Sokféle érzés kerített már hatalmába egy-egy koncert során. Voltam már boldog, szomorú, csalódott de dühös még soha.
A Decaying Incest zenekar koncertjére érkeztem Tokodaltáróra. Ismertem a helyet, így tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Sajnos tömegekre nem, még akkor sem, ha a klub tulajdonosa szinte minden opciót kipróbált már arra vonatkozólag, hogy az embereket becsábítsa a klubba. Nincs messze sem Esztergom, sem Tokod, de az előző alkalommal sem volt lényegében senki sem a "kemény magon" kívül. Ezzel számoltam is, azzal viszont nem, hogy a Decaying Incest által lekötött időpontra egy olyan zenekar jelentkezett társnak, akinek nem kellett volna. Vagy legalábbis a "zenész-kódexben" utána kellett volna nézniük, hogy a több zenekaros bulikra milyen szabályok vonatkoznak. Még ha mi adjuk a technika nagy részét, akkor sem mi vagyunk a főzenekar. Betartjuk a kiírt kezdést és nem játszunk többet, csak azért mert annak a néhány embernek tetszik amit csinálunk.
No, és számomra ez volt a düh alapja. A Szupergép egy hakni zenekar. Nemrégiben elfilozofálgattam a tribute és a hakni zenekar közti különbségen, és bár a "tribute zenekar" kifejezést általában az ismert külföldi előadók hazai képviselőire szokták mondani, talán be lehet sorolni azokat a zenekarokat egy közös nagy kategóriába,akik nem saját dalokkal próbálják szórakoztatni a közönségüket. Tribute zenekart láttam párat nemrégiben és mivel tegnap este belefutottam egy hakni zenekarba, a különbség számomra innentől kezdve kézzel fogható. És borzasztóan lehangoló.
Szóval ültem egy fotelben és néztem a Szupergép zenekar produkcióját. Miskolc, Becsület, Kétforintos dal és közkívánatra a Kopaszkutya. Ültem és azon gondolkodtam, hogy mit keresek én itt? Félreértés ne essék, nincs ezekkel a nótákkal semmi gondom és maga a produkció sem volt rossz. Hallottam a Miskolcot az Edda előadásában, voltam P.Mobil koncerten is. De amikor napi 20 órában azon dolgozom, hogy tehetséges zenészek saját szerzeményeit próbáljam minél szélesebb körben megismertetni...na akkor ezt az én gyomrom nem nagyon veszi be. A végső döfést azzal vágták belém, mikor közölték, hogy a lemezük a honlapjukról letölthető. És tényleg! Letöltöttem - Utolsó cigaretta, Menj tovább, Zöld csillag, Rocktóber, Kopaszkutya..... Nyitva hagyom a kérdést...
Dühös voltam, mert az a néhány ember ( átlagéletkor 40) aki ott volt, annak tetszett. Táncoltak, énekeltek és én pontosan tudtam, hogy a Decaying Incestnek milyen nehéz lesz ezután a színpadra állnia. Biztos nehéz volt. Beszélgettem előtte a srácokkal, de beszélgethettem volna azzal a sok száz zenekarral is, akiknek hasonló a törekvése. Átadni és megszeretetni azt az emberekkel ami " belőlük jön". És ami a Decaying Incestből jön, az igen jó. Nem véletlen, hogy lemezüket a Nail Records jegyzi. Próbáltam magam a sörfesztivál-hangulatból ( amire egyébként nem járok) visszarángatni egy jó kis koncertre. Többé kevésbé sikerült, de közben folyamatosan azon járt az eszem, hogy minek??? Minek próbálkozunk új nótákkal, jó és izgalmas dalokkal, ha ezek, a több mint 30 éves dalok tarolnak még mindig? Hol van az a közönség, aki nyitott az újra? Egyáltalán hol van a közönség?
A tegnap estének sok tanulsága volt számomra. Fontos az, hogy kivel játszunk, hol és mikor játszunk és mit játszunk. Bár a csuda tudja....Tudja egyáltalán valaki, hogy kivel kell játszanunk, hogy mikor és hol kell játszanunk, no meg azt, hogy mit? Nyitva hagyom ezt a kérdést is.
Az viszont, amiért tegnap Tokodaltáróra mentem, abban nem csalódtam. A Decaying Incest egy remek banda. Egy újabb remek zenekar, aki többre lenne érdemes.
.jpg)
Utolsó kommentek