Metalkilincs

 

Elérkeztünk az utolsó estéhez. Remélem, élveztétek ezt a néhány rock történelmi estét.:)

 

A végére maradt a punk " megszületése" és egy interjú a VHK egykori szólógitárosával, Szabó Istvánnal.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első szárnypróbálgató punk zenekarokat többnyire középiskolás fiatalok alapították, ismert külföldi punk zenekarok, - mint például a Sex Pistols - hatására. Véleményem szerint a magyar punk kezdeteit nem lehet egy zenekar megjelenésével definiálni. A szakirodalmak is eltérően nyilatkoznak a kérdéssel kapcsolatban, hisz az események szinte egyidejűleg, de több szálon indultak. A mozgalom hazai megjelenése körülbelül 1978-ra tehető. Míg Pozsonyi s Spions zenekar 1978. Január 15-én, az Egyetemi Színpadon megrendezett Anna Frank emlékestet (az URH, a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó is fellépett) tekinti a hazai punk kezdetének, addig Sebők János a punk fogalom megjelenését a Beatrice zenekar színrelépésével magyarázza. Kétségtelen, hogy ez utóbbi zenekar lett végül a leginkább meghatározó. 

 

A Beatrice dalaiban - a punkra jellemzően - nyíltan támadta a diktatúrát. Be nem tiltották a zenekart, a legtöbb megyéből viszont kitiltották őket. Nagy Feró útlevelét bevonták, ekkor adja magának a „Nemzet Csótánya” nevet. Érdekes döntés volt a KISZ részéről, hogy éppen a „rendszerellenes” Beatrice támogatásával kívánt tömegbázist szerezni magának.

 

Ennek a támogatásnak az lett az eredménye, hogy együtt turnézhattak, pl. az akkor igen népszerű Omegával. 1980-ban szerződést kötöttek az Erdős Péter által vezetett Magyar Hanglemezkiadó Vállalattal (ekkori egyeduralkodó cég a Magyar könnyűzenei piacon), mégsem lett nagylemeze a Beatricének. Erdős és a Beatrice között soha nem volt felhőtlen a viszony, az 1981-es tatai rock-tanácskozáson a „popcézár” keményen bírálta a Beatrice tevékenységét, nihilistáknak titulálva a zenekart.  Ennek következtében a Zenész Szakszervezet elhatárolódott tőlük, emiatt még abban az évben feloszlottak. 

 

A szövegeikben a pártállami diktatúrát leplezetlenül kritizáló, megjelenésükben és viselkedésükben egyaránt „botrányos” zenekarok, tevékenységével szemben a hatalom az első perctől kezdve tiltakozással reagál. Így, - mint ahogyan az a fenti idézetben is szerepel - nem meglepő, hogy az akkori művelődéspolitikai elvek szerint beszabályozott lemezkiadásra nem volt esélyük. A zenekarok próbatermeikben, vagy koncertjeiken minimál technikával rögzített felvételei gyakran hallgathatatlan minőségben terjedtek kézről-kézre.

 

 

 

Fontos megemlítenem, hogy Istvánnal kezdő énekes koromtól jó barátságban vagyok. Egy rövidebb ideig volt szerencsém egy zenekarban játszani vele. A témaválasztásom nagyban neki köszönhető, hisz a dolgozatomban bemutatott korszakról már korábban is rengeteget mesélt nekem. Beszélgetésünk, a tőle megszokott őszinteséggel zajlott, reményeim szerint kellőképpen megvilágítva a vizsgált témakört.

 

 

Első kérdéseddel megfogtál, mivel soha nem gondoltam ezt végig. Azt hiszem jó volt mindig új dolgokon agyalni, és persze nem kellett megtanulni csajozni, mert minden ment magától.

 

 

Ez így pár sorban túl sűrű lenne. A dobtól a gitárig, a funkytól a punkon keresztül a metálig, az alternatívtól az avantgárdig és még sorolhatnám, széles a paletta...igazából a kihívás a jó az egészben. Eddigi zenekaraim a Rohamcsapat, +.d. és a Nehéz balett, VHK, Invázió, és a Paradoxon.

 

 

A családból anyám tudta egyedül, vele nem volt gond őt nem érdekelte, a barátok közt volt, akit lelkesített, és volt, aki hülyének nézett, máig nem tudom kinek volt igaza.

 

 

Igazából akkoriban, ha csak egy nyamvadt rock csapatot csináltál, már kihagytad az elvtársi Magyarországba való belesimulás sanszát, de mit mondjak?...egyre kevesebb kispárnát harapdáltam össze emiatt a zokogástól. Nagyobb gondjaim akkor voltak, amikor a VHK-ban toltam a bringát. Emlékszem, amikor egy egyetemi buliban játszottunk, páran panaszkodtak, hogy „a rektor már azért is kirúg, ha vöröset köptél”. Ami azt illeti nem is lehetett kiírni, hogy a Vágtázó Halottkémek zenekar lép fel, helyette a „Hatóság” nevet használtuk, vagy például a közgáz egy kisebb klubjában „VHK szintetikusok” néven futottunk. A Vágtázó Halottkémek ilyen formában talán a Pszichiátriai Intézet pincéjében került fel elsőként a plakátra.

