de kis füzetem és tollam társaságában eleve kritikus szemmel vizsgálgattam az első fellépőt. De amit kaptam, azt meg is érdemeltem.:)


A színpadon négy, krisztusi hajzuhataggal megáldott fiatalember valami iszonyat jó koncertet vágott le, death metal stílusban. A dalszövegekben volt minden, ami a stílusnak dukál: sátán, apokalipszis, és hörgés minden mennyiségben. Remekül kommunikáltak a közönséggel, és ebből rögtön következik, hogy volt közönségük. A félórás műsor után, egy gondolattal a fejemben (srácok, Ti eddig hol voltatok), megrohamoztam őket és megszereztem az idén, szerzői kiadásban megjelent lemezüket, ami inkább egy négyszámos demó, de ez a lényegen semmit sem változtat. A zenekar egyébként a Morgue névre hallgat és már 6. éve nyomják, főleg Szombathelyen és környékén.


A következő zenekar nem tudott a fűre szegezni, ezért átmentem a kis színpadhoz, hogy megnézzem, hány bátor jelentkező van a Barbaró Attila vezette Zorallokee-ra. Hát nem volt túljelentkezés:) De nem is számítottam másra. Na, majd a következő napon megjön a bátorság:)


Vissza a nagyszínpadra, hiszen kezd az iScream!


Kovács Judit, a banda frontasszonya nem volt ismeretlen a számomra. A Bandák Csatája tehetségkutatón az Ignor csapatát erősítette és ő a volt a Cherokee éneskesnője is. A remek hangú énekesnő most egy lánybandával nyomul, ami értelemszerűen tucatnyi férfit vonzott a színpad elé. Megjegyzem, hogy ha a pasik képesek lettek volna levenni a szemüket a csajokról, és kicsit a zenére is koncentrálni, akkor észrevették volna, hogy milyen jó. Volt saját nóta és feldolgozás is, és a népek ették, mint a cukrot.


De én igazából a lányok után következő fiúkra vártam nagyon. A két következő fellépő az Éjfény és a Steroid zenekar volt. Őket szintén a Bandák Csatáján ismertem meg, sőt mindkét zenekar döntőse volt a tehetségkutatónak. Nem véletlenül. A produkció, amit láttam tőlük, ismét megerősített abban a hitemben, hogy mindkét csapat többre lenne érdemes.

 


Visszatérve a kis színpadhoz, a veszprémi Deep Inside és a budapesti Rotten Tomatoes zenekar koncertjét néztem meg. Az előbbit először, az utóbbit már sokadszorra. Pai! Ne felejtsd a pólót! :)
A további zenei kínálatból, a fáradtságra való tekintettel, kimentettem magam. Előtte azért csináltam egy gyors ármustrát:
5dl üdítő vagy sör 300 és 400 forint között mozgott, a kürtöskalács (imádom) baráti áron, 500 forintért volt kapható, kávé 250-300 forint, ha pedig kulturált körülmények között szerettem volna tartózkodni, azon a helyen, ahova a király is egyedül jár, 50 forintot kellett fizetni. Jelzem, megérte. Egy tál étel 600 és 800 forint között mozgott, és nem volt panasz a szakácsra.
Természetesen nem hiányzott a póló- és csizmaárus, a csillámtetkós, és mindenféle remek felvarrókat tudott vásárolni az, akinek még volt szabad hely a motoros gúnyáján.

Az első este főzenekara a Rock’n Roll Swindle volt, amit már a sátorban hallgattam. Ígérem, legközelebb az első sorban fogok tombolni:)


 

Címkék: beszámoló

A bejegyzés trackback címe:

https://metalkilincs.blog.hu/api/trackback/id/tr913169086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása