Ez nem egy Ossian interjú. Az apropó, ami miatt felhívtam Paksi Endrét, nem kötődik szorosan a zenekarhoz, ha csak azért nem, mert ő a zenekar frontembere, és egy igazán karizmatikus személyiség.
Fel szerettem volna kérni, hogy csatlakozzon egy kezdeményezéshez, amit bár nem vállalt el és én megértettem, mondott olyan dolgokat, ami arra enged következtetni, hogy a magyar rock és metal zene a fejétől a talpáig nagy gondban van. Én szerettem volna még kérdezni, Ő pedig megengedte.
Nem titok, hogy amatőr zenekarok útját egyengetem. Sokuk számára az Ossian példakép, és gondolják úgy, hogy amikor egy zenekar megtölt egy sportcsarnokot, az lehet álmaik netovábbja. Milyen érzés példaképnek lenni?
Számomra öröm és megtiszteltetés, ha vannak olyan zenészek, akik úgy gondolják, hogy érdemes odafigyelni arra, amit csinálok. Minden új generációban megvan az a hit, hogy mi majd sokkal jobban és teljesen másképp fogunk mindent csinálni, bennem is megvolt a kezdetekben. Ez egyfelöl jó és hasznos, mert nagyon viszi előre az embert, de azért menetközben rá kell jönni, hogy kevés új van a Nap alatt és az előzőek is tudtak-tudnak azért dolgokat...:)))
Mindig azt mondom, bár nem vagyok zenész, sem a téma szakértője, hogy a sikerhez három dolog kell: tehetség, alázat és szerencse. Mennyire érzed igaznak ezt a hármast az Ossianra és mennyire a feltörekvő zenekarokra?
Szerintem ez mindig, minden korszakban, minden műfajra és előadóra egyformán érvényes. Én azt látom, hogy az olyan zenekarok bírnak működni, ahol a koncepciózus muzsika mellett - szándékosan nem mondok jó zenét, mert ez relatív fogalom - van legalább egy "húzóember", akiben megvan az a "kamikaze-hozzáállás" ami nélkül ezt a szinte reménytelenül nehéz utat lehetetlen megtenni.
Örülök, hogy vannak hozzád hasonló lelkes és segítőkész emberek, de talán már te is tapasztaltad, hogy kisebbségben vagytok és a magyar zenésznek általában szinte mindent magának kell megcsinálnia. Természetesen a szerencse sem elhanyagolható, sőt kihagyhatatlan tényező, ha nem vagy a jó időben a jó helyen, sajnos az összes munkád kárba veszhet.
A zenekar idén 25 éves. 25 éve minden más volt. Sőt 15 éve is. Ha végiggondolod ezt a 25 évet, melyek voltak azok az évek, amikor igazán jó volt rock zenésznek lenni, és miért?
Milyen tényezők határozzák meg egyáltalán azt az állapotot, mikor egy zenész úgy érzi, hogy igazán van értelme annak, amit csinál.
Gyakorlatilag minden korszaknak megvoltak a szépségei, még a totális kezdetnek is, amikor egy szobában próbáltunk, a gitárokat a lemezjátszó erősítőjébe dugva és egy csomóan csak vigyorogtak azon, hogy önálló zenekart alapítottam, aminek semmije sincs, nincsenek kapcsolatai, nincs pénze, nincs próbahelye, még erősítői sincsenek...:))) De lettek viszont dalok...
Később aztán kialakultak és mindig megvoltak a biztos pozitív pontok: egy-egy jó koncert, amikor éneklik a dalaidat, amit annak idején egy ócska gitáron kísérleteztél ki és egy tépett füzetbe írogattad a szövegét, a stúdiózás, amikor kialakul az a zene,amit elképzeltél, egy jó beszélgetés, egy értelmes társaság, az utazások, a tudat, hogy a magad ura vagy, ezek és még sok más apróság miatt érdemes csinálni. Ráadásul én próbálok egyfajta "csak-a-szépre-emlékezem" felfogásban élni, a sok mellékvágányt, küszködést és csalódást igyekszem jó mélyen elásni a lelki szeméttárolómba...:))
Volt olyan periódus, amikor úgy érezted, hogy az underground-lét feladható?
Én úgy gondolom, hogy egy normális és valóban demokratikus társadalomban annak a zenének és gondolatiságnak, amit az Ossian képvisel, nem kellene undergroundnak lennie. Pontosabban, nem kellene olyan számomra vállalhatatlan dolgokat művelni a média-ismertség érdekében, amit sajnos néhány fiatalkori példaképem manapság megtesz...itt arra gondolok, hogy a világ számos országában működnek változatos és kitűnő rock és metal rádiók, ez hazánkban is bőven elég volna ahhoz, hogy a műfaj ne a lét peremén egyensúlyozzon. Arról már álmodni sem merek, ami a skandinávoknál van, állami támogatás a zenekaroknak...
Egész egyszerűen felháborító, ami a magyar "közszolgálati" rádiónál történik, szegény Petőfi forog a sírjában. Konkrétan tudom, hogy a kiadónk a Hammer az összes zenekarát - több mint száz előadót - kiajánlotta a Petőfi rádiónak és tudomásom szerint egyetlen-egyet sem játszanak! Ráadásul azok a körök, akik totálisan kirekesztik a műfajt, még ezzel sem elégednek meg, hanem gúnyolódva igyekeznek a civil társadalom előtt egyfajta igénytelen, primitív közösségnek beállítani a Rockzene kedvelőit és a zenészeket.