 

 

Mindig volt egy-egy ember, aki rátapadt bandákra, de egy idő után ezeket megtanultuk kezelni. Emlékszem volt egy kulcsmondat, ami mindig megnyugtatta a spicliket, ez így hangzott: „Addig jó nekünk, amíg a Kádár elvtárs velünk van” - Lenin már nem lehetetett - , erre mindig megnyugodtak és végül lekoptak. Persze, előfordultak atrocitások is. Ha jól tudom Gazit (Waszlavik Gazember László) például egyszer nem engedték fellépni a yardok a budai „ifi parkban” a volt Backing Groupal - így hívták aktuálisan a Beatricét -. 

Egy idő után én is kaptam figyelmeztetést. Ez elég rendhagyó volt, ugyanis a legjobb barátom mamája szólt nekem hogy „ezt azért mégse” és mivel akkoriban, ha felhívtad a rendőrséget és név szerint kérted őt, egyből adták is a telefonhoz, hajlottam rá hogy komolyan vegyem a figyelmeztetését.

 

 

Ma úgy néz ki a punk mozgalom, hogy ha „liberó” vagy - Liberális szemléletű (a szerk.) - kapsz lemezt, nyilvánosságot, és ami kell. Ha pedig nem, akkor talán még nehezebb, mint régen volt, hiszen ma már nagyítóval kéne keresni olyan rádiót, aki elég bátor, hogy leadja. Persze, van már Internet, csakhogy egy szubkultúra szubkultúrájának lenni? Ez így elég bizarr, arról nem is beszélve, hogy például mi van akkor, ha Te speciel a csórókhoz szólnál? Na, mindegy én egyelőre a dolog nyilvános részét abbahagytam, persze a fióknak azért dolgozom rendületlenül, hátha változik valami. Úgy legyen.

 

 

Történelmi korszakok változnak, hatalmak születtek, majd tűntek el a történelem során, de valamilyen formában nyomot hagynak maguk mögött a kultúrában.

 

A dolgozatomban bemutatott rendszer, társadalmunk 1989 előtt megszületett tagjai számára „létező szocializmus” volt, saját tapasztalatok és emlékek fűződnek hozzá. Gyerekkoromból máig megmaradt, hogy tanáraink (kiket még többségében a kádári ideológiák szerint neveltek) féltve intettek minket a „szakadtaktól” és a „tarajosoktól”, hisz ezek a fiatalok az általánosan elfogadott értékrendek szerint egyet jelentettek a devianciával, a rombolással és a Magyarországon Kádár korszakában a lázadásnak a „tiltott szubkultúrákhoz tartozásnak” komoly tétje volt. Az egykor tiltott zenék ma már bárki számára beszerezhetőek, hisz többségük 1989 után végül kiadásra került. Talán a szövegviláguk egy napjainkban felnövő fiatal számára már kevésbé érthető, mégis sok esetben aktuálisnak tűnhet. 

 

A korszak underground zenéje nem más, mint egy történelemmel szembeállított „görbe tükör”, egy korszak lenyomata, ami a gyakran hallgathatatlan minőség ellenére is véleményem szerint legalább egy hallgatást megér, hisz egy adott korszak zenéje, legyen az akár az akkor aktuális hatalom ízlésének megfelelő, akár attól eltérő információt hordoz magában korszakának mindennapjairól. A politikai berendezkedés - ha nem is a politikai elit - azóta megváltozott, de társadalmi problémák továbbra is vannak, és ezekről a problémákról, akár személyes, akár politikai a mai napig dalok születnek.

 

Fontos megemlítenem, hogy dolgozatomban a rendszer és a szubkultúrák, és nem pedig a társadalom egészének viszonyát szemléltettem. A Kádár fémjelezte egypártrendszer időszakát korántsem mindenki elnyomásként élte meg. Van, aki úgy emlékszik vissza, hogy akkoriban egy élhetőbb, biztonságosabb, nyugodtabb világban élhetett, mint a jelenlegi. Aki egykor KISZ tag volt - vagy épp úttörő - az nem feltétlenül az ideológiai beszabályozásra, sokkal inkább a kirándulásokra, kulturális rendezvényekre, nyári táborokra, és egyéb közösségi eseményekre emlékezik vissza. Ez sem meglepő, hisz a „puha diktatúra” alatt a rendszer pontosan arra törekedett, hogy az általa közvetített ideológia követői lelkesedésből és ne kényszerből szolgálják a párt érdekeit. Az underground ezzel a törekvéssel ellentétesen reagált, és a rendszer ezt nem nézte jó szemmel, hisz saját hibáival senki nem szeret szembesülni. Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy bármilyen politikai vagy társadalmi jelenségről legyen is szó, objektív képet csak akkor kaphatunk, ha a kérdést minden oldaláról vizsgáljuk, és ha minden érintett véleményét, érveit és ellenérveit figyelembe vesszük, ám sajnos ez a legritkább esetben történik így. 

 

Vége

 

Szerző : Novák Árpád