Megérkeztünk a harmadik estéhez. A másodikhoz képest ebben több a zene és elérkeztünk a KISZ zenével kapcsolatos tevékenységéhez is. Olvassátok! Érdekes! :)
A Rock zene megjelenésének társadalmi hatásai hazánkban és külföldön:
A Rock zene és a körülötte létrejövő társadalmi jelenségre, mind a “Nyugat”, mind a “Szovjet típusú hatalmak” igen érzékenyen reagáltak. A hatalmi reakciók között némi átfedés fedezhető fel abban a tekintetben, hogy mindkét oldal tartott a Rock zene társadalmat érintő hatásaitól.
Hazánkban a II. Világháborút követően, egészen a hatvanas évekig a fiatalok szórakozása egyhangú és eseménytelen volt. Hatósági rendelkezésekre a táncos összejöveteleken, csak a rendszer erre a célra kijelölt emberei által megfelelőnek minősített, „hivatalos ízlésnek megfelelő” hivatásos zenész tevékenykedhetett. A „felnőttek társadalma” és a nyomasztó mértékeket öltő pártbürokrácia kevés figyelmet fordított a fiatalok igényeire, nem hagyta kibontakozni őket. Az ifjúság gyűlölte a beszabályozást, és a rájuk erőltetett monoton fojtogatóan „biztonságos és nyugodt” légkört, illetve a beidegződéssé vált családi és társadalmi szokásokat.
A szabadidős program ez idő tájt nem lehetett több mint egy füstös unalmas presszó, mozi (például Bástya mozi), olvasás, rádióhallgatás, esetleg színház vagy munkahelyi, iskolai színjátszó körök. A rendszer munkahelyek és iskolák „központi szórakoztatásával” és ezek visszatérő tömegprogramjaival (mint például a május elsejék, építőnapok, majálisok, vállalati kirándulások, focimeccsek, kulturális és egyéb vetélkedések, Ki-mit tud, stb.) próbálta lekötni és szórakoztatni a társadalmat. Ezt a hangulatot az olyan filmek, mint a „Csinibaba”, a „6:3 avagy, játszd újra Tutti” a „Sose halunk meg” vagy a „Csocsó, avagy éljen május 1-je!” remekül visszaadják.
Sebők János – „Rock a vasfüggöny mögött” című könyvében így ír erről az időszakról:
„…1948-ban felszámolják az utolsó demokratikus hagyományokat, s az ország megindul a lenini úton, miközben a dolgozótömegek – öregek és fiatalok egyaránt – az új „slágereket” énekelve hirdetik:
„A Párttal, a néppel egy az utunk, / A jelszavunk munka és béke, Mi kommunista ifjak indulunk, / Mert bennünk apáink reménye…”1948, a fordulat éve után ez a „hangváltás” már nagyon markánsan érezhető a kulturális életben is. A szocialista „építés” fő feladatai között fontos szerepet kap a kulturális forradalom” végrehajtása, többek között a polgári tartalmú és szellemiségű zenei örökség felszámolása. A „tisztogatások” szükségességének meghirdetése után a dogmatizmus nem tűrt meg többé egyetlen nyugati, vagy nyugatinak bélyegzett irányzatot sem. A hivatalos kultúrapolitika egyik célja a „szocializmustól idegen” művészet és szellemiség kiszűrése és a polgári tartalmú és felépítésű kulturális élet maradványainak eltüntetése lett. Ennek eredményeként - az elsők között - került a „likvidálandók” listájára a nagyvilági szórakozás, a szórakoztatóipar, a legendás „pesti Broadway”. A fővárosban és a vidéki nagyvárosokban egymás után tűnnek el a lokálok, az orfeumok, a revüszínpadok, a zenés-táncos szórakozóhelyek…”
Már a Rock N’ Roll megjelenése előtt 1948-ban a blues és a jazz korszakában, a kommunista párt Szabad Nép című lapja cikket közöl, és egyben irányelveket határoz meg a hazai tánczenével kapcsolatban és a nyugati zenékkel szemben:
„…slágereknek a szövege végtelenül ostoba, undorító, ugyanez áll a slágerek zenéjére is…természetesnek véljük, hogy az éjszakai lokálok közönsége ebben a zenében éli ki nosztalgiáját a boldog Amerika felé, viszont ez a zenei amerikanizmus megrontja a dolgozók egészséges életszemléletét, ízlését…A városi kispolgár slágerkultúrája beteges embereket szül. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a nyugatról nemrég behozott táncok, énekek, kabarék és revük hatására milyen erkölcsében, szellemében beteges embertípus formálódott: a jól ismert jampec…”