Az Ossian az egyik legsikeresebb (ha nem a legsikeresebb) rock/metal zenekar Magyarországon. Mégis mikor telefonon beszéltünk, céloztál arra, hogy valami még hiányzik.Mi az?
Szerintem valamit félreértettél, én csak az előző válaszomban vázolt dolgokat érzem problémának. (Erre gondoltam. B.A.)
Nemrégiben készítettem egy interjút Hajnal Gáborral. Ő több mint 40 éve van ebben a szakmában és komoly kritikával illette a jelenleg uralkodó állapotokat. Mostanában többször említésre került, más fórumokon is az ORI vizsgához hasonló „szelektáció". Mit gondolsz? Mennyire jelentene ez megoldást azon túl, hogy csökkenne a zenekarok száma és ez által az ízlés valamelyest irányítottá válna.
Én nagyon kedvelem Hajnal Gabit, de ebben nem értek vele egyet, az ORI-vizsga semmire sem lenne megoldás, hiszen itt is az összefonódások, személyi és érdek-kapcsolatok dominálnának. Jelenleg is irányítani próbálják a közízlést, ebben az esetben egy másik érdekcsoport ugyanúgy manipulálna, a potenciális konkurenciát "eltakarítaná" az útjából. Gondolj bele, nekem egy volt zenészem konkrétan a szemembe mondta, hogy ha egyszer előtte kellene vizsgáznia Ricsiéknek, "nagyon rosszul járnának".
Szerencsére ez csak az "álmodik a nyomor" kategória fog maradni az illetőnek. Megdöbbenve néztem a kereskedelmi tévék tehetségkutatóinak zsűriijeit, ahol gyakran olyan emberek osztották az észt, magyaráztak, akik életükben egy másodpercig nem voltak sikeresek és ők döntöttek másokról,ez nevetséges. Én a zenélésben - is - az "élni és élni hagyni" elvet szeretem. Senki ne döntse el "felülről", hogy mi a jó és rossz, mi az igényes és az igénytelen, hiszen ezek végtelenül szubjektív dolgok, mindenkinek mást és mást jelentenek. Mindenki hallgassa és játssza azt, amit szeret, csak ne becstelen eszközökkel jusson igazságtalan előnyökhöz.
Több írás illetve vélemény jelent már meg arról, hogy miért haldoklik az élőzene Magyarországon. Volt, aki a pénztelenségre fogta, volt, aki az "ingyen letölthetőségre", (megjegyzem, én nagyon ellene vagyok), volt, aki a véget nem érő "sztárgyártó" műsorokra. Véleményed szerint mi lehet ennek az oka? Fel lehet állítani az embereket a számítógép elől? Egyáltalán Ti mennyit éreztek ebből?
Szerencsésnek érzem magam, hogy a mai világban ennyi embert megfog a zenénk, de látom én is a tragikus jeleket. A folyamatos, felülről jövő agymosás megtette a hatását, az emberek komoly százalékát totálisan sikerült elbutítani. Utálom a "bezzeg az én időmben" típusú szövegeket, de most mégis azt kell mondanom, hogy az én generációm jelentős része mentes volt ettől és az akkori tévében-rádióban agyonjátszott, felülről erőltetett, mesterséges "sztárokat" egyszerűen ledobálta a színpadról és olyan zenéket választott, amit saját maga akart.
Ezzel szemben nézzük, meg manapság mi történik: ömlik a médiából a szemét, plázaribancok, selyemfiúk, buzik villognak a képernyőn, akik nem értenek semmihez és másnap már autogramok százait osztogatják, ez tragikus. Mielőtt bárki félreértene, engem kimondottan zavar, ha az utcán, "civilben" felismernek, ez a része sohasem érdekelt a dolognak, engem csak az értékek eltorzulása zavar. Gondolj bele, hogy ez az egész manipuláció a még alakuló lelkivilágú fiataloknak milyen "értékrendszert" sugall: nem kell értened semmihez, sőt kimondottan ciki alkotni valamit, dolgozni pláne, legyél "ostobenkó kurva" ahogy ez a South Park zseniális görbe tükrében látható.
A letöltést én is maximálisan elítélem, simán lopásnak tartom és nem értem a lemezkiadókat, hogyan tűrhették ezt, mert a lemezpiac összeomlott, nincs helye a mellébeszélésnek. Ma már csak azok a bandák létezhetnek, akik koncertezni tudnak..
Visszatérve a kezdeményezésre, mit gondolsz, van értelme az összefogásnak? Ha igen, akkor a civil összefogás lehet a célravezetőbb, vagy ha a zenészek próbálnak egymáson segíteni? Bár magyar emberek esetében az összefogás szó számomra kicsit mindig utópisztikus...
Az utolsó mondatoddal sajnos maximálisan egyet kell értenem... de minden összefogásnak van valami kis értelme, ha már két zenész nem marakodik, ha békében elvan egymás mellett, az is eredmény.
Negyedszázada vagy a szakmában. Milyen tanácsot adnál egy fiatal, tehetséges zenésznek, ha hozzád fordulna karrier tanácsért?
Mindenkinek a saját útját kell végig járnia. a saját hibáiból kell tanulnia, feltéve, ha képes rá. A legfontosabb, hogy hinni kell a saját elképzeléseidben és meg kell próbálni végigvinni őket. Egyszerűnek és közhelyesnek tűnhet, de ez a legnehezebb dolog a világon.
Köszönöm az interjút!
Boltsek Andrea
Utolsó kommentek