Ezúttal a Pecsa Music Clubban lép fel a zenekar március 9-én, pénteken este, amely a Pecsa négy koncert-helyszíne (hall, garden, café, club) közül most ad először helyet rock bulinak. A terem a közeljövőben nagy átalakuláson megy keresztül, teljesen felújítják, de addig is lesznek benne műsorok, koncertek.
Cry Free a Pecsában!
2012.03.06. 11:21 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
A több mint tíz éves csapat a Deep Purple nótáinak avatott előadója, az eredeti zenekar tagjai közül játszottak a billentyűs Jon Lord-dal, a dobos Ian Paice.szel és az alapító basszusgitáros Nick Simper-rel is, aki szerint a "Cry Free a Deep Purple-höz legközelebb álló dolog a világon". Ugyanakkor ne feledkezzünk el arról sem, hogy léptek fel Ken Hensley-vel, a Uriah Heep legendás dalszerzőjével is, legutóbb éppen a Pecsa Caféban.
A Cry Free első nagylemeze 2001-ben jelent meg, akkor még csak demóként, de azóta több lemezt is kiadtak, legutóbb 2008-ban a Ten Years in Rock címűt, ezzel ünnepelve a zenekar tíz éves fennállását.
Nagy Deep Purple őrület várható pénteken este, ráadásul a Santana rajongóknak is érdemes eljönni, mert a Cry Free előtt a Santana Tribute mutatja be a latin rock legnagyobb nótáit.
Címkék: ajánló
Pulzus tehetségkutató, ötödik forduló - összefoglaló
2012.03.06. 10:19 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
Rendben lement az utolsó elődöntő is. Láttuk és hallottuk az összes zenekart, elkészült a végső sorrend, megvannak a középdöntősök. Mielőtt összefoglalnám a tegnap este történteket, el kell, hogy mondjam, mind a 44 zenekar, aki vállalta a megmérettetést, felkészülten érkezett és a maximumot hozta ki magából. Sok fiatal zenekart ismertünk meg, akik előtt még hosszú út áll, de ha szorgalmasan és alázattal állnak hozzá a zenéhez, közelebb fognak kerülni a céljaikhoz. Találkoztunk olyan, régóta muzsikáló zenekarokkal, akik a tehetségkutató adta lehetőségeket szerették volna kihasználni a szélesebb körben való bemutatkozáshoz és hallottunk olyan tehetségeket, akik esetében csak egy kérdést tudtunk feltenni: Ti hol voltatok eddig?
A tegnap este első zenekara a budapesti Reverse Distortion volt. Úgy emlékszem egyszer már leírtam ezt: fiatalság és energia. A legjobb párosítás. Az egyik daluk száma Feel the music volt. Srácok, én éreztem. :)
Az utánuk következő Solid Icon nekem nagyon bejött. Talán picit izgulhatott a frontember, Lugosi Domokos, hiszen a produkciót megtisztelte jelenlétével édesapja, Lugosi László is, és milyen érdekes az élet, a zenekart a tesó, Lugosi Dani hangosította.
A Niburta beállása kicsivel több időt vett igénybe, mint a többi zenekar sound checkje. De amikor 9 muzsikus próbál összehangolódni egy klubszínpadon, ez teljesen érthető. De tudjuk, sok jó zenész kis helyen is elfér. :)
Volt itt furulya, hegedű, duda, gitárok, koboz és természetesen volt dob és basszusgitár is. A frontlányt csodaszép hanggal áldotta meg a teremtő, és érdekes módon ez volt az egyik olyan produkció, ami a legjobban megosztotta mind a zsűrit, mind a közönséget.
A következő zenekar esetében, egy személyes megjegyzéssel kezdeném. A Tűzvihar zenekart fél éve már láttam színpadon. Akkor nem a legjobb formájukat hozták, de nyitottak voltak a változásra, a fejlődésre. Most meg kellett állapítom, hogy sokat fejlődtek az elmúlt fél évhez képest. Csak így tovább!
A várpalotai Visioned Frailty frontemberét és dobosát már megismerhettük a Pure Tears of Dolori zenekarban. Ők nagyon tetszettek és a Visioned Frailty is nagyon tetszett. Palotás Péter egy Jokeres pólóban (nem a kártyás, hanem a betmenes) állt a színpadra és közölte, hogy most valami igazi elmebetegség fog következni. Stimmelt. :) Péter nagyon energikus frontember, és rendben van mindkét zenekara mögötte.
A kaposvári Renegade is nagyon felkészülten jött el a tehetségkutatóra. Nekem egy nagyon összeszokott, sokat koncertező banda benyomását keltették és ennek megfelelően profin tolták le a dalaikat.
Stormraizer: Nagyon sajnálom, hogy lecsúsztak a középdöntőről. A debreceni Stormraizer az a zenekar, akikre érdemes odafigyelni. Tehetséges zenészek, remek frontember, klassz zene (power metal). Nem véletlen, hogy már nyertek tehetségkutatót és egy gyengébb mezőnyben most is a legjobb 10 között lennének. Figyeljétek őket! Érdemes!
Az estét a szerencsi Rock Fusion zenekar zárta. Az énekest, Krajczár Ferencet az Echonald zenekarból már ismertem és most sem csalódtam benne. Őt is frontembernek teremtette a jóisten. A srácok fiatalok, ügyesek és nagyon élvezik, amit csinálnak. Ez már fél siker.
Mindig nehéz elfogulatlannak maradni, hiszen az ember óhatatlanul megkedvel zenekarokat, zenészeket. Néha magáért a zenéért, néha a hozzáállásuk miatt. Remélem, hogy a verseny végső kimenetelétől függően hallok még azokról a bandákról, akik az elődöntők folyamán a kedvencemmé váltak. Nézzük akkor a középdöntősöket:
No More Gravity
Semi Holsen
Southern Comfort
Contour
Nuklea
Dr. Melancholia
Paradigm Shift
Battery Band
Progtyca
What's Up?
Róluk hamarosan egy hosszabb ismertetőt is olvashattok majd és indul a közönségszavazás is, ahol a rajongók egy zenekart bejuttathatnak a középdöntőbe.
Figyeljétek a történéseket a Facebookon, hiszen 1 hónap múlva döntő, aminek a programja is nemsokára ismertetésre kerül.
Utolsó kommentek