A háborút követő években tőlünk nyugatra is gyökeres változásokon ment keresztül az életmód, a politika, a társadalom, a kultúra és ezen belül természetesen a zene. Ez a változás azonban egészen mást jelentett, mint nálunk. Velünk ellentétben Amerikát nem érintette a háború rombolása, és rohamléptekben nőtte ki magát és vált a Szovjetunió ellentétét jelentő nagyhatalommá. Míg nálunk javában dúl a diktatúra, ott egy teljesen újfajta szemléletmód volt kialakulóban. A szabadság érzete egyre felerősödik, és ezzel párhuzamosan kezdetét veszi a Rock N’ Roll jelenség „világhódító útja”. Vitathatatlan, hogy a Rock N’ Roll szele ekkor hatalmas port kavart, és a „Szabadság földje” (legalábbis ami a politikát és az egyházat illeti) eleinte igen heves tiltakozással fogadta ezt a jelenséget, egészen addig a pontig, amíg meg nem látták a benne rejlő igen komoly üzleti lehetőségeket.
Az 1956-os forradalom eseményeit követően a pártállam eleinte nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a könnyűzenének, azonban ez a későbbi évek során egyre nagyobb figyelmet kapott. A figyelem főleg akkor erősödött, mikor a Rock N’ Roll jelenség hazánkat is elérte, hiába „óvta” a hatalom minden lehetséges intézkedésével a társadalmát annak érdekében, hogy a „luxemburgi zenék” ne fertőzhessék meg a szocialista ifjúságot. A „világvevő rádiók” megjelenésével a társadalom erre nyitott tagjainak számára elérhető lett a Radio Luxembourg német adása. Abban az időben itt - illetve a Szabad Európa Rádión keresztül - volt lehetőség meghallgatni a rendszer számára nem kívánatos „nyugati slágereket”, és bár a hatalom tiltotta az adó hallgatását, próbálta zavarni annak vételét, nagy valószínűséggel nem volt olyan fiatal, aki legalább a kíváncsiságtól vezérelve ne hallgatta volna ennek adását, amennyiben erre lehetősége nyílt. A diktatúra nem kért a nyugati mintára tomboló „dühöngő ifjúságból”, sőt nemes egyszerűséggel az új zenei (és egyben kulturális és divat) hullámot egyenesen a nyugati imperializmus, szocialista fiatalsággal szembeni bomlasztó fegyverének titulálta.
Akár fegyver, akár nem vitathatatlanul hatásos, hisz utat tört magának, megtalálta közönségét, vagy inkább a közönség talált rá. A Rock N’ Roll egyet jelentett a tiltott gyümölccsel, a lázadással, a szabadsággal. A nagy nehézségek árán „becsempészett” lemezek titokban jártak kézről-kézre. A „nyugati holmik” birtokosai a fiatalság körében igen nagy népszerűségnek örvendhettek, nem is beszélve azokról a fiatalokról, akik nem kis nehézségek árán hangszert ragadtak, és „beat zenekart” alapítottak.
A KISZ „könnyűzenei politikája”:
„…A Szovjetunióban is vannak jampecek, de sokkal kisebb számban, mint nálunk, azért, mert ott színházban, cirkuszban és mindenütt kigúnyolják őket. Valami ilyesmit kellene nálunk is csinálni…”
A KISZ tevékenységét azért fontos megemlítenem ebben a témakörben, mert ez a szervezet a pártállam korszakában mindvégig jelentős szerepet töltött be az ifjúsági kultúra kezelésében. Gyakorlatilag egy „államosított civilszervezetről” beszélünk, ami a rendszer elvárásainak megfelelően kezelte a fiatalságot, de ugyanígy visszajelzést adott az igényeikről (akár jelentés akár kérés formájában) a pártvezetésnek, ezzel is biztosítva a szervezetük ellenőrzött működését és egyúttal azt is, hogy a KISZ illetékesei képviseljék a felsőbb szervezetek álláspontját.
