Az Éjfény zenekar az év elején robbant be az életembe. Második helyezést értek el egy tehetségkutatón, ahol volt szerencsém szorgoskodni és utána valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy kapcsolatban maradtunk. Megyeren ismét összefutottunk és nekem ismét leesett az állam attól a produkciótól, amit láttam. Ami stílusilag behatárolhatatlan viszont minőségre magas színvonalú. Takács Árpi, a zenekar frontembere válaszolt a kérdéseimre.
.jpg)
Kezdjük az elején. A zenekar 2000-ben alakult. Azaz 11 éve. Mindig kíváncsi voltam rá, és most meg is kérdezem: mi az ami ilyen hosszú időn keresztül életben tud tartani egy zenekart?
Megmondom őszintén, nem tudom. Nincs recept, nincs varázslat, egyszerűen szeretem, szeretjük ezt csinálni a nehézségek ellenére is. Mindig voltak (és lesznek is) nehezebb időszakok, amikor egy kicsit elmegy az embernek a kedve attól, hogy időt, pénzt és energiát tegyen egy olyan dologba, ami nem mindig akar működni, de ahhoz túlságosan a részünkké vált, hogy egyszerűen ne foglalkozzunk vele többet.
Személy szerint én annyira magaménak érzem, hogy az alkalomra is felkerült a logo. Ez - azt hiszem - sokmindent elárul.
Az első évek nálatok is a népvándorlásról szóltak. Viszont eme népvándorlások közepette elkészült 2 lemez. Hogy lehet egyáltalán ilyen körülmények között alkotni?
Ebből a szemszögből talán szerencsés, hogy nem közösen írjuk a dalokat, hanem én követem el őket. Sokkal könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb és persze függetlenebb így ez a folyamat. Viszek egy dalt, vagy csak egy ötletet, a többiek azt mondják, hogy jó (ideális esetben vöáááááaatttooommmm!!!!!) vagy kuka és ezzel el is dőlt. Ha marad, mindenki dolgozik rajta, ha nem, akkor elteszem és egyszer talán majd előkerül, amikor annak jön el az ideje.
A dalszerzés pedig nem egy nehéz dolog, sőt, nem is igazán nevezhető dalszerzésnek! Konkrétan így nevezve az egy egyszerű munka, ami csak némi kreativitást és kitartást kíván. Ebből sokan nagyon szépen meg is élnek, de a tartalom, a lélek el is veszik egyből. Lehet direktben slágereket gyártani, megvannak a bevált formulák, de az csak ideig-óráig életképes. Kell mögé valami, amitől nem csak egynyári szirszar rádiótöltelék lesz.
Ilyen "valami"-ből pedig szerencsére elég sok van, nem is kell különösképpen megdolgozni érte. Egyszerűen jön az ötlet. Akár csak egy szó, vagy rímpár, egy dallam, vagy csupán egy érzés, amiről a tudatalattim már el is dönti, hogy ez bizony jó alapanyag, akkor már nem is kérdés, dal lesz belőle. Ezzel sem szoktam vacakolni, nem ülök órák hosszat azon rágódva, hogy akkor ide most milyen hang vagy szó illik. Azt szoktam mondani, hogy ha az kiindulópont, az alap megvan, akkor az adott dal egy idő után úgyis formába önti saját magát! Ha valamit erőltetek, csak hogy kész legyen, az olyan is lesz.
Ha jól tudom, most is problémás a csapat egysége. Megyeren konkrétan dobos nélkül léptetek fel.
Igen, valahogy nem akaródzik elhivatott dobost találnunk, az elmúlt éveink sajnos erről szóltak. Most úgy néz ki, hogy megtalált minket egy pofátlanul fiatal, de zavarbaejtően tehetséges srác, aki nagyon teker, hogy az éjfény-család tagja legyen! A napokban próbálunk vele, meglátjuk, hova jutunk, de abszolút pozitívan, bizakodóan tekintek a történet elé. Amit eddig hallottam tőle, az nem semmi!
Megyeren a dobozból doboltak a pici japánok, ami egy szükséges rossz velejárója volt ennek a hercehurcának. Az utóbbi időben sok koncertet le kellett mondanunk, ezt semmiképpen nem szerettük volna! Úgy voltunk vele, hogy inkább játszunk feleannyit így, mint sehogy és úgy gondoljuk, maximálisan megérte, nagyon jól éreztük magunkat! Csak remélni tudjuk, hogy a jelenlévők is...
Ti is, mint minden zenekar, megfutottátok a szokásos köröket tehetségkutató-ügyben. Akkor mit vártatok ezektől a megmérettetésektől? Így utólag, volt értelme?
Ó, igen, emlékszünk... Akkoriban meg voltunk győződve róla, hogy ezek érnek valamit, sok versenyen hangoskodtunk, de szomorúan kevés alkalommal volt megfelelőnek csúfolható akár a szervezés, akár az elbírálás. Reklámnak, gyakorlásnak, ismeretszerzésnek mindenképpen hasznos volt, a mai napig tartjuk sok fantasztikus arccal a kapcsolatot, akiket ezeken a rendezvényeken ismertünk meg, de "szakmailag" nem sok hasznát láttuk ezeknek a köröknek, tisztelet a kivételnek!
Bandák Csatája. 2. helyezés. Mit jelent ez a zenekar számára?
Óriási megtiszteltetést, már csak a zsűrit tekintve is! Ez nem egy amatőr szervezésű, no-name valami volt, hanem az eddigi legjobb verseny, amin részt vehettünk! Már régóta nem várunk semmit a tehetségkutatóktól, most sem tettük, és valószínűleg pont ezért maradhatott meg egy fantasztikus élményként bennünk a részvétel! Azóta is jószívvel gondolok vissza azokra az estékre, óriási volt az egész!
A harmadik lemezeteket már angolul is rögzítettétek. Miért?
Roppant egyszerű, miért ne? :) Úgy gondoltuk, hogy ezt a változatosság kedvéért angolul csináljuk meg. Semmilyen komoly szándék nem volt mögötte, akkor ezt éreztük éppen helyesnek.
A Szólíts meg című bugyilehúzos, csajozós nótátokkal neveztetek az RTL Klub dalversenyébe. Ezt mennyire gondoltátok komolyan?
A versenyt (a többihez hasonlóan ugye) egy cseppet sem vettük komolyan, sőt, nem is érdekelt! Tényleg! Ez egy komoly reklámforrásnak látszott, ami nagy valószínűséggel működött is volna (valójában fogalmam sincs, mennyire működött), ha nem tömik tele szeméttel azt az oldalt is! A legvégén nézegettem a résztvevőket, elég hamar elment a kedvem attól, hogy belehallgassak ebbe-abba. Azt is utólag tudtam meg, hogy x nappal a vége előtt lenulláztak mindent és csak az onnantól beérkezett szavazatokat számolták... kb ennyire számított.
Egy személyes kérdés. Eddig is már több hátast dobtam a zenekartól, de mikor Megyeren a soundcheck alatt/közben elkezdtél skálázni ( ezt egyébként így mondják?), lehidaltam rendesen. Utoljára az Operában hallottam ilyet. Mennyire vagy tisztában a hangi adottságaiddal? És ez most lehet, hogy egy buta kérdés:)
Nem mondod komolyan! Az operában ilyen béna surmók vannak?!?!?!?!?! :D
Nagyon kedves tőled, de szerintem eltúlzod! Igyekszem mindig jól játszani/énekelni, de soha nem vagyok elégedett. Persze hihetetlenül jól esik (kinek nem?) és kevés olyan jó dolog van, mint másokat szórakoztatni, másoknak örömet okozni, de sajnos jóval kevesebb vagyok, mint kéne!
Mindig is az nyűgözött le, ha valaki több hangszínen meg tud NAGYON JÓL szólalni, az "ezertorkú" énekesek. Nincsenek követendő példák, de két énekesóriást meg kell említsek! Ha meghallgatod Serj Tankian-t vagy Ivan Moody-t, ezer közül felismered őket, de van valami, amitől - számomra legalábbis - sokkal többek, mint bármely más énekes. Profin nyomják a hörgés/sikoltás/szöghányás témát is, de mikor tisztán énekelnek, olyan szépség, olyan erő, tisztaság, mélység jön ki a torkukon, hogy el sem hiszem. Meg sem próbálom magam hozzájuk hasonlítani, ahhoz én kutya vagyok, de ha van egy valamiképpen körvonalazandó cél, akkor egy hasonló hatás elérése mindenképpen az!
Az utolsó kérdés, ami viszont sztenderd. Tervek?
Bőven! Új dobos, próbahegyek, faragjuk az új lemezt, sőt, meglepi is lesz, szeretnénk nagyon sok helyen játszani és ha éppen nem húzza keresztbe a számításainkat néhány dobos-allűr, a médiába is betesszük a lábunkat!
Köszönöm az interjút!
Utolsó kommentek