Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

2011
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Twister koncert újra Budapesten - vendég: Ördögárok

2011.09.18. 21:46 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Majd két hónappal a  Club 202-ben megtartott lemezbemutató után a Twister újra Budapesten játszik. Ebben az évben ez lesz az utolsó önálló koncertjük  a fővárosban, hiszen október közepétől a Junkies vendégeként járják az országot és velük térnek  majd vissza december 30-án a Club 202-be.

Remélhetőleg az a sok-sok rajongó, aki jelenlétével megtisztelte  a lemezbemutató koncertet, ismét felkerekedik majd, hogy hallja a Megkísértés című slágert, ami elhagyhatatlan egy Twister koncerten. Természetesen a zenekar full repertoárral készül és ebből nem maradhat ki a másik nagy kedvenc, az Így imádlak sem.

Ezen az estén az Ördögárok zenekar lesz a Twister vendége. A tehetséges dunaújvárosi banda épp egy háromszámos demón dolgozik, amihez nagyon ötletesen,  előrendeléssel lehet hozzájutni.

A zenekar, ugyanúgy mint a Twister, idén fellépője volt a Zorall Sörolimpiának, és bár az eső első körben elmosta a produkciót, később a fiúk be tudták fejezni azt,amibe igen élvezetes módon belekezdtek. Remélhetőleg a budapesti lehetőséggel újabb rajongókra fognak majd szert tenni.

2011.09.30.
PeCsa Café, Városliget
Ördögárok, Twister
Kezdés: 20:00
Belépő: 500 HUF

https://www.facebook.com/ordogarok
 http://www.twistermusic.hu/

Címkék: ajánló

A Renovage nyerte a XVI. Peron tehetségkutatót!

2011.09.17. 21:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Tehetségkutatóra járni jó dolog. Baromi fárasztó, de izgalmas is egyben. Amellett persze szomorú is, hiszen ha logikusan gondolkodik az ember lánya, tudja, hogy ebben a kis országban ennyi tehetségnek sajnos nincs helye. De felejtsük el a logikát! Azzal úgysem megyünk sokra :) Nézzük inkább a XVI. Peron tehetségkutató versenyzőit, nyerteseit illetve azt, hogy én hogy láttam ezt az egészet.
A tervezett 20 zenekarból a megérkezésemkor már csak 17-re számítottunk, majd ez a szám 15-re csökkent. Valahogy nem bántam, mert tudom, hogy mi meló végighallgatni sok-sok zenekart rotációban.


Az első zenekar a komáromi No Money blues volt. Tehetséges fiatalok, szépen játsszák azt a bluest. Egy releváns szórakozóhelyen szívesen el is hallgatnám őket. A budapesti Nuklea produkciója sajnos annyira nem kápráztatott el, nem találtam benne semmi egyediséget, pedig ez ennyi zenekar között ( Újfalusi Gábor szerint közel 10 ezer) elengedhetetlen volna. Az oroszlányi False Kelly-ben viszont  volt valami. A frontember jó fazon és elég izgalmas hanggal áldotta meg a Jóisten. Rutin még nincs, de az még később úgyis megjön.

A szolnoki Tűzvihart már ismertem, de élőben még nem volt szerencsém a zenekarhoz. Ma eljött a pillanat. Lévai Zolinak nagyon jó torka van és a színpadi mozgás is rendben volt. Már csak egy zenekar kellene mögé.

A budapesti Battery Bandtól a teljes zsűri lényegében egyszerre dobta azt a bizonyos hátast. A színpadon néhány, saját bevallásuk szerint, 15-16 éves fiatal állt fel egy frontlánnyal és két olyan dallal örvendeztettek meg mindenkit, hogy száj nem maradt csukva. Péterffy Lili kristálytiszta, gyönyörű hangja,és  a mögötte álló-ülő zenészek, a nagy öregeket megszégyenítő hangszeres tudása több volt mint lenyűgöző. A muzsikát tegyük az alternatív rock kategóriába, vagy egyszerűen mondjuk azt, hogy ezt a csapatot feltétlenül meg kell nézni és hallgatni minden zeneszeretőnek.

Az utánuk következő orosházi Black band sajnos nem tudta überelni a produkciót. Kicsit sajnáltam is őket, hiszen ők is tehetségesek és nagyon fiatalok, de a Battery Band után sajnos nem tudtak labdában rúgni. Kellett is az ebédszünet, hogy mindenki ki tudja heverni ezt a pozitív sokkot.

Az ebéd után viszont jött a következő sokk. Van pár olyan város Magyarországon, ami ontja magából a tehetséges zenekarokat. Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár például  ilyen városok. Az utóbbiból érkezett a Scylla, akik bár csak 1 éve alakultak, de annyira egyben volt a produkció és ráadásul annyi jól tolták a srácok, hogy rögtön megszületett a következő kedvenc.

Utánuk ismét egy erős sokk következett, hiszen a tatabányai We will rise zenekar metalcore stílusban elkövette megalakulása óta az első fellépését, amit, biztos vagyok benne, hogy hamarosan több is fog követni. Nem vagyok egy lokálpatrióta, de most büszke vagyok, hogy ilyen zenészekkel élek egy városban.

A tapasztalat az, hogy egy tehetségkutatón általában maximum egy-két olyan igazi tehetség kerül színpadra, akikre igazán oda kell figyelni. Nos, ez ma nem így történt. Az én számolás szerint a We will rise után következő ChRoN már a negyedik zenekar volt a sorban, akik mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. 

A zenekar két énekessel rendelkezik, és az  egyiknek, Balogh Ádámnak olyan hangja van...! Pont mint Tunyónak. De ne dicsérjük csak Ádámot, hiszen a teljes zenekar, tokkal-vónóval nagyon ott volt a szeren. Én csak ennyit írtam a nevük mellé: juj, de jó!:)


A utánuk következő két zenekar sajnos nem volt ennyire lenyűgőző, így legalább az adrenalin szintem kicsit lejjebb szökött. A tatabányai Long Beach zenekaron konkrétan majdnem bealudtam. Nagyon fiatalok a srácok ,tehát még van idejük eldönteni, hogy milyen stílusban szeretnének játszani. A Face today-ről először a Green Day jutott eszembe. Nem volt semmi gond a produkcióval, csak ahogy a Nuklea esetében, nem volt semmi extra.
Az utánuk következő Zaphod zenekarral ebben az évben már a harmadik tehetségkutatón futok össze. A frontlány és az egész zenekar sokat fejlődött, de sajnos ez még mindig nem az én zeném, bár belekötni semmibe se tudok.

A Renovage produkcióját már nagyon vártam. Év eleje óta figyelem őket, mert szerintem jók. Sajnos a legutóbbi találkozásunk óta nem csak nevet változtattak, hanem énekest is, bár azt muszájból. Ma este a Progness énekes Vincze Andrew segítette ki őket és mit mondjak, ez volt a mai napon a sokadik sokk! Juhász Peti bőgős megígérte, hogy névcsere már nem lesz, viszont ezt az Andrew fiút valahogy tartsátok meg!


A veszprémi Metallophilia zenekar nem volt rossz és biztos vagyok benne, hogy egy gyengébb mezőnyben több sikerük lett volna. A frontember viszont nagyon jól kezelte a technikai malőr kapcsán keletkezett üresjáratot. Mert ezt is tanulni kell. Az utolsónak maradt a Nemart zenekar. Az első nótánál még annyira nem figyeltem, mert az első percben nem jött az a bizonyos sokk, viszont a másodiknál már kialakult véleményem volt. A énekes viszi a hátán a produkciót,ami nem jó, viszont Ő jó, szóval tessék hozzá felzárkózni! Van még idő, nagyon fiatal a csapat.
Amíg a tavalyi győztes muzsikált, megszületett a végeredmény.


A 2011-es Peron tehetségkutatót a Renovage nyerte! Második helyen a Battery Band végzett, harmadik pedig a ChRoN lett.


Gratulálok a nyerteseknek!

 

Címkék: beszámoló

Pop84 - azok a boldog 80-as évek...

2011.09.17. 19:40 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Ki ne emlékezne még a 80-as évek fülbemászó dallamait játszó zenekaraira: Duran Duran, Talk Talk, Alphaville, Spandau Balett Kajagoogoo, Nick Kershaw, Culture Club, Depeche Mode, Aha, Police, Level 42, Ultravox, Dead or Live, Wham, Communards, Black, és a többiek.

 


POP84 néven összeállt egy új formáció, akik csakis ebből a korszakból állították össze a repertoárukat. Koncertjeiken újra és újra átélheted a ’80-as évek hamisíthatatlan érzését.

