Metalkilincs

Tegnap belepillantottam az X Faktorba. Végignéztem a végtelenül egyszerű és sötét Lady Gaga imitátor bemutatkozását, majd a produkcióját is, illetve megtekintettem a párducharisnyás szépség ámokfutását a színpadon. Aztán kikapcsoltam a tévét. Lehet, hogy volt olyan versenyző a későbbiekben, akire azt mondtam volna, hogy ez igen!, de nem akarom ismételni önmagam, miszerint rengeteg tehetséges énekes, zenész van a környezetemben, akiknek valamilyen okból nem jár ez a fajta népszerűség. Éppen ezért nem vagyok kíváncsi újabbakra, amíg őket nem látom a nekik járó státuszban.

A két fent említett lányról először azt jutott eszembe, hogy tuti nincs otthon tükrük. Illetve nincsenek olyan barátaik, akiknek az IQ szintje mondjuk, úgy 50 felett van. Mert ha lenne, biztosan szóltak volna nekik, hogy figyu, nem tudsz sem énekelni, sem jól mozogni a színpadon és még csúnya is vagy. Ne égesd le magad.

Akkor most vizsgáljuk meg ezt a két dolgot. Leégés és tehetség.

 Előbb talán a leégést. Ez a műsor erről szól. Nem arról, hogy újabbnál újabb tehetségeket találjanak, hiszen 1 éven belül eldobják őket, mint a rongyot. Ez arról szól, hogy legyen min röhögni. Show business. From Amerika. Talán ezért vannak a kereskedelmi csatornátok olyan ritkán jó vígjátékok. Minek? Ennél jobb úgy sem kell. Kiröhögünk embereket, és ami még szomorúbb, kiröhögtetik saját magukat.

Az emberi butaság határtalan. Hihetetlen, hogy ennyi önbizalommal teli ember él Magyarországon, az pedig még hihetetlenebb, hogy ezt az önbizalmat és kitartást, amivel például a párduc bugyis kiválasztja fantasztikus ruhatárát, nem arra fordítják, hogy például nyelveket tanuljanak, képezzék magukat. A csudát! Elmennek egy ilyen vagy ehhez hasonló műsorba és ettől várják a saját felemelkedésüket, gondolva azt, hogy valaki majd felfedezi őket és az életben többet nem kell dolgozniuk.
Bikicsunáj, biztos vagyok benne, hogy tündöklésének időszakában, kis falujának éves költségvetését kereste meg csak egy maga. Ja, mert persze volt olyan szervező, aki ezért fizetett. Azért ezt ne felejtsük el.

Nézzük a tehetséget. Érdekel szerintetek ez IGAZÁN valakit?  Dehogy. Emlékeztek még Rúzsa Magdira? Tóth Vera? Megvannak? Hol vannak?  Hova tűntek miután kiszállt mögülük egy tökéletesen felépített gépezet. A saját útjukat járják, ha tudják. Már új kedvencek vannak. Tiszavirág élet. Ez az élet vár minden ilyen műsorba jelentkezőre. Azaz ez a két dolog. Vagy brutálisan leégetik magukat és egy ország röhög rajtuk, vagy ha szerencsések, akkor körülbelül fél évig elhihetik magukról, hogy sztárok.

Mikor ez a gondolatsor végigfutott az agyamon, megnyugodtam. Ez és az ehhez hasonló műsorok lényegében egy mottót követnek: 15 perc hírnév.
Aztán lehet visszamenni a múzeumba őrködni, vagy az irodába dolgozni.

Szóval kedves zenekarok, zenész barátaim! Feltörekvők, amatőrök, profik és mindenki, aki próbálja a helyét megtalálni a zenei világ sűrű, sötét és néha farkasokkal teli erdejében. Járjátok továbbra is saját utatokat! Nektek több jutott és mindig is több fog jutni 15 perc hírnévnél!