Megalapításáról 1957. január 25-én döntöttek, abból az apropóból, hogy a fiatalok ekkor még nem álltak a Kádár-kormány mellett, így egy ifjúsági szervezet útján próbálták bevonni őket a rendszerbe. Ennek a szervezetnek fokozottan nagy volt a felelőssége, mivel a már idősödő pártvezetés egyre kevésbé látta át a fiatalok helyzetét, és a szórakozás utáni igényeikkel sem volt képes megfelelően azonosulni. Mindezek mellett tisztában voltak annak tényével, hogy törekedniük kell arra, hogy a fiatalság köreiben a párt népszerűsége biztosított legyen.
A helyi KISZ szervezetek gyakorlatilag egyfajta „államként működhettek az államban”. Ennek ismeretében a könnyűzenével kapcsolatos álláspontjukat nem lehet teljes mértékig általánosítani. A szórakozóhelyek vezetői, vagy épp a művelődési központok igazgatói gyakran a jól jövedelmező tevékenységük miatt hunytak szemet a népszerű zenészek olyan megnyilvánulásai felett, amelyek nem feltétlenül voltak összhangban a szocialista állampolgártól elvárt normákkal. A vezetés gyakran eltekintett a számonkérésektől.
A KISZ illetékesei saját mindenkori érdekeit szem előtt tartva néhol támogatták, néhol tűrték, néhol tiltották az aktuálisan „beszivárgó” nyugati irányzatokat. Aczél György a nyugati szubkultúrákkal szembeni küzdelemben is a szovjet mintát követte. Álláspontja szerint ifjúságpolitikai kérdésekben a KISZ jelentette a megoldást, mert ez a szervezet nemcsak politikai célkitűzéseket adhat, hanem kulturális neveléssel meggyőzheti a párt érdekeinek azokat a fiatalokat, akik amúgy nem érdeklődnek a politika iránt. A fiatalokat a szervezeten keresztül igyekezett terelni a szocialista eszmék felé az Acélra jellemző „kegyet gyakorló engedékenységgel”. A mindenkori kontrolt azzal a frappáns megoldással lehetett bebiztosítani, hogy míg központilag engedélyeztek egy évek óta követelt és többnyire nyugaton már aktualitását veszett irányzatot, addig tiltották az épp kibontakozóban lévő underground törekvéseket.
„Menjenek táncolni fiataljaink, ha ezt szeretik, de ne tűrjük a jampeceket…”
Mindamellett, hogy a KISZ alapvetően az ideológiai útmutatásról szólt, nem csupán politikailag nevelt. Értékközvetítő szerepet is betöltött, hisz kultúrát közvetített. Közösségi életet teremtett, lekötötte és foglalkoztatta a fiatalokat (például KISZ táborok), sok esetben célt adott tagjainak, gyakorlatilag a KISZ (fiatalabbak esetében úttörő) mozgalom időszakában jellemzően nem volt „tétlen fiatal”. A rendszerváltást követően hazánkban hasonló hatékonysággal és támogatottsággal működő ifjúsági szervezettel legjobb tudomásom szerint már nem találkozhatunk.
A KISZ olyan dolgokat is képes volt „kilobbizni” a párt felsőbb vezetőségénél, amire egy párton kívüli szervezet képtelen lett volna. Sikerült például elérniük azt, hogy a pártálam szemében örök szálkát jelentő Rock zenekarok, akik korábban több városból is ki voltak tiltva, végül egy KISZ-es rendezvény keretében koncertezzenek. Az indok egyszerű: A szervezet tisztában volt azzal, hogy ezek a zenekarok mennyire népszerűek a fiatalság körében, és mivel a velük szembeni tiltással a párt vezetői korábban nem érték el a kívánt eredményeket, igyekeztek ilyen formában „megszelídíteni” az irányzatot.
Vége a harmadik estének.
Szerző: Novák Árpád
.jpg)
A zenekar kiválasztásra került a Hard Rock Café nemzetközi játékában, melynek tétje egy fellépési lehetőség a londoni Hyde Parkban. Január 25. és február 5. között a zenekar egy dalára lehet szavazni a Hard Rock Café Budapest Facebook oldalán. A pályázó magyar zenekarok közül kilenc kerülhet be a regionális, budapesti döntőbe és onnan már csak egy lépés lehet London!
Utolsó kommentek