A zenekar tagjai:

Csordás Levente (ex Shygys) - ének,
Boros Péter (Zorall) - dob,
Lévai Hangyássy László (Zorall)- bass
Vilmányi Gábor (ex Exotic, Manhattan)- gitár

Első bemutatkozó koncert:
2011 szeptember 22.  Barba Negra Music Club

Gyere el és fiatalodjunk együtt 25-30 évet. A belépés ingyenes!

https://www.facebook.com/pages/POP84/226278850753321

Címkék: ajánló

Hajnal Gábor - 45 év

2011.09.16. 22:05 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A 45 még gombócból sok, nem hogy évekből. Pedig pont ennyi. 1966 óta a ZENE, így nagybetűvel, tölti ki Hajnal Gábor mindennapjait. 45 év! Még felsorolni is sok, mi mindent történt ezalatt a 45 év alatt. Mi történt a zenével, mi történt Gáborral, de ami a legfontosabb, hogy mit tett hozzá Ő maga a ZENÉHEZ.

1966-ban Könyvklub-klubvezető, 1970 és 1975 között az Egyetemi Színpad könnyűzenei szerkesztője és műsorvezetője, 1975-től a mai napig koncertszervező, 1976 és 1980 között a Piramis menedzsere, 1983 és 1985 között a Ifjúsági Rendező Iroda  könnyűzenei vezetője,    1985 és 1987 között a    Budapest Sportcsarnok sajtófőnöke,    1994 és 1996 között a   P.Mobil együttes menedzsere,  2oo8-tól között   a Piramis Plusz és Slamo menedzsere, a Pecsa Café műsorszerkesztője.

Természetesen nem soroltam fel mindent, mert szinte felsorolhatatlan. Inkább továbbítom az üzenetét:

  A 45 nem igazán kerek évforduló, de biztos ami biztos, ünnepeljük meg, azért ez sem semmi. Amikor 1966-ban bekerültem a "szakmába", nem gondoltam volna, hogy egész életemet végigkíséri a zene, talán azt is lehet mondani  -ez lesz az életem. 45 év alatt sok minden történt, jó és rossz is, de ha visszatekintek, a jóból több jutott. Úgy gondolom, szerencsés vagyok, azt csinálhattam, amit szerettem ,ami örömet okozott.Nagyon sok barátra, kollégára találtam és úgy gondolom igazán megér egy estét, hogy összejöjjünk, beszélgessünk, felidézzük az emlékeinket és beszámoljunk a terveinkről.. Mert vannak még terveink...

Szeretettel várlak a Pecsa Caféban november 24-én 19 órakor.
Hajnal Gábor

Címkék: hírek

Demonlord - The Bastard's Song - vadiúj videó!

2011.09.16. 18:12 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Hol lehet legjobban lemérni egy dal sikerét? Hol máshol, mint a nyári fesztiválokon! Így tett a Demonlord zenekar is és íme itt a végeredmény.

Ezt a remek nótát nem csak klip formájában hallgathatjátok meg újra és újra, hanem szeptember 30-án a Club 202-ben is a Metal on Metal 2011 Fesztiválon.

A részletekért ide:
http://www.demonlord.hu/

 

 

Címkék: hírek

Bemutatkozik a Blues Fantasy Band!

2011.09.16. 15:41 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Blues Fantasy Band 2010 év elején alakult. A csapat célja nem volt más, minthogy a stílust kissé átértelmezve megformálja saját zenéjét. Az első időszak kemény és folyamatos munkát, ötletelést rejtett magában. Ez fakadhatott abból, hogy a tagok bár régóta állnak színpadon, és évek alatt már számtalan zenei műfajban bemutatkoztak a közönség előtt, ebben a felállásban, közösen még nem zenéltek.
Mint minden zenekar életében, itt sem maradtak el a kezdeti tagcserék. Néhány hónap után azonban összeállt hat ember, akik igazán magukénak érzik a produkciót.
Ami megkülönböztetheti ezt a bandát a többitől, hogy a 70-es évektől kezdődően egészen a napjainkig kialakuló és folyamatosan változó stílussal együtt formálódnak a dalaik, akár a sajátok, akár a feldolgozások. Dalszövegeik egyszerűen és őszintén szólnak a világ és az emberek tökéletlenségéről, a zene elképesztő erejéről, a nyugalmat kereső nők és a lázadó férfiak örök harcáról.
A másfél-kétórás koncerteken a saját dalokon kívül a rock-és blues legendák legismertebb nótái is helyet kapnak: Gary Moore, Robben Ford, Johnny Winter, stb.
 
Tagok:
Makkai Orsi – ének, vocal
Makkai Zsolt – ének
Görcsös Szabolcs – gitár
Király Róbert – gitár
Papp Tibor – basszusgitár
Szabó Csaba - dob

http://www.bluesfantasyband.com/
 

Címkék: bemutatkozik a

Rómeó Vérzik - sikeres nyár, mozgalmas ősz

2011.09.16. 15:15 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Sikeres nyarat zárt a Rómeó Vérzik.  A somorjai zenekar  nyáron bejárta az országot és környékét. Most kicsit megpihennek, hogy október 1-től újult erővel tudjanak támadni.

