Facebook

Utolsó kommentek

MOZSO avagy Mostoha Zsoldos – Molnár Zsolt új zenekara

2011.11.11. 23:46 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Molnár Zsolt és a Fekete Sereg útjai 16 év után szétváltak. Az élet viszont nem áll meg, itt van Zsolt új zenekara, a MOZSO.


A honlapodon ez az idézet olvasható: „Nem siratom a múltat, mert nem véletlen, hogy nincs a jövőmben”. Kinek szeretnél ezzel üzenni?

Ezzel a volt zenekaromnak üzenek elsősorban.

 


A  biográfiádba azt olvastam, hogy az Answer és a Deathwish zenekarokkal a lehetőségekhez mérten elég szép sikereket értetek el. Ez alatt mit kell érteni? Mit tekintettetek akkor sikernek?

A tehetségkutatókon jó eredményeket értünk el és a megyében már ismert zenekar voltunk! Azokban a metal ínséges időkben sokan jártak a koncertjeinkre. Az egység volt a titka, és az, hogy mindig figyeltünk, hogy a koncerteken többet adjunk, mint sok mai zenekar, hogy csak eljátssza a dalokat egymás után. Számomra nem ez a koncert. A dalok szövegvilágában is figyeltünk a hitelességre és talán nem nagyképűségből mondanom, hogy az első igazán magyar érzetű zenekar mi voltunk, nem pedig a mai "nemzeti rocknak " titulált zenekarok.

 Sokat adtatok a külsőségekre. Nálatok ez koncepció volt az első perctől kezdve?

1995-ben még nem volt ilyen zenekar, és mi a történelmet az igaz oldaláról mutattuk be, amire büszke lehet a Magyar! Tudatosan építettük fel ezt a koncepciót, az öltözködéssel, a dalokkal a színpadi munkával együtt.

2011-ben megváltál a zenekartól. Létezik még a Fekete Sereg?

Igen létezik a zenekar, 3 új taggal dolgoznak tovább, és sok sikert kívánok nekik tiszta szívemből!!! Mégis csak a részese lehettem 16 évig, és ezt, illetve azt a sok sikeres koncertet országszerte nem lehet csak úgy kitörölni, ez az egy élet kevés lesz hozzá.

Alapítottál egy új zenekart, MOZSO néven. Miben különbözik ez a Fekete Seregtől? Milyen stílust képvisel a zenekar?

A seregből csak egy van és én nem is törekszem még egy ugyanolyat csinálni. Ez más lesz, ez az én saját világomat mutatja be, mind zeneileg, mind szövegileg. Nem határolnám be, de talán a thrash metalhoz áll a legközelebb Úgy érzem, nem kell nulláról kezdenem hisz a régi arcok, a régi seregesek kíváncsiak rám. Ha nulláról kéne kezdenem teljesen ismeretlenül, nem vágnék bele így 40 évesen.

 

Számíthatsz a régi kapcsolataidra a koncertszervezés kapcsán?

Igen persze számíthatok a régi kapcsolataimra, sőt mára már sokkal szélesebb körben mozgok, mint akkor és nagyon sokan segítik a munkám: pl. Katona főnök. Smici és  Kalapácsékkal is jóban vagyok. Novemberben 4 új dalt veszünk fel és ezeknek a népszerűsítése a cél. Természetesen koncert koncert hátán, mert én fanatikus koncertező vagyok, én csak ebben hiszek. Szerintem az élő reklámnál nincs célravezetőbb. Ha sokan az látják, hogy Mozso itt is ott is, akkor csak odafigyelnek, hogy ki ez, mi ez a zenekar:)

http://www.mozsomusic.hu/

Címkék: interjú

RTL Klipverseny - a Borgia klipje a szerkesztői videók között!

2011.11.11. 18:21 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Az RTL Klub Klipverseny szerkesztői a legjobbak közé választották a Borgia zenekar Rédió című nótájára készített videoklipjét.  A zenekart ennek okán Budapestre hívták egy interjúra. Reméljük, hogy az interjút hamarosan láthatjuk az RTL klub műsorán.
A Borgia jelenleg második lemezén dolgozik és hamarosan felkerül a Youtube-ra egy újabb bemutatkozó anyag is. Az első lemez, az Adélok és Edék a metalkilincs.blog.hu-n megrendelhető.

https://www.facebook.com/theborgia2

Címkék: hírek

Jótékonysági rockfesztivál Kisújszálláson - Fellépők: Dogs, Anonym, Roar, Tűzvihar

2011.11.11. 17:09 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Az autista gyerekek javára adakozhat az, aki november 19-én részt vesz a kisújszállási Művházban tartandó rockfesztiválon.

A belépő 500 forint, mely összegért az érdeklődők 4 zenekar koncertjét nézhetik és hallgathatják meg. Közülük ketten, a Dogs és az Anonym Fegyvernekről érkeznek majd, a Tűzvihar zenekar Szolnokról a kisújszállási Roar pedig helyi erőként képviselteti magát a fesztiválon.

Ha szívügyed a jótékonykodás és szereted a rockot és a metalt, akkor ott a helyed!

 

 

 

Dogs - http://dogs-zenekar.gportal.hu/
Anonym - https://www.facebook.com/pages/Anonym/175916852456757
Roar - http://roarmetal.hu/
Tűzvihar - http://www.tuzvihar.hu/

 https://www.facebook.com/#!/event.php?eid=137753469663623

Címkék: ajánló

No more gravity - kész az új klip

2011.11.11. 09:24 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

Elkészítette második videoklipjét, ismét saját erőből, a No more gravity. A dal, melyből a klip készült, zárótétel az augusztus végén megjelent Falling with style című  kislemezen, mely a zenekar honlapjáról ingyenesen letölthető.

Hamarosan új dalokkal és klippel jelentkeznek, addig is keressétek őket a Facebookon és a bandpage oldalukon:
https://www.facebook.com/pages/No-more-gravity/319336187997
http://nomoregravity.bandcamp.com/

Címkék: hírek

Az évtized lemeze - Kowalsky meg a Vega

2011.11.11. 08:59 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A Kowalsky meg a Vega tizedik születésnapja alkalmából november 25-én jelenik meg a zenekar dupla albuma a legnagyobb slágerekkel és tíz új szerzeménnyel. Az évtized lemeze anyagát a megjelenés napján a budapesti Barba Negra Music Clubban, az Illegál Fesztiválon már élőben is hallhatja a közönség.

A Kowalsky meg a Vega november 25-én megjelenő dupla albumának egyik fele az elmúlt tíz év számvetése. A zenekar az interneten szavaztatta meg a rajongóit arról, hogy a legnagyobb slágerek közül melyek kerüljenek Az évtized lemezére, de a végeredmény még a legfelkészültebb rajongókat is meg fogja lepni.

– Tizennyolc dal került a válogatásba, de nem a megszokott formában. Valamennyi új mastert kapott, egységessé tettük a hangzást, és a poposabb dalainkat is rockosítottuk. A Forradalom Rt.-t például annak idején sokkal zúzósabbra terveztük, és most valósítottuk meg az eredeti ötletet. Hat-hét számot pedig újragondoltunk, és belecsempésztünk néhány új hangszert vagy stílusjegyet. A rock mindenhol megmaradt, de még színesebb, izgalmasabb, hitelesebb lett a zenénk – mondta Kowa, a zenekar dalszerző-énekese.

Az évtized lemeze másik felén tíz új dal van, vagyis ez a Kowalsky meg a Vega hatodik stúdióalbuma. A rádiókban a Mindhalálon túl című számot lehet majd elsőként hallani, videoklip pedig az Ébresztő című, pörgősebb dalhoz készül. A koncerteken már játszották a Még nem Éden, a Magadban Másokat, a Szentlélek Network és a Születésnapodra című szerzeményeket, de a lemezátadó bulin is lesznek még ősbemutatók. Az évtized lemeze megjelenése napján, november 25-én a Kowalsky meg a Vega és az Ocho Macho közösen lép fel az Illegál Fesztiválon a budapesti Barba Negra Music Clubban. Azok a rajongók, akik november 22-én éjfélig elővételben vásárolják meg a belépőjüket, az élmény mellé ingyen megkapják Az évtized lemezét.

http://www.kowa.hu/

Címkék: hírek

bugZ - Interjú

2011.11.11. 08:45 | Metalkilincs | Szólj hozzá!

A 2002-ben alakult bugZ zenekar életét az utóbbi években hullámvölgyek tarkítják. Játszottak a Petőfi Csarnok nagyszínpadán és néha hónapokig nem hallunk róluk. Gyakran a tagcserék hátráltatják az előrehaladást, de egy valami biztos a bugZ-ban. Fischer Robert, alias Robbie. Ő elemzi az évet illetve a jövőt néhány mondatban.


Fussunk gyorsan végig ezen az éven. 2011-ben volt jó pár olyan koncert, ami emlékezetes számotokra. Áprilisban felléptetek a Gödörben. Ha jól tudom nagy sikerrel.

Jól tudod, a Gödrös koncert kiemelten jól sikerült, főleg azért, mert a saját rajongóinkon kívül a helyi közönség is bekapcsolódott a bulizásba és óriási mulatság kerekedett a hétfő este 11 órás kezdés ellenére is. Ezt azon is lemértük, hogy míg a másik két zenekar alatt főleg ültek az emberek, nálunk ment a tánc és az éneklés ezerrel! :) Ráadásul a közönség soraiból egy angol koncertszervező is felkért minket egy nagy-britanniai fellépésre!

Egyébként sokfelé megfordultunk az országban, kisebb fesztiválokon és számos klubban is játszottunk szokás szerint.

 Májusban a Club 202 színpadára is feljutottatok. Ez minden zenekar életében egy fontos lépés. Hogyan éltétek meg?

Nagyon készültünk erre a fellépésre, hiszen ahogy említetted, igen fontos lépcső a zenekar életében, akárcsak a tavalyi fellépés a Pecsa nagyszínpadon. Igyekeztünk emlékezetessé tenni mind a közönség, mind pedig magunk számára is. Ezen kívül sokat nyomott a latba, hogy mind az Üzletembers-szel, mind pedig a Hollywood Rose-zal jó kapcsolatot ápolunk, és éreztetni akartuk, hogy sokat jelent nekünk a meghívás. Ráadásul a saját koncertünk után még egy jót is bulizhattunk.

Zorall sörolimpia. Ez is az első alkalom volt számotokra. Milyen tapasztalatokkal és milyen élményekkel tértetek onnan haza?

A Sörolimpiát vártuk, bár sajnos elég korai időpontban léptünk fel. Ennek ellenére úgy láttuk, hogy nem volt ránk panasz, és emellett sikerült igen jól ellazulni a koncertünk után is. A közönség vette a lapot, és a lufit is :)  Mivel jövőre a Zorallal megyünk turnézni, remélhetőleg játszunk még itt.

Nyár végén a Render Média jóvoltából leforgattátok az első profi klipeteket. Mesélj!

A klipforgatásról órákat lehetne mesélni, de a lényeg, hogy nagyon jó hangulatban telt, nagyon jó ütemben haladtunk és remek lett a végeredmény. Habár nagy nyomás volt rajtunk, mégis rengeteget nevettünk és azt hiszem, mindenki számára emlékezetes esemény volt. A stáb nagyon segítőkész és rugalmas volt, akárcsak a statiszták és a többi segítő. Ha minden jól megy, dolgozunk még együtt Dusa Tibiékkel a jövőben.

Nem hagyhatom ki a Dallamos villamost, amitől tartottatok egy kicsit. Hogy fogadták az emberek a bugZ zenéjét?

A mai napig át tudjuk élni ezt a „félelmet”, hiszen egy teljesen szokatlan környezetben kellett zenélni. A hangosítás miatt nem tudni, hogy mennyien hallották valóban a zenét, de akik a közelben álltak, azoknak az arcán fellelhető volt a mosoly. Óriási kihívás ilyen körülmények között rock zenekarként előadni, de a visszajelzések alapján nem voltunk ultragázok :)

 Készül a lemez. Hol tartanak az ezzel kapcsolatos munkálatok?

Sajnos a lemezzel kapcsolatban rossz hír, hogy egyelőre egy EP-t rögzítünk, mert még idén szeretnénk kijönni egy anyaggal a Zorall-turné előtt, és bár számos dal van, amit felvehetnénk, szeretnénk még őket továbbcsiszolni, így egyelőre 5-6 számban gondolkodunk. 2012-ben azonban elkészítjük a teljes nagylemezt. Meglepetésvendéget is tervezünk az egyik dalban, de erről egyelőre nem szeretnénk többet elárulni.

A 2012-es évben lehetőségetek lesz a régi és az új nótákat az ország szinte összes pontján előadni. Erről mit árulhatunk el?

Az már hivatalos, hogy a Zorall vendégeként számos helyszínen előadjuk a dalainkat. Bizonyára megerőltető lesz munkahely mellett turnézni, de szeretnénk bemutatkozni még több helyen, és ez a turné remek alkalom lesz rá. Jövő év végén azonban majd okosabbak leszünk és jól „kielemezzük” ha-ha! :)



http://www.bugz.hu/
https://www.facebook.com/bugZenekar

Címkék: interjú

süti beállítások módosítása