Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hangerilla - 2011 a változás éve

2011.09.20. 21:16 | Metalkilincs | 1 komment

A 2008-ban alakult zenekar első éveit , mint oly sok más zenekar esetében, a tehetségkutatózás tette ki. A legutolsó olyan jól sikerült, hogy Tatabányáról elhozták a Peron első díját, mely egy videoklip volt.  Ez a videoklip azóta már elérhető  volt a Music Channel, 1 like rock című műsorának nézői  számára is, sőt egy interjú is tartozott a bemutatkozáshoz, melyet a Hegyalja Fesztiválon rögzítettek. Sajnos a zenekar idén nem volt a fellépők között, de ami késik az nem múlik. Eddig is voltak a zenekarnak szép pillanatai, hiszen komoly közönség előtt mutatkozhattak be a tavalyi SzeptEmberfeszten, illetve a Káosz fesztiválon, ahol a Neo FM rádió élőben közvetítette a velük készült interjút.
A zenekar most egy komoly fordulóponthoz érkezett, hiszen készül az első lemez, amire már oly régóta készülnek. Ami viszont friss történés, hogy felkerültek az újjászületett RockinforM magazin "New kids on the rock" elnevezésű válogatás lemezére. Így még a lemezmegjelenés előtt egy daluk biztosan eljut több ezer zeneszeretőhöz.


A zenekart legközelebb szeptember 23-án pénteken, a kecskeméti Kilelében láthatjuk és hallhatjuk.

http://www.hangerilla.hu/
http://www.facebook.com/hangerilla

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://metalkilincs.blog.hu/api/trackback/id/tr113242066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sipi4214 2011.09.27. 21:53:18

HI! ITT IS FOLYTATOM EGYSZEMÉLYES HÁBORÚMAT MISZERINT!!!!! A ROCKINFORM SZEPTEMBERI SZÁNMÁNAK CD MELLÉKLETE (NEW KIDS ON THE ROCK VOL 1.) EDDIG NEM MEGMAGYARÁZOTT OKOK MIATT HIBÁSAN LETT KIADVA!!! A HANGERILLA HAKUNAMATATA C.SZÁMA VALAHOGYAN LEMARADT RÓLA ÍGY A 13 DAL HELYETT CSAK 12 HALLHATÓ ÉS A 6 OS TREKKTŐL KEZDVE CSÚSZIK AZ EGÉSZ TREKK LISTA......KÖSZÖNJÜK....SZÍVEM LEGMÉLYÉRŐL JÖVŐ JÓKÍVÁNSÁGOK KÖZEPETTE...ÜDVÖZLET...HANGERILLASIPI
süti beállítások módosítása