Nézzük a a támadási pontokat:

Október 1.  Sopron - Hangár
Október 8. Zalaegerszeg – Műv. Ház
Október 14. Szekszárd – Sportcsarnok
Október 15. Győr - Bridge
Október 21. Szeged – Club Noir
Október 22. Tatabánya – Roxxy
Október 29.  Szombathely – Oladi M.H.
Október 30. Budapest – Club 202


November 4.Komárom (Sk) – Rév
November  5. Barcs – Kultúrház
November 11.Pécs – ZION
November 12.Dombóvár – Kultúrház
November 25.Debrecen - Unplugged
December 2. Zselíz (Sk) – Kultúrház
December 16.Dunaszerdahely (Sk)  – Soul Hunter Music Club

http://romeoverzik.sk/

 

Címkék: ajánló

Metallica tribute est Debrecenben!

2011.09.14. 22:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Az idén 30 éves Metallica  tiszteletére 3 órás BEST OF műsorral készül a debreceni  Unplugged Club.
A fellépők:  Vertigo és Scary Guyz, valamint vendégként a Rammlied {Rammstein tribute}
A belépő elővételben megvásárolható a Rock-Ness hanglemezboltban, kedvezményes 900 forintért, a  helyszínen ugyanez 1100 forint lesz.


2011. szeptember 30
Debrecen, Unplugged Club
X. Metallica-est

Kezdés: 19:00
 

 


http://debrock.hu/
 

Címkék: ajánló

Elkészült a Borgia zenekar első videoklipje!

2011.09.14. 16:08 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A kunhegyesi Borgia zenekar 2008-ban  alakította ki jelenlegi felállását.  Sas Szilárd (gitár), Nagy Máté (dob), Nagy Tibor (ének, basszus), Karap Zoltán (ének, gitár),  és Magyar György (billentyűk, vokál) még ebben az évben elkészítették első demojukat és 2009-ben rögzítették  első lemezüket is, melynek az Adélok és Edék nevet adták.

Az örök dilemma, a szerelem, a nő és férfi kapcsolata volt a motiváció a címválasztásban,  hiszen ez mozgat mindent, ez határozza meg mindennapjainkat. Természetesen a Borgia dalai is jórészt erről szólnak,  de amiben a Borgia más, az maga a Borgia. Ha feltétlenül rájuk szeretnénk húzni valamilyen  stílust, akkor az az alternatív rock lenne, de ez csak addig érdekes, amíg az embereket ennek hatására fel tudjuk állítani a karosszékből. Ha elmennek egy Borgia koncertre, úgyis magával ragadja őket a zenekar és a zenészek bája és várni fogják a következő alkalmat, mikor ennek az érzésnek újra a részesei lehetnek.


A klip a Rédió című számra készült, ami talán nem véletlen, hiszen a dal abszolút RÉDIÓbarát, amit remélhetőleg hamarosan azok is észrevesznek majd, akik lehetővé tudják tenni, hogy oda is kerüljön.


http://www.facebook.com/theborgia2

 



 

Címkék: hírek

Junkies - Twister közös zajongás októbertől!

2011.09.14. 14:25 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Junkies vendégeként járja majd az országot október közepétől  a Twister.

A lemezbemutató koncert után már megmutatták magukat Szegednek és Révkomáromnak, valamint  a Zorall Sörolimpia táborlakóit  is sikerült megkísérteni. Most a Junkies vendégeként további nagyvárosokban mutathatják majd meg, hogy mit tudnak.

A 12 állomás közös zajongást a  december 30-i Club 202-es bulival zárják majd le, ahova a Twister, most már elmondhatjuk, kedves ismerősként tér majd vissza.

 

A turné állomásai:

október 14. Tatabánya – Roxxy
október 15. Zalaegerszeg – Grabowszky
október 21. Nyíregyháza – Y2K
október 28. Sopron – Hangár
október 29. Szombathely – Végállomás
november 5. Várpalota – Alagsor
november 12. Keszthely – 512 Club
november 18. Szarvas – Zebra
november 19. Budapest – Barba Negra
december 10. Szentes – Grafity
december 17. Kazincbarcika – Diamond
december 30. Club 202 - Budapest


http://www.junkieszenekar.hu/
http://www.twistermusic.hu/

Címkék: ajánló

süti beállítások módosítása