Izgalmas és eseményekben gazdag évetek volt, legalábbis az első 9 hónapra ezt már bátran kijelenthetjük.
Kezdjük talán a Bandák Csatája tehetségkutatóval. Miért határoztátok el, hogy indultok ezen a megmérettetésen?
Azért, hogy rock sztárok legyünk, és felfedezzenek minket, és befussunk:) no, meg jó dolgokat hallottunk a Bandák Csatájáról, több helyről is. De ez tuti, hogy idén volt egyáltalán? :)
Az összesítésben a 12. helyen végeztetek 45 zenekar közül. Mennyire érzitek ezt jó eredménynek?
Nekem megfelel :) Igazából nem nagyon szeretnénk már tehetségkutatókkal foglalkozni.
Februárban Kalácska Gábor látott Titeket vendégül a Magyar Hangok című műsorában. 1 óra tömény metal:) Milyen visszajelzéseket kaptatok ezzel az interjúval kapcsolatban?
Az egyik legkiugróbb visszajelzés az volt, hogy a következő néhány napban a honlapunk látogatottsága megtriplázódott, közel 300 albumletöltés volt naponta. Ez elég nagy szám a mi esetünkben. Ilyen látogatottság csak akkor van, ha sikerül kiadnunk valami újdonságot, kipet, számot, lemezt, vagy valami más érdekességet.
Szintén az év elején derült ki, hogy az egyik X-box játékfejlesztő cég a Ti zenéteket választotta az egyik játékához? Van tudomásotok arról, hogy magyar zenekart ilyen megtiszteltetés ért volna?
Nem hallottam róla, de elképzelhető. Majd ha az Electronic Arts választ minket, vagy a Guitar Heroban lehet tolni a Thornwillt, akkor leszek igazán büszke a dologra.De a lényeg ebben is az, hogy a Creative Commons licensz működik, ugyanis az ilyen eseteket ennek köszönhetjük. Megtalálják a zenénket, és elterjesztik anélkül, hogy nekünk kellene foglalkozni vele.
Metalfest. Hogy jutottatok be? Milyen élményekkel távoztatok a fesztiválról? Mi az, amiért megérte ott lenni?
Előző évben különdíjként nyertük a fellépési lehetőséget a fesztiválon. Nekem nagyon jó emlék a Metalfest, egyrészt maga a fesztivál is nagyon jó volt, csúnyán berúgtunk, mindhárom nap, másrészt, jó volt egy ilyen profi színpadon játszani, ilyen jó körülmények között. Főleg hogy az ex dobosunk hangosított minket :) Így aztán szóltunk is mocskosul :) Viszont sajnálom, hogy ennyivel kevesebben jöttek, mint előző évben.
Tavasszal kiderült, hogy a Paiste a Thornwill zenekar anyagát meghallgatva, úgy döntött, hogy endorseri szerződést ajánl. Mit jelent ez az együttműködés számotokra? Mit szóltatok a döntéshez? Hogyan éltétek meg?
Először nagyon meglepődtünk, természetesen nagyon örülünk a dolognak. Az együttműködés azt jelenti, hogy kapunk cintányérokat, nemsokára megkapjuk a második szériát, egy készletet már kaptunk, valamint van egy 50%-os kedvezmény vásárlásra. Ezen kívül felkerülünk a Paiste oldalára, mint hivatalos endorser.
Ezért cserébe nekünk a Paiste cineket kell használnunk, fotókon nem illik más márkával megjelennünk. Valamint jelentkeznünk kell félévente egy aktuális sajtóanyaggal, hogy mik történtek velünk, stb stb, hogy lássák az aktivitásunkat. Ennek tükrében döntenek arról, hogy módosítanak.e a szerződésen, vagy nem. A módosítás lehet pozitív is, mondjuk, magasabb kategóriába sorolnak minket, ha aktívabbak vagyunk.
Néhány nappal ezelőtt személyesen is találkoztatok a Paiste képviselőjével. Milyen volt ez a találkozó? Milyen hangulatban telt?
Nagyon jó hangulatban telt, a Paiste képviselője egy észt arc, aki szintén zenél is, és ismer nagyon sok embert a szakmában, össze tud hozni pl. találkozót más ismert dobosokkal. Sok mindenről beszélgettünk, fellépések, workshop, reklám, molinó. Küldenek nekünk egy ajándékcsomagot is, pólókkal, reklámanyagokkal, zászlókkal, ilyesmi.
Nemrégiben együtt léptetek fel a brit thrash bandával, a Helgrinddel. Mennyivel volt másabb ez a koncert, a hangulatát tekintve? Másabb volt egyáltalán?
Én nem éreztem nagy különbséget hangulatban, nagyon jó buli volt, jó arcok, kicsit fáradtak voltak szegények, a 24 órás út miatt, de tolták rendesen :)
Ezerrel dolgoztok az új albumon. Mit lehet erről elárulni?
10 nótát tervezünk, két - három videót, felveszünk egy számot az első Thornwill demóról is újra. Dolgozunk ezerrel az anyagon, sajnos lassan haladunk, de mostanában kicsit belehúztunk. Mindenkinek megvan a titkos polgári élete, ami kicsit lassítja a haladást, úgyhogy nehéz néha összeegyeztetni dolgokat, de kifejlesztettünk egy munkamódszert, amivel elég jól tudunk haladni. Ez pedig úgy néz ki, hogy Álmossal szinte mindent ketten csinálunk:)
Egy dolgot viszont 100%-ra ki tudok jelenteni a készülő anyag kapcsán, mégpedig azt, hogy sokkal, de sokkal erősebb anyag lesz az előzőnél, kőkemény számok lesznek, sokkal gyorsabb lesz az anyag, olyan témákat hoztunk eddig, amikben nagyon nagy potenciált érzek. Technikás is rendesen, szóval előadni sem lesz könnyű. Kíváncsian várom, hogy ki milyen hatásokat fog majd belehallani:)
Az albummal párhuzamosan készül az új honlap is, egy letisztult, egyszerűbb, de a közösségi oldalakkal jobban együttműködő holnapot csinálunk.
Remélem, büszkék lesznek ránk itthon is, annak ellenére, hogy továbbra sem magyarul toljuk.
http://www.thornwill.com/
Utolsó kommentek