Mint azt már sokfelé beharangoztuk, elkészültünk a feldolgozás-lemezünkkel, amely a hagyományokhoz híven ingyen letölthető lesz a http://www.nadir-official.com oldalról. Ezen az anyagon olyan zenekarok egy-egy dalát gyúrtuk át, amelyeket a legnagyobb kedvenceink között tartunk számon, és amelyek éppúgy inspirálnak bennünket, mint a fő hatásainkként emlegetett formációk, viszont nem számítanak annyira ismert névnek és gyakori hivatkozási alapnak. Szeretnénk egy kicsit rájuk irányítani a közvélemény figyelmét, miközben a feldolgozásunkkal tisztelgünk előttük.
Nem vagyunk hívei a cover, illetve tribute bandáknak, de ez a fajta tisztelgésen és egészséges rajongáson alapuló koncepciójú lemez jól reprezentálja a metal zene szerteágazó világa iránti elkötelezettségünket. Próbáltuk elkerülni a mostanában készülő hasonló feldolgozás-anyagokra jellemző izzadtságszagot is, tehát nincs Black Sabbath, Motörhead és vicces pop nóta-átdolgozás sem. Ezzel szemben az old school death metal, a doom és a hardcore egyaránt képviselteti magát a lemezen. Igyekeztünk olyan előadók számaiból összeválogatni az Underground Heroes anyagát, amelyek a fenti stílusokban alkottak /alkotnak nagyot, esetleg ötvözik ezeket, vagy teljességgel kategorizálhatatlanok.
A Cemetary-féle doom a pályánk kezdeti szakaszára nézve volt meghatározó, az Eyehategodban és a Stressballban az abszolút nyers, sallangmentes hozzáállást tartjuk példaértékűnek, a Morgothnak és a Gorefestnek pedig gyakorlatilag minden korszakában sikerült időtállót alkotnia –előbbitől egy klasszikus, a műfaj aranykorából származó death metal tételt, míg utóbbitól egy kimértebb, döngölős nótát választottuk.
Hardcore vonalon a keményvonalas, militáns megközelítés jegyében esett a választásunk a Strife-ra és az Earth Crisisra, utóbbinak az állatvilág védelmére buzdító szövegvilága az Eco-ethic albumunk mondanivalójával is kapcsolódási pontot jelent.
A fennmaradó együttesek, illetve a tőlük választott számok – Skinlab, Monster VoodooMachine, Transport League, Will Haven – ismét más szempontból izgalmasak számunkra. Ahogy az eddig felsoroltak esetében, úgy it tis törekedtünk arra, hogy a dalokat a saját arculatunkhoz igazítsuk, tehát nem szolgai módon, egy az egyben reprodukáltuk az eredeti verziókat.
A lemezen a hazai színtér olyan alakjai is közreműködtek, akikkel hosszú ideje baráti viszonyt ápolunk, és akik – túl azon, hogy fontosnak érezték a vendégszereplést és örömmel vállalták azt – szintén hozzá tudtak tenni valamit a saját egyéniségükből az adott dalhoz: a Gorefest nótában Füleki Sándor (Wall Of Sleep) játssza a gitárszólót, a Stressball és az Eyehategod számban pedig Hámori Benedek (Torn From Earth) a vendég énekes. Mellettük Kósa Dániel basszusgitáros is (aki idén csatlakozott hozzánk) bemutatkozik vokalistaként több dalban.
Némi ízelítő az Underground Heroes anyagából itt:
Strife - Overthrow: http://soundcloud.com/nadir-hungary/overtrhow-strife-cover
Transport League - Rotten Soil: http://soundcloud.com/nadir-hungary/rotten-soil-transport-league
A következő sorlemezünk munkálatai már zajlanak és szeretnénk a következő év elejére megjelentetni az anyagot.
Megújult netes elérhetőségeink:
http://www.facebook.com/Nadirhungary
http://www.nadir-official.com
http://www.myspace.com/nadirhungary
Nadír hírek - Underground Heroes
2011.11.09. 20:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
Címkék: hírek
A Silenos bemutatja - Kjell Månsson/BURZUM - A fekete fém!
2011.11.08. 22:07 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
A Kjell Månsson tollából született könyv többek között a norvég black metal színe-javát hivatott bemutatni. Kjell Månsson könyvének a Burzum címet adta, de olvashattok benne a Mayhem-ről ,a Thorns-ról , a Darkthrone-ról, és az Immortal-ról is. Templomgyújtogatások, öngyilkosságok, emberölések. Fekete fém!
Ez az a könyv, amely egyetlen black metal rajongó polcáról sem hiányozhat. A könyvet a Silenos Kiadó terjeszti és most akciós, 2240 forintos áron megrendelhető.
http://silenos.hu/burzum/
Címkék: ajánló
Bemutatkozik az Ankh zenekar!
2011.11.08. 20:23 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
A magyar metal zenei paletta kicsi, de figyelemre méltó pontja a 18-20 éves fiatalokból álló tatai Ankh zenekar. Stílusukat progressive – melodic death metalként definiálják. A megnevezés már önmagában is összetett, sokszínű zenei világot sejtet.
2006-ban kezdték el szervezni a bandát, de születésüket mégis 2008-ra teszik, amikor a barátokkal való örömzenélést felváltotta a komolyabb munka. Az elmúlt években összegyűlt másfél albumnyi kész és számtalan félkész, szöveg nélküli dal között éppúgy megtalálhatjuk a döngölős, társadalmat kritizálót, a személyiség szétesésétől megőrülő, szinte követhetetlenül bepörgőt, hörgőst-károgóst, mint a viking metal hősi éneket, lassabb dallamokat, vagy a folk és kalóz metal témákat. Kis zenekarok átka, hogy ezt csak 2 házi felvétel és néhány koncert videó bizonyítja, illetve a hamarosan megjelenő első EP, amiről készült egy előzetes videó. ( lásd cikk alján)
Fiatal koruk ellenére komoly zenei múlttal rendelkeznek. Csanády Dániel (alapító tag) 8-9 évesen kezdett gitározni tanulni, 6-7 éve basszusgitározik, ének tagozatos általános iskolába járt, kórusban énekelt, és több zenekarban is játszott. Ő írja a zenét és a szövegeket is. Henzer Géza 2007 óta tag, ekkor kezdte a dobolást, de nagyon hamar belejött. 2009-ben egy projekt keretein belül Dani és Géza Franciaországban zenélhetett, ahol olyan klasszikusokat játszottak, mint a Bikini, a P.Mobil és Az István a király tételei. Tulajdonképpen Schmidtmayer Gábor csatlakozásával született meg az Ankh, ő 2003 óta gitározik. Két igazi „zenebohóc” is található a zenekarban: Rigó Márton és Kulcsár Szilvia. Marci 2008 végén érkezett a bandába. 9-10 évesen kezdett hegedülni, zongorázott, 13 évesen kezdett autodidakta módon gitározni tanulni. Jelenleg a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola végzős diákja, ahol a hegedűn kívül furulyázni, énekelni és brácsázni is tanul. Az Ankh-on kívül két másik zenekarban is aktív tag. Szilvi 2010 nyarán csapott fel Ankh-nak. 2002-ben iratkozott be az oroszlányi zeneiskola furulya tanszakára, ahol tanul még fuvolán, zongorán, szaxofonon és kürtön játszani. Az éneklést általános iskolában kezdte, több népdaléneklési versenyen is megfordult, most pedig a gimnáziumi énekkar tagja.
A jelenlegi felállás 2011 októberében alakult ki, amikor a fennálló billentyűs hiányt Szücs Balázs pótolta. Ő 4 évig zongorázott, 4 évig akusztikus gitározott, majd elektromos gitáron is játszott, 2 éve pedig dalokat ír. Az Ankh mellett saját produceri karrierjét is építi. Bár még csak 1 hónapja tag, de máris sokat lendített a zenekar előmenetelén. Az EP-hez ő keverte ki azokat a hangszíneket, amiket kénytelenek voltak gépi módon betenni (pl. az összes billentyű). Samplerével lehetővé tette, hogy úgy prezentálják a dalaikat, ahogyan azok egy albumon szólnának.
Csanády Dániel – basszusgitár, ének
Henzer Géza – dobok
Kulcsár Szilvia – fuvola, vokál
Rigó Márton – szólógitár, vokál
Schmidtmayer Gábor – ritmusgitár
Szücs Balázs – sampler
http://www.myspace.com/ankhmusic
https://www.facebook.com/pages/Ankh-zenekar/127872193898164
Címkék: bemutatkozik a
Pulzus nevezettek - SenoR
2011.11.08. 18:44 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
A SenoR zenekar 1985-ben Karcagon alakult és maradt eredeti felállásban egészen 1991 -ig,Tagjai voltak: Perge Tibor ének ,Mátyus Sándor szólógitár,Perge Attila ritmus gitár,+ Bodnár Zoltán basszusgitár,Balogh József dob,
Saját szerzeményű hard rock muzsikát játszó zenekar ,a 80-as évek stílusjegyeivel fűszerezve. Működése alatt olyan ismert zenekarok társaságában koncerteztek, mint a Bikini, Lord, Ossian, Hobo BB, Edda, Tunyo RB, Varga Miklós Band. 1989-ben Nagy Feró vendégei voltak a Garázs című rockzenei műsorban ,majd több Nagy Ferós rendezvényen is szerepeltek. 1991-ben a műfaj hanyatlása és érdektelensége megtépázta a magyar rock zene ezen vonalat, ezért a SenoR feloszlott. 20 év után, 2011 -ben újra bemutatkoztak egy közös szervezésű Lord bulin és megjelent egy 5 dal tartalmazó demo is, amit még idén egy LP is követni fog.
Jelenlegi felállás:
Perge Tibor - ének
Mátyus Sándor - szólógitár
Perge Attila - ritmusgitár
Szatmári Péter - basszusgitár
Raj Ferenc - dob
D.Nagy Ágnes - billentyű
Címkék: pulzus
Éjfény hírek és pályázat!
2011.11.08. 15:03 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
Új lemezén dolgozik az Éjfény. Az album 12 vadiúj dalt fog tartalmazni és ahogy az előző esetében , a lemeznek lesz egy angol változata is. A borító és a szövegkönyv is rendhagyó lesz, de ha valaki ismeri az Éjfényt, az tudja, hogy meglepetésekben és innovációban abszolút otthon vannak.
A Darkzone megjelenése után komoly érdeklődés mutatkozott az Éjfény iránt külföldről ,de sajnos a dobos-problémák megakadályozták a további, érdembeli lépéseket. Most a csapat egységes, így a zenekar ismét nyit külföld felé, viszont ehhez szükségük lesz egy angol névre. Segítsetek nekik!
Adj új nevet az Éjfénynek! Várjuk ötleteiteket, milyen néven jelentesse meg új lemezének angol nyelvű változatát a zenekar. Az ötleteket a metalkilincs@gmail.com-ra várjuk és az első három legfrappánsabb névvel pályázó megnyeri az Éjfény új lemezét.
Ötleteljetek, pályázzatok és figyeljétek a zenekar körüli történéseket.
https://www.facebook.com/Ejfeny
Címkék: hírek
Rock klasszikusok és születésnap a Pecsa Caféban
2011.11.08. 14:22 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
Az igazán értékes rockzene jegyében telik el a november 10-vel kezdődő hétvége Budapest egyik legnépszerűbb klubjában. Csütörtökön Csákvári László, a "magyar Bryan Adams", aki nemcsak hangjában, hanem küllemében is megtévesztésig hasonlít nagy példaképéhez, ezúttal akusztikusan szólaltatja meg a világhírű gitáros dalait. A rendkívül sokoldalú énekes-gitáros már több helyen kipróbálta oroszlánkörmeit, játszott a Station nevű U2 zenét nyomó bandában és Kalapács Józsi zenekarában is. Az est másik fellépője a Queen Unplugged Project, akik 2004 óta játsszák a Queen dalait és a több mint 200 hazai fellépés mellett, nagy sikerrel szerepeltek Svájcban és Angliában is. Ez az év több Queen évfordulót is hozott, amelyek közül örömteli a zenekar megalakulásának 40, szomorú Freddy Mercury halálának 20 éves évfordulója. A magyarországi Queen rajongók klubja 1985-től a Pecsában működött és a jövő év elejétől ismét visszaköltözik eredeti bázisára.
11-én, pénteken este az egyre népszerűbb Időgép együttes lép fel a Rock-on bemelegítője után és mivel mindkét banda rengeteg klasszikus nótát játszik, hatalmas rock slágerkavalkád várható az Edda, a Korál, a P.Mobil, a Taurus, a Beatrice dalaiból, valamint külföldi számokból, nem beszélve az Időgép saját számairól és a Tunyó nótákról, ugyanis tulajdonképpen az Időgép az "ős" Tunyogi Band, hiszen sokáig játszottak együtt a legendás énekessel.
Szombaton hatalmas születésnapi őrület várható, a Mr. Basary Group érte el a 20 évet és ennek apropóján nagyszabású felfordulás ígérkezik, rengeteg vendégzenésszel, saját és Zep, Uriah Heep, Purple, Rainbow nótákkal, tortával, pezsgővel és egyéb nyalánkságokkal....
http://www.pecsacafe.hu/
Címkék: ajánló
WISDOM - HEAVEN AND HELL klippremier 2011.11.11. 11:11-kor!
2011.11.08. 11:08 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
A RockTV-n, a Youtube-on, a Wisdom myspace oldalán, a Hammer és Wisdom weblapján, valamit a Facebookon egy időben, 2011.11.11. 11:11-kor HEAVEN AND HELL klippremier!
A premierrel egy időben egy Facebook játék is indul majd a ROYAL VODKA támogatásával. Aki részt vesz játékunkban, elővételes jegyet nyerhet a december 17-i lemezbemutató koncertünkre, amihez egy Wisdom póló is jár ajándékba, ha az első 300 elővételes között érkezel a helyszínre.
A pénteken megjelenő HammerWorld magazin rendhagyó Wisdom posztert rejt. Így biztosan nem láthattok soha többé minket. :)
Időközben szombaton elérkezünk a jubileumi turnénk feléhez, és igen, valahogy így képzeltük el a 10 éves életút megünneplését. Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket jelenlétével! A hátralévő állomásokon (Balassagyarmat, Székesfehérvár, Pécs, Debrecen, Szombathely és Budapest) reméljük minden ugyanígy folytatódik tovább!
http://www.wisdom.hu
http://www.wisdommetal.com
http://www.facebook.com/wisdommusic
Címkék: hírek
Te vagy a válasz - új Rubicon videoklip decemberben!
2011.11.07. 20:58 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
Ismét a Render Mediat választotta partneréül a Rubicon zenekar videoklipje elkészítéséhez. Az első, mely a Mindenen át című dalra készült, már rég meghaladta a 10 ezres nézettséget a Youtube-on, így a közös munka következő gyümölcsétől is legalább ez az eredmény várható. Az új klip már az új lemez egyik nótájára a "Te vagy a válasz"-ra készül és decemberben kerül bemutatása. Hogy milyen formában, az legyen meglepetés.
https://www.facebook.com/rubiconofficial
Címkék: hírek
Flúg hírek!
2011.11.07. 13:03 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
November végén stúdióba vonul a Flúg, hogy rögzítsen egy maxit, melyre egy dal három verziója fog majd felkerülni: magyarul, angolul, és lesz egy rádió edit verzió is. 2009-ben jelent meg utoljára hanganyag a Flúgtól, így mindenki nagyon várja már, hogy az új maxi elkészüljön. Ennél jobban már csak egy új EP-t vár mindenki, de ez is szerepel a zenekar 2012-es tervei között.
A maxi várhatóan még idén kézzel fogható állapotban lesz, és ahogy ez realizálódik, azonnal szólunk :)
https://www.facebook.com/Flugzenekar
Címkék: hírek
Suicide Rockers - az utolsó buli 2011-ben, ne hagyd ki!
2011.11.06. 23:49 | Metalkilincs | Szólj hozzá!
November 11-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Pubban tartja idei utolsó koncertjét a Suicide Rockers. A jövő pénteki bulin a felvidéki Phoenix lesz a házigazda és fellép még a Holtidő és a Giant Horizont is. A Suicide Rockers bár erre az évre befejezi a koncertezést, nem fognak tétlenkedni a maradék másfél hónapban.Komoly munka vár a fiúkra, hiszen készülnek az új dalok és egy vadiúj video is tervben van.
Ha nem akarsz lemaradni a zenekar utolsó koncertjéről, akkor jövő pénteken irány Dunaszerdahely,ha pedig folyamatosan informálódni akarsz a Suicide Rockers körüli történésekről, akkor figyeld a honlapjukat vagy keresd őket a facebookon.
http://suiciderockers.com/
https://www.facebook.com/pages/Suicide-Rockers/166305243427506
Utolsó kommentek