Facebook

Utolsó kommentek

Naptár

2012
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Gólyavári Rockesték - negyedik este

2012.02.08. 19:24 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Elérkeztünk a negyedik estéhez, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz és természetesen Erdős Péterhez. Róla talán már többen hallhattatok.

Az 1956-ot követően kialakuló „puha diktatúra” alatt a pártállam kezdetben nem tulajdonított komolyabb jelentőséget a könnyűzenének. Bizonyos dokumentumok azonban ennek ellentmondanak. A Kádár-rendszer első hat éve és az utána következő konszolidációs folyamat alatt jelentős különbségek tapasztalhatóak a téma jelentőségét tekintve.
 
Fontos azonban megemlíteni, hogy a kormányzati és pártszervek iratai között már az 1957 - 1963 közötti években is nagy számban fordulnak elő a könnyűzenéhez köthető dokumentumok. Ebből érzékelhető, hogy a hatalom számára ekkor már jelentősége volt a könnyűzene kérdésének. A dokumentumok szerint a közvetlen hatalmi beavatkozások mellett, sok olyan pártállami állásfoglalás is előfordul, amely mindössze a későbbiekre nézve fektetett le bizonyos irányelveket.
 
A „konszolidált kommunizmus” értelmiségpolitikáját a pártállam a később "három T" néven ismerté vált művelődéspolitikai irányelveken keresztül valósította meg. Ezek megalkotója, a Kádár Rendszer tán leginkább meghatározó művelődéspolitikusa  Aczél György volt. 
 
A „Három T” mint művelődéspolitikai elv a 60-as évek elején jelenik meg. Segítségével azt hangsúlyozták, ami a szocialista társadalom marxista ideológiája szerint hasznos és elnyomták, ami kártékony lehet. Elmondhatjuk, hogy a 60-as évektől egész a 80-as évekig ebben a felfogásban igen tudatos és kifinomult művelődés és médiapolitika illetve manipuláció zajlik hazánkban. A pártállami diktatúra a kultúrán keresztül társadalma felé voltaképp azt szándékozott közvetíteni, hogy népünk egy boldog és szabad világ részese, így elsősorban a „kultúra szocialista szabadságát” hangsúlyozták és nem tiltásokat. A nem marxista ideológiát képviselőket – tehetségük elismerése mellett – ideológiai bírálattal, „baráti vitával” igyekeztek meggyőzni, legalábbis a hangoztatott álláspont szerint.
 
A manipuláció olyannyira hatékonyan működött, hogy nagy az esély rá, hogy ha a 70-es években szabad választások lettek volna, akkor is Kádárt választják meg az ország élére. Nem meglepő tehát, hogy az illúziók védelmezői felléptek azok ellen, akik ezt a fajta stabilitást veszélyeztethették. A hozzáállás röviden ekképpen fejezhető ki: „Először megverni, aztán megnyerni”.
 
A módszerről a mai napig megoszlanak a vélemények, hisz voltak, akik számára előnyös volt, és voltak, akik így lettek ellehetetlenítve. Fentebb már említettem, hogy sok „tiltott” kategóriába sorolt előadó hírnevét gyakran maga a tiltás erősítette meg igazán. A szabad művészetek mindegyik ága ellenőrzötten és „elegáns manipuláció” alatt zajlott. Aczél vezetésével a Támogatni, Tűrni vagy Tiltani kategóriákba a mindenkori párt igények szerint gyakorlatilag bármit besorolhattak. 
 
Mint ahogyan azt a KISZ tevékenységét bemutató fejezetben említettem bizonyos esetekben a diktatúra szemet hunyt az előadók egyes megnyilvánulásai felett, melyek nem feltétlenül a szocialista mintapolgárra voltak jellemzőek. Ez sem véletlen, hisz a rendszernek érdeke volt, hogy az átlagembereket megnyerje magának. Ehhez hozzátartozott a könnyűzenével összefüggő szigor mérséklése is mivel a társadalom részéről ez volt az egyik egyre inkább szembeötlő igény. 
 
Kérdéses, hogy a kategóriákba sorolás mennyire lehetett tudatos és mennyire „véletlenszerű”. Ezek a kategóriák „gumiból voltak”. A hasonlat arra utal, hogy ami egyik nap tiltott volt, másnap már lehetett tűrt, vagy akár támogatott és ugyanígy fordítva, hisz például a könnyűzene különböző ágaihoz való pártállami hozzáállás is többször módosult az évek során. Amennyiben minden lépésében tudatos volt, úgy igen magas szintű műveltség szükségeltetett ennek hatékony koordinálásához. Aki kultúrával foglalkozik, annak a korszak és a téma megkerülhetetlen, főleg, hogy hatásai a mai napig igen erősen érzékelhetőek.
 
Ma már mindenki, aki e téma iránt érdeklődik, tisztában kell, hogy legyen azzal a ténnyel, hogy az Aczél által fémjelzett kultúrpolitika idején tevékenykedő zenekarokat, zenészeket és „sleppjüket” a rendszer megfigyelte, tevékenységét dokumentálta és mindent megtett azért, hogy saját érdekeihez mérten manipulálja. 
 
„n a helyről nem beszélek, hol járok minden nap, dől a bűz a házakból az utcán hullaszag. Nézek szerteszéjjel, mögöttem jön egy alak, tudom, hogy ez az a pasas, akit rám állítottak. Dörömböl az ajtómon, beleremeg a kezem, odamegyek mégis, és a kulcsot keresem. Belép a szobába már nem is köszön, nem is kérdem tőle, mert tudom, hogy értem jön” ETA: Spicli (dalszöveg, 1982)
 
Voltak ismertebb és teljesen ismeretlen civil ügynökök, akiket a hatalom valamiféle eszközzel jelentésre bírt, és akik nevei mára már sok esetben nyilvánosságra kerültek. Talán a legismertebb beszervezett „tégla” a Dinamit együttes egykori énekese, a máig aktívan tevékenykedő zenész Vikidál Gyula (fedőnevén „Dalos”) volt.
 
 
A hír napvilágra kerülése ugyan felkavarta az állóvizet, de a „Három T” korszakában valószínűsíthetően minden érintett tudatában volt annak, hogy nagy az esély rá, hogy megfigyelik, és tevékenységéről felsőbb állami szervek felé jelentéseket tesznek. Sőt sok esetben tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy ki az, aki a felsőbb szervezetek felé tesz rendszeres jelentéseket velük kapcsolatban.
 
 Habár a művelődéspolitikai irányítás Aczél hatásköre alá tartozott, a könnyűzenei kérdésekben jelentős mértékig szabadkezet adott Erdős Péternek, akit a zenész szakma és a köztudat egyaránt „popcézárként” is emleget. Ebben az időszakban hatásköréből adódóan gyakorlatilag Erdős (mint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat jogtanácsosa, sajtóosztály-vezetője, a PR Menedzser Iroda igazgatója, a Hungaroton munkatársa) döntött arról, hogy melyik zenekar adhat ki hanglemezt hazánkban és melyik nem.
 
A vállalat „hatalmát” még inkább növelte, hogy nagykereskedelmi tevékenységet is folytathatott, ezáltal a nagylemezek külföldi behozataláról és terjesztéséről is dönthettek.
Gyakorlatilag a „hivatalosan is elfogadott” könnyűzenei kínálatot Erdős határozta meg. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat fokozottan ügyelt arra, hogy kizárólag olyan előadókat finanszírozzon, akik a társadalmi célokat támogatják, más szóval a pártállami igényeknek megfelelően alkotnak.
 
„n Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok, de azért jobb, ha tudjátok, hogy a magunk módján mi is figyeltetünk, aki előttetek áll az a mi emberünk elpirultatok lebuktatok besúgók és provokátorok” Kontroll Csoport – Besúgók és provokátorok (dalszöveg részlet 1983 tájékáról, megjelenés éve: 1992)
 
 
A könnyűzenei piacon a 60-as, 70-es években az Illés, Metró, Omega triumvirátus mondhatta magáénak a tömegek elismerését, hisz Őket a rendszer egy idő után elfogadta. A Tűzkerék, Kex, Syrius hármasnak viszont jóval nehezebb volt a helyzete. Az első hármas csoport gyárthatta - és gyártotta is - a máig ismert slágereket (támogatott), a második csoport jelentette ebben a korszakban (tűrt és tiltott) az underground réteget. Akkoriban Ők képviselték a „szembenállást” és a „szabadságvágyat”, tagjaik a mai napig legendának számítanak a Rock kedvelőinek körében, olyannyira, hogy például a Syrius zenekar nemzetközi elismeréseket is magáénak tudhat.
 
A 80-as évek elején-közepén már egészen más korszak vette kezdetét. Ezt az időszakot nevezhetjük akár a hazai underground élet „aranyéveinek” is. A különböző rétegzenéken belül rengeteg egyedi hangvételt képviselő zenekart ismerhettünk ez idő tájt. A tiltások mellett is igencsak széles a hazai kínálat (Kontroll Csoport, Bizottság, Neurotic, URH, Qss, Balaton, Beatrice, Trabant, Európa Kiadó, Vágtázó Halottkémek).
 
A fent említett a zenekarok nem voltak „sláger gyárosok” nem a népszerűségre törekedtek. Dalaikban nem az élet szépnek beállított, azaz elfogadott oldalát mutatják be a hallgatóságnak. Olyan személyes véleményeknek, és indulatoknak adnak hangot, melyek nem a hivatalosan elfogadott álláspont szerinti „jó fényben” tűntetik fel a korszakot és az országot irányító rendszert. Így nem is meglepő, hogy a tiltással és lejárató propagandával reagál tevékenységükre.
 
A 80-as években megjelenő - a korszak hangulatát híven tükröző - punk és újhullám által inspirált zenekarok lemezszerződéshez a legritkább esetben jutottak. Ennek következtében alakulhatott ki az a jelenség, hogy a koncerteken a közönség soraiban, kezdetleges eszközökkel rögzített kazetták rongyosra másolt, kópiái keringtek kézről-kézre. Egyfajta „szamizdatok” voltak melyek remekül tükrözték a korszak "a falnak is füle van" szellemét. Ezt az időszakot a későbbiekben underground filmeken is dokumentálják.
 
A „Nyugat fiataljai” egyfajta kuriózumként tekintettek a nálunk zajló underground eseményekre. „Nyitottabb kultúrájú” európai országok gyakran komoly érdeklődést mutattak, a hazai underground zenekarok iránt, és cseppet sem foglalkoztatta Őket, hogy a nálunk uralkodó politikai elit mit kíván feléjük kommunikálni, „Magyar könnyűzene” címszó alatt. Erre kiváló példa VHK zenekar esete, amiről a későbbiekben részletesebben is írok.
 
Vége a negyedik estének.
 
Szerző: Novák Árpád

Címkék: gondolatok

Távirati stílusban - Greskó Károly (Animid Effect) válaszol

2012.02.08. 17:23 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A legfrissebb történés a zenekarral, hogy kettővel kevesebben lettetek. Gondolom ez a döntés nem az elmúlt napokban született?

De, pontosan az elmúlt napokban döntöttek így az Ikrek. Egy pesti koncertszervezésbe kezdtem bele, ott bukott ki a dolog.
 
A Facebookon található poszt szerint, az elmúlt 10 év " sikertelensége" volt a döntés fő oka? Te is úgy érzed, hogy nem jutottatok semmire sem az elmúlt évtizedben?
 
Összefoglalva, igen. Ha tíz év alatt nem jutottunk el odáig, hogy átlagosan legalább az útiköltséget megtérítsék, ahová elautókázunk fellépni, valahol sikertelenségnek könyvelhető el. Ehhez több irányból is hozzá tudnék fűzni pár dolgot magam ellen, magam mellett is, de azt majd egy alkalmasabb beszélgetésben.
Azt nem állítanám, hogy "nem jutottunk semmire", két elkészített nagylemezzel és jó pár ütős koncerttel a hátunk mögött. Nyilván lehetne több is az asztalon, de ami számomra a legfontosabb: ezt szeretem csinálni, ezért élek, akár sikeres vagyok benne, akár nem. Az, hogy "mire" jutottunk ezidáig, nem befolyásolja ezt.
 
Nemrégiben megjelent az Engramosis.Milyen visszajelzéseket kaptatok ezzel kapcsolatban?
 
Őszintén szólva, még nem sok visszajelzés érkezett, a III. Műszak oldaláról lehetett és lehet még most is lekapni a lemezt, eddig 215 letöltést jelez a számláló. A hallgatóságtól kaptunk hideget-meleget, a médiában pedig két cikk jelent meg az anyagról, szintén vegyes érzelmekkel. Fizikai valójában szerettük volna szétküldeni a lemezt, de sajnos nem várt kiadások jöttek közbe. 
 
Gondolom, most ezerrel megy a keresés. Vannak esetleg már jelöltek a láthatáron?
 
Igen, nincs időnk nyalogatni a sebeinket, minél hamarabb túl szeretnénk lépni a helyzeten. Mindkét posztra vannak jelöltek, a kör hol szűkül, hol bővül, folynak az egyeztetések, kinek mi fér bele az idejébe, energiájába. Nagyon nehéz minden "követelménynek" megfelelő embert találni, mert a zenekari próba környékbeli személyt igényel, megfelelő tudással, hozzáállással, színpadképes felszereléssel stb. 
 

Címkék: távirati stílusban

Pulzus tehetségkutató - II. forduló - 2012.02.13.

2012.02.07. 19:32 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A sikeresen lezajlott első forduló után már itt is a második. Február 13-án kerül megrendezésre a Pulzus tehetségkutató második fordulója és a helyszín ismét a Pecsa Music Café. A stílus ezen a fordulón az alternatív rock lesz. 

Mivel a Sziluett zenekar ezen a fordulón egy balesetből kifolyólag nem tud részt venni, ezért 9 zenekar versenyez ezen az estén.
 
Kilincs (Budapest), Fool's Paradise (Budapest), Contour (Budapest), Miheztartás Végett (Pécel), Arizona (Dunaszerdahely), Semi Holsen (Királyhelmec), NoVeL (Sopron), DEB (Szigetszentmiklós), és What's Up? (Budapest).
 
 
 
 
 
A zsűri tagjai a második fordulón:
 
Lévai Hangyássy László - Hangya Produkció (Zorall, Rock'n Roll Swindle,Macskajaj)
Hajnal Gábor - a Piramis zenekar menedzsere
Képíró Sándor - Rockerek.hu, főszerkesztő
Molics Zsolt - Cool Head Klan
 
A rendezvény 17 órakor kezdődik és a belépés továbbra is ingyenes!
 
Köszönet támogatóinknak: Fon-Trade KFT, Paiste, Gitárcentrum, Render Media, Csepel Zeneművek, Hangya Produkció, Kontakt Rádió, Rockerek.hu, Rádió17, Rockpanoráma, Pecsa Café, Pecsa Music Hall
 
www.facebook.com/Pulzus

Címkék: pulzus

Dobosok figyelem! - DobMánia Tábor és verseny

2012.02.07. 13:23 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Már lehet jelentkezni a 2012 július 10 és 15 között megrendezésre kerülő DobMánia táborba. A jelentkezési lapokat itt tudjátok letölteni:dobmaniatabor.hu és ide kell kitöltve visszaküldeni: dobmaniatabor@gmail.com. A táborba a részvételi díj 38 000 forint. 

A helyszín: Vác, Boronkay kollégium (2 éve volt felújítva, 3-4 ágyas szép szobák,15 tanterem, ebédlő).
Tanári kar: alapcsapat, kurátorok, döntéshozók: Martonosi György, Nesztor Iván, Korompay Zsolt, Bordás József, Goóz László.
Meghívott tanárok: Szendi Gábor, aki beindítja az ütős szakot 2012-től.
Kurzusadók: Kármán Sándor, Perger Guszti GUSTAVITO, Zsoldos Béla, és egy rock-metál dobos akiről a srácok szavazhatnak.
A kollégiummal szemben található a Főnix Pizzéria, és abban egy 100 fős koncertterem. Zenekari gyakorlaton a srácok-lányok az esti vendégművész dalait tanulják meg, és közönség előtt koncert formájában adják elő. A koncert családtagoknak is látogatható, és lesz DOBMÁNIA PIZZA is!
 
A táborban ingyen is részt vehetsz, ha pályázol.
 
 
A nyeremény: 
6 nap teljes ellátással, étkezés, szállás
6 dobtanárral 24 dobóra, 5 kurzus, 5 koncert
felejthetetlen zenei élmények, barátságok kezdete
 
Készítsd el videódat és küldd el a linkjét a dobmaniatabor@gmail.com címre.
 
A videó címe: III. DobMánia Tábor Dobverseny-(neved)
A videó maximum 5 perces lehet
Szabadon választható témák ( zenére való játék, dobszóló, zenekari felvétel, stb.)
 
Töltsd fel a YOUTUBE-ra és a linkjét küldd el a címünkre( dobmaniatabor@gmail.com)
 
A levél tárgya: III. DobMánia Tábor Dobverseny
A levél címzettje: DMT. Szervezők
A levél tartalma : név, cím, telefonszám, e-mail cím, link.
 
Elbírálás:
 
Beadási határidő 2012. május 1.
Elbírálás, értesítés 2012. május 31.
Elbírálás szempontjai : muzikalitás, kreativitás, pontosság, nem a gyorsaság számít!
Zsűritagok: Martonosi György, Nesztor Iván, Korompay Zsolt, Bordás József.
 
További információ: dobmaniatabor@gmail.com, telefonszám: 06-30-9756-843      
 
 

Címkék: hírek

Pulzus tehetségkutató, első forduló - összefoglaló

2012.02.07. 12:21 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

 

 

 

 

 

 

A kezdeti hópánik ellenére minden zenekar időben megérkezett a Pulzus tehetségkutató első fordulójára.  Bár az "időben" kifejezés ebben az esetben nem helytálló, hiszen az esemény, az eredetileg kikalkulált idő előtt fél órával véget ért, úgy, hogy még egy rövid szünetet is be tudtunk iktatni, hogy a Zugló Televízió fiatal munkatársai interjút készíthessenek. Az ok, pedig a zenekaroknak az átállás és lepakolás terén tanúsított profizmusa volt. Nem volt időhúzás, bénáskodás, egyik cucc le, a másik pedig fel és már dübörgött is a következő banda.

A dübörgés volt a tegnap estére a legjellemzőbb kifejezés, hiszen metal/metalcore stílusban zenélő bandák tolták a színpadon. A székesfehérvári Ephorosz remek dobosát két zsűritag is kiemelte, a tatai Pscyho Angels bár nem hozott megfelelő cuccot magának, a zenekarok összefogásának köszönhetően ők is elő tudták adni a produkciójukat. Ez az " egy mindenkiért, mindenki egyért" hozzáállás jó érzéssel töltött el. Bár underground szinten az ember néha belefut kisebb csoportosulásokba, akik összefogva próbálnak meg előrébb jutni, de globális szinten ez sajnos nem létezik. A zenekarok többsége a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni, kizárólag a saját érdekeikkel tőrödnek és az elvárásaik sok esetben még csak köszönő viszonyban sincsenek a képességeikkel. Mivel ezt napi szinten megtapasztalom, kimondottan jó érzés volt azt látni, hogy mikro szinten azért létezik összefogás. De hagyjuk is ezt a filozofikus gondolatmenetet.....
 
A harmadiknak következő Eye for I nagyon meglepett. Láttam már a srácokat színpadon néhány hónapja, de azt kell, hogy mondjam, rettentő sokat fejlődtek. A Lost című nótájuk szinte mindenkit lenyűgözött. A fiatal tatabányai formáció, a Reason-X is elég jó pontszámokat kapott, a várpalotai Pure Tears of Dolori pedig koncertezhetne gyakrabban és közelebb hozzám, mert biztosan számíthatna a részvételemre.
 
A géderlaki Delirium zenekar szintén, technikai okok miatt, nem tudott cuccot hozni, de ők is számíthattak a többi banda segítő kezére. Az est folyamán az ő csapatukat erősítette egyedül billentyűs. Az őket követő No More Gravity a profik magabiztosságával lépett a színpadra és ezt a formát az utolsó percig tartották is. Ők voltak azok az első fordulóban, akik a rövid, nekik jutott idő ellenére egy kerek produkciót mutattak be. Nem véletlen, hogy Gyurcsik Gyuri is kiszúrta őket. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan interjút hallhatunk velük a Rockpanorámában.
A The Fibonacci Project volt számomra az est legérdekesebb versenyzője. A második nóta nekem nem nagyon volt egyben, de az utolsó dal, amit én át is kereszteltem eposznak, nagyon ütött!  Ezt hallgatva többször kirázott a hideg, pedig rendesen volt fűtés a Pecsa Music Caféban. :) A srácok, saját elmondás szerint modern metal tolnak.
Az utolsónak fellépő Over Help csinos énekes lánya nagy hatással volt a zsűri férfitagjaira. A szépségén kívül természetesen kiemelték remek hangját is. De hát a sok hörgő fiatalember után, ez valahol teljesen természetes :)
Egy zenekar, a kaposvári Stream marad távol, belső problémákra hivatkozva. Remélem, azért még hallok róluk.
 
A rendezvényre ingyenes volt a belépés (és ez a további fordulók esetében sem lesz másként) így bárki beeshetett az utcáról, akit érdekeltek a jövő feltörekvő zenekarai. Be is estek, szerencsére. Voltak rajongók, érdeklődők, a sajtó képviselői, szervezők, sőt eljött olyan zenekarok tagjai is, akik a későbbi fordulókban fognak megmérkőzni. Az eseményt videóra rögzítette az Underground magazin és Törősné Kolozsy Erika remek fotókat készített. Az egész estére jellemző volt a "klubhangulat", ha értitek, hogy mire gondolok. 
 
A dohányosoknak annyit még elmondok (nehogy ezért távol maradjanak a további fordulóktól), hogy a Pecsa Music Café vezetősége nem zavart ki senkit se a súlyos mínuszokba, hanem a kávézó fűtött előterében lehetett hódolni ennek, a természetesen roppant káros szenvedélynek. Respect!
 
A következő forduló azon érdeklődők számára lehet érdekes, akik a lágyabb rock hangzást kedvelik. Zúzás nem lesz, de abban biztos vagyok, hogy újabb kedvencekre lelhet az, aki február 13-án délután/este eljön a Pecsa Music Caféba, ahol is a második fordulóval folytatódik a Pulzus tehetségkutató.
 

Címkék: pulzus

Összeáll a V ' 73! - Pecsa Music Café - 2012.02.09.

2012.02.06. 10:05 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

 
A budapesti klubélet egyik legjelentősebb színtere, a Pecsa Music Café  lesz a helyszíne a nagy eseménynek, mégpedig a február 9-i ős P.Box buli keretében. Sáfár Öcsi és zenekara igazán illusztris vendégeket verbuvált a csütörtöki bulira, ott lesz a P.Box első énekese Varga Miklós, Kálmán Gyuri, Kékesi Bajnok László, de a legnagyobb durranás, hogy színpadra lép a 70-es évek elejének egyik nagy legendája, a V' 73  eredeti felállásában. A Lerch István, Sáfár József, Herpai Sándor alkotta trió 1973-ban a miskolci rock fesztiválon tűnt fel és fantasztikus tudásával lenyűgözte a közönséget. Többek között Csajkovszkij, Weiner Leó szerzeményeit adták elő saját feldolgozásukban, az Emerson Lake and Palmer zenei irányát követve. Az instrumentális, progresszív rock legjelentősebb hazai csapata sokak emlékezetében él és mostani fellépésük igazi szenzációnak számít.
 

Aki igazán színvonalas rockzenét akar hallgatni, annak a Pecsa Music Caféban a helye csütörtök este!      

Címkék: ajánló

süti beállítások